Hirdetés

CES 2010: Nyolc új plazma HD tévé az LG kínálatában

Las Vegasban kiderült, hogy az LG Electronics 2010-ben nyolc új plazma HD tévével jelentkezik. A kínálatot az LG INFINIA termékcsaládja vezeti, a vállalat az új modelleket is bemutatta a CES-en.

Az LG a 2010-es plazma termékcsaládjával teljesen átalakítja kínálatát. A mindössze 5 centiméter vastagságú modellek mintegy 37 százalékkal vékonyabbak, mint elődeik, és lényegesen könnyebbek is. A 60 inches (körülbelül 152 cm képátmérőjű) plazma HD tévé súlya például több mint 40 százalékkal kevesebb, csupán 43 kilogramm. Manapság a dizájn az egyik legfontosabb eszköze annak, hogy a gyártók megkülönböztessék magukat egymástól, illetve, hogy felhívják a figyelmeket az új termékekre, így nem csoda, hogy a piaci szereplők jelentős energiákat mozgatnak meg ezen a területen is. Jó példa erre az LG PK750, illetve az LG PK950, melyeknek a képernyője és a kerete egy sík felületet alkot, de említésre méltó a „TruSlim Frame” vékony keretes PK550 és PJ350 modellek mindössze 22,9 milliméteres kávája is.

A már említett PK750 és PK950 több technológiát is felvonultat a jobb képminőség érdekében. A 600 Hz-es vezérlés képenként 10 alképkocka vezérlése segítségével javítja a mozgóképek válaszidejét, így a gyártó állítása szerint tisztább, elmosódásmentes képet nyújt. A vékony védőüveges rendszer 70 százalékkal csökkenti a külső üveg és a szűrő közötti távolságot, ami lényegében megszünteti a kép kettőződését és csökkenti a tükröződést. Az LG exkluzív Dual XD Engine képjavító áramköre a normál képet közel nagyfelbontássá konvertálja fel, a TruBlack Filter alkalmazása csökkenti a külső fények visszatükröződését, jobb fekete színeket biztosít a felhasználók számára, és javítja a kontrasztot, így elméletileg a fényes szobákban is élesebb és részletgazdagabb lesz a kép.

Az LG összes plazma modelljét alkalmassá tette a DLNA (Digital Living Network Alliance) technológia alkalmazására. Ez lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a többi otthoni DLNA-kompatibilis eszközön, például számítógépeken tárolt tartalomhoz férjenek hozzá. A vezetékes Ethernet aljzaton felül az egyszerű internetes csatlakoztatási lehetőségeket kínáló összes NetCast-kompatibilis készülék képes arra is, hogy (külön értékesített) USB-n csatlakozó, szélessávú adapter segítségével integrálódjon a vezeték nélküli otthoni hálózathoz. A PK950 és PK750 modell a csatlakoztatott USB eszközökön található multimédiás tartalmak, például fényképek (JPEG), zene (MP3) és videó (DivX HD) lejátszását egyaránt támogatja.

Minden NetCast eléréssel ellátott LG plazma termékcsalád Full HD 1080p adatátviteli lehetőséget kínál akár egy 30 méterre elhelyezett vezeték nélküli médiaközpontról is. A forráseszközök, például Blu-ray-lejátszók, kábeles vagy műholdas dekóderek és videojátékok médiaközponthoz kapcsolása lehetővé teszi a jelátvitelt egy kompakt vevőadapter felé, amely a tévé hátuljához kapcsolódik. Igy nem szükséges a különböző perifériákat közvetlenül a televízióhoz csatlakoztatni, a telepítés egyszerű, és nincsenek kusza látványt nyújtó vezetékek.

Az egyszerű önkalibrálás érdekében valamennyi plazma termékcsalád az LG Picture Wizard II technológiáját alkalmazza, amely a képernyő referenciapontjai révén a kép minőségét meghatározó, olyan fontos paraméterek beállításában segít, mint például a fekete szín mélysége, a színek, a színárnyalatok vagy az élesség. Az új plazma termékcsaládok ISFccc kalibrációs lehetőségeket is kínálnak, amelyek biztosítják a nézők számára a film készítői által elképzelt kalibrációs szintet.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés