Hirdetés

CES 2022: két koncepcióval tenné teljessé a játékosok életét a Razer

A gyártó haptikus széke remek társa lenne az általuk elképzelt, a kijelzőt, a hardvert és mindenféle vezérlőt magába foglaló asztalnak.

A Razer a többi gyártóhoz képest elég gyakran hozza nyilvánosságra, hogy éppen milyen eszközökön dolgoznak, amelyekből aztán vagy lesz valami, vagy örökre megmaradnak koncepció szinten. Előbbi esetre remek példa a nemrég megjelent RGB-s arcmaszk, vagy a Razer Edge néven piacra került, de először csak Project Fiona néven ismert tablet, végül nem megjelent termékként pedig a Project Christine nevű moduláris PC az, ami először eszünkbe jut.


[+]

Az idei CES-re a gyártó két olyan terméket is bemutatott, amelyek egyelőre még csak a tervezőasztalon, vagy legfeljebb prototípus szinten léteznek, bár közülük az egyik talán már nem is áll olyan messze a sorozatgyártástól. Utóbbit az Enki Pro HyperSense nevű székre értjük, hiszen a Razer már rendelkezik egy hasonló nevű gamer ülőalkalmatossággal, a most prezentált modell pedig mindössze két ponton különbözik a már forgalomban lévő változattól.

Az egyik a fejtámlán elhelyezett logó Chroma RGB világítása, amellyel kapcsolatban mi nem is értjük, hogy maradhatott ki az első generációs variánsból, hiszen, ha már egy dokkolóra, vagy épp az előbb említett maszkra is tudtak színes fényeket pakolni, akkor egy, még ezeknél is fixebb helyzetű bútordarab szinte könyörög az apró LED-ekért.


[+]

A világítós logónál egyel érdekesebb újítás, hogy a szék a mozis és szimulátoros székeiről ismert D-BOX-szal való együttműködés eredményeképp haptikus visszajelző rendszert is kapott, ami az apró rezgések leadása mellett a teljes felső rész billentésére is képes az X és Y tengelyek mentén. Ez persze biztosan nem ad olyan realisztikus élményt, mint a szimulátoros világban használt hidraulikus rendszerek, de valamit biztosan hozzáad a játékokhoz és a filmekhez, és figyelembe véve a termékoldal összetettségét (és a nagy, zöld, „Notify” feliratú gombot), nem kizárt, hogy a termék valóban forgalomba kerül majd.

Ugyanezt már nem mondanánk ilyen nagy bizonyossággal a Project Sophia nevű koncepcióról, amely bár a Razer YouTube csatornájára feltöltött videó alapján nagyon menő cuccnak tűnik, kevés esélyt látunk arra, hogy egy széles körben keresett (és megfizetett) termék legyen belőle.


[+]

A Project Sophia elnevezés gyakorlatilag egy olyan, 65 vagy 77 hüvelykes, magas képfrissítésű OLED kijelzővel egybeépített asztalt takar, amelynek borítása alá már előre beszerelésre került egy egyébként – állítólag – utólag is egyszerűen bővíthető, a legújabb játékok futtatására is alkalmas, Intel és NVIDIA hardver, emellett pedig 13, könnyen beépíthető és kivehető modul számára is maradt hely az asztallapon. Ezek a modulok lehetnek egyszerű, érintésérzékeny vezérlők, gyorsgombok, hangkeverők, vagy csak kijelzők, amelyeken figyelemmel kísérhetjük állapotát, de a gyártó sajtóközleményében bögremelegítőt, vezeték nélküli töltőpadot és stylus-szal használható rajzfelületet is emleget.

Az asztal a koncepcióképek és a mellékelt videó alapján nem lenne híján RGB LED-eknek, továbbá helyet kaphatnának rajta olyan modulok is, melyekre mikrofont vagy webkamerát is felszerelhetnénk.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Razer

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés