Hirdetés

CES 2015: egyedi és méregdrága játékvezérlőt mutatott be a Mad Catz

A Mad Catz az idei CES-en egy igen érdekes gamepadet mutatott be, amely az L.Y.N.X. 9 névre hallgat. Az újdonság a gombkiosztás tekintetében nem kínál radikális újításokat, így leginkább a PlayStation gamepadek dizájnja köszön vissza. Ennek megfelelően a nyolcirányú digitális pad mellé két analóg kar kerül, amelyeket kiegészít a nyolc extra gomb, plusz elérhetők a beállításra vonatkozó gombok is.

A L.Y.N.X. 9 érdekessége az alakváltó mivoltában keresendő. Lehet egészen kompakt gamepad is, de akár felvehet hagyományosabb fogást biztosító dizájnt is. Ebben a módban csatlakoztatható hozzá egy apró billentyűzet is, amely szintén a csomag része.

A L.Y.N.X. 9 másik különlegessége, hogy a tervezők mobil termékekre is gondoltak. Egy tartó segítségével befogható egy okostelefon, illetve maga a gamepad egészen extrém módon is nyújtható, így egy maximum hét colos táblagéphez is rögzíthető.

A Mad Catz újdonsága egyébként Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikál a PC-vel, vagy az androidos mobil eszközökkel. Rendelkezik beépített mikrofonnal is, emellett az akkumulátora 30 órányi energiát biztosít egyetlen feltöltéssel. Természetesen aktív használat mellett ez az időtartam kisebb lesz. Az androidos mobil eszközökhöz jár egy applikáció, amellyel be lehet állítani az adott androidos játék irányítását.

Sajnos a Mad Catz L.Y.N.X. 9 egyetlen gyenge pontja az ára. A termék egészen extrém 299 dolláros árcédulát kap, ami még a képességei tudatában sem valami hízelgő.

Előzmények

Hirdetés