Hirdetés

CES 2019: apró PC Ryzennel az ASRocknál

Az AMD sikert sikerre halmoz a Ryzenekkel, processzorai pedig már olyan helyeken is feltűnnek, amelyek korábban szinte kizárólag az Intelé voltak. Ezek közé tartoznak a nagyon apró számítógépek, ahol a hűtési nehézségek miatt a processzorok energiagazdálkodási képességei komoly súllyal esnek latba kiválasztásukkor. Azt pedig, hogy a Ryzeneknek ezen a téren sincs okuk szégyenkezni, mutatja, hogy az ASRock már az 1,9 literes térfogatú DeskMini A300 szériában is lehetővé teszi használatukat. Ehhez ugyanakkor nem mellékelnek hűtőt, erről nekünk kell gondoskodni – arra kell csak odafigyelnünk, hogy a rendelkezésre álló hely miatt legfeljebb 45 mm-es magasságú egységben gondolkozhatunk.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

Az A300 név persze az alaplapi vezérlőre utal, a Socket AM4-es foglalatba pedig egészen 65 wattos TDP-ig pakolhatjuk be a különböző SoC APU-kat. Szimpla CPU-ban azért nem lehet gondolkodni, mert VGA-nak nincs hely a házon belül, tehát muszáj egy IGP-s modellt választani. Az alaplapon két SO-DIMM foglalat kapott helyett, illetve egy Wi-Fi modulhoz való és két tárolókhoz is használható M.2 csatlakozóra is futotta. A SATA meghajtók számára két port áll rendelkezésre.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

A kivezetéseket illetően az apró házikó előlapján egy USB Type-C és egy USB Type-A konnektort, illetve egy hang ki-bemenetet találunk, míg hátul további USB 3.1 Type-A és USB 2.0 port várakozik. Került ide még ezeken kívül egy Ethernet csatlakozó, illetve D-Sub, HDMI és DisplayPort is bevethető, amikor monitort szeretnénk kötni a 155 x 155 x 80 mm-es apróságra, amelynek áráról egyébként még nem árultak el konkrét információt.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés