Hirdetés

CD-ből DVD a Riteknél

A Ritek és a CMC Magnetics is arról számolt be, hogy az írható DVD iránt folyamatosan növekvő igényt átszervezéssel fogják kielégíteni. Ez azt jelenti, hogy az írható CD-ket előállító gyártósorokat fogják átalakítani úgy, hogy DVD gyártásra legyenek alkalmasak. Erre nagy szükség van, mivel a Ritek esetében a havi 8 millióról 10 millióra emelt darabszám sem elegendő, annak ellenére, hogy az első negyedévben általában mindig kisebb forgalmat bonyolítanak a többihez képest.

A cégnél jelenleg az írható CD és DVD gyártósorok teljesen ki vannak használva, így az átalakítás miatt eleinte valószínűleg kevesebb CD fog készülni, míg ki nem bővítik kapacitásukat. A CD-R piacot viszont nem kívánja hanyagolni a Ritek, mivel - az első negyedévi szokásokkal ellentétben - itt is nehezen elégíthető ki a megnövekedett igény, főleg Európában. A Ritek mindenképpen fejlesztésbe kezd, ugyanis terveikben az szerepel, hogy 50%-os piaci részesedést fognak szerezni, mely csak úgy teljesülhet, ha idén 200 millió írható DVD-t adnak el.

Egy kis szorzás-osztás után máris látható, hogy a jelenlegi 10 millió/hó teljesítmény ehhez nem lesz elég, tehát befektetéseket fognak eszközölni a nagyobb kapacitás érdekében, vagy további CD gyártósorokat állítanak át DVD gyártásra, ami valószínűleg árcsökkenést fog előidézni az írható DVD-k piacán. Az írható CD-k esetében viszont már nem biztos, hogy ilyen rózsás a helyzet, a Ritek az árak növelését is elképzelhetőnek tartja a második negyedévben. Ez pedig mindenképpen a DVD malmára hajtja a vizet, jelezve ezzel a CD-korszak hanyatlásának kezdetét.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés