CES 2017: Lenovo gamer légió – első felvonás

Megnéztük a Legion Y720 és Y520 játékosoknak szánt, izmos és marcona laptopjait.

Y termékcsaládjával komoly offenzívát indított a gamer eszközök vonalán a Lenovo, aminek a következő fázisát prezentálták a CES-en. Standjukat a Legion felirat uralta; a konzumer notebookjaikat jelölő IdeaPad helyett Legion néven érkeztek meg új, gamer notebookjai, amelyek a korábbi, Y700 széria utódjai. Nyilván nem meglepő, hogy leírásukban a Kaby Lake és Pascal szavak tűnnek fel. Az újdonságok nevében a 7-es, illetve 5-ös szám nem a kijelző méretére utal, mert mind a két laptop 15,6"-es.

Lenovo Legion Y720
Lenovo Legion Y720 [+]

A Lenovo Legion Y720 a komolyabb, erősebb és marconább darab. Az Y700-as elődhöz hasonlóan vörös betétek díszítik a hátsó részét, a zsanérnál a kijelző alatt átfordulnak a billentyűzet fölé, ami meglehetősen szokatlan, de nagyszerű kialakítású. A kurzormozgatókat nem nyomorították bele a numerikus részbe, hanem inkább a numerikus padot tömörítették, hogy a játéknál fontos nyilasoknak legyen elég helyük. Szerencsére a gombok kupakjai nem kaptak hivalkodó festést, háttérvilágításuk viszont bármilyen színűre állítható.

Lenovo Legion Y720
Lenovo Legion Y720 [+]

Hardver tekintetében az erős felső középkategóriába tartozik az Y720. Négymagos, hetedik generációs Core i5 és i7 processzorokkal érkezik, a 6 GB-os GeForce GTX 1060 grafikus alrendszer Full HD felbontásban kimaxolt grafikával viszi a legtöbb játékot, a memóriát pedig két DDR4 SO-DIMM foglalat várja. Optikai meghajtó nem került a közepesen vastag, 29 mm-es gépházba, szerencsére a 2,5 hüvelykes merevlemezállás mellett van M.2 foglalat az SSD-nek. A hűtés dupla ventilátoros, ahogy illik, az akkumulátor pedig valamivel nagyobb az átlagosnál, 60 wattórás.

Lenovo Legion Y720 hűtése
Lenovo Legion Y720 hűtése [+]

A 15,6 hüvelykes, IPS paneles kijelző természetesen matt felületű, a Full HD mellett (szerintünk ez a nyerő a GTX 1060 mellé) 4K-s felbontással is kérhető. További érdekesség a kis mélynyomóval kiegészített, 2.1-es Harman Kardon hangrendszer, ami az első Dolby Atmos támogatású megoldás notebookban. A játékosok az integrált Xbox gamepad vezérlőnek örülnek majd, amivel az Xbox One vezeték nélküli kontrollere csatlakoztatható a laptophoz.

Lenovo Legion Y520
Lenovo Legion Y520 [+]

A Legion Y520 visszafogottabb, de könnyen lehet hogy éppen emiatt lesz sikeresebb a hazai piacon. A vörös elemeket ezüst szürkére cserélték és kevesebb is van belőlük. A kijelző csak Full HD felbontású lehet, de szintén IPS paneles, és a jó kis billentyűzet is megmaradt, igaz csak egyszínű, vörös háttérvilágítással. A gépház valamivel vékonyabb, 25,8 mm-es, kisebb, 45 wattórás az akku, és több mint valószínű, hogy a központi processzor, bár Kaby Lake architektúrás, csak kétmagos (négyszálas). A grafikus alrendszert GTX 1050 Ti-re cserélték, továbbá kivették a mélynyomót.

Lenovo Legion Y520
Lenovo Legion Y520 [+]

Mindezek a karcsúsítások viszont jó hatással lesznek az árazásra. A Lenovo Legion Y520 februárban lép piacra 899 dolláros indulóárral. Számos konkurens készített hasonló gépet, így ebben a játékra éppen korrekt, nagyjából a korábbi GeForce GTX 970M-es modellek tudásszintjét hozó kategóriában komoly verseny alakulhat ki, ami a hazai alapárat pár hónapon belül akár 250 000 forint környékére is lenyomhatja. A Legion Y720 tavasszal érkezik majd az Y520-hoz képest nagyjából másfélszeres vételárral. Nekünk még hiányzik a kínálatból valami jó vaskos, 17,3 hüvelykes, full extrás, GTX 1080-as óriás, mondjuk Legion Y920 néven.

Azóta történt

Előzmények