Hirdetés

Bug Duo

Bár még egy hónapja sincs piacon az Intel legújabb, mobil számítógépekbe szánt processzora, a kétmagos Core Duo, a gyártó szakemberei, illetve független teszterek máris tetemes mennyiségű – eleddig összesen 34 – kisebb-nagyobb hibát fedeztek fel az új CPU-ban. Bár az első szállítmányok már eljutottak a megrendelőkhöz, a processzorgyártó vállalat – a bevett szokások szerint – folyamatosan teszteli az új központi egységet, így a hibák nagy része hamarosan javítva lesz.

A jelenség mindazonáltal természetesnek tekinthető; így – akárcsak a szoftverek esetében – gyakorlatilag nem létezik olyan összetett hardver, amelyik a megjelenésekor teljesen hibátlan lenne. Ezek a hibák ugyanakkor ritkán vannak kihatással a rendszerre, jó példa erre, hogy az Intel Pentium 4 processzorai összesen 64 ismert hibát tartalmaznak, ám ezek egyike sem hat negatívan a CPU-k, illetve a számítógép működésére. Léteznek azonban olyan bugok is, amelyek komoly problémákat, legrosszabb esetben rendszerösszeomlásokat okozhatnak, ilyen volt az Intel első Pentium processzorainál felfedezett súlyos probléma, melyet a lebegőpontos egység hibás működése okozott. Az Intel Core Duo processzorainál nem jelentettek ilyen horderejű hibát.

Az efféle problémákra általában szoftveres úton nyújtanak gyógyít a gyártók, ezek legjellemzőbb formái a BIOS-, vagy az eszközmeghajtó-frissítés. A chipgyártó cégek mindemellett bizonyos idő elteltével nem ritkán újabb változatokban (stepping) dobják piacra termékeiket, melyekkel igyekeznek kijavítani az addig felfedezett legsúlyosabb hibákat.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Előzmények

Hirdetés