Hirdetés

Brutális „bányagép” készül a Bitcoinhoz

A 2009 óta hódító Bitcoin ma az IT ipar és a világgazdaság egyik legérdekesebb területének számít. A bitek bányászatáról társoldalunk az IT Café két cikket is írt, melyek közül az egyik az alapokról, míg a másik a technológiáról szólt. Ezek a Bitcoin lényegét jól kivesézik, így a leírtakat nem ismételjük meg, de a bányászathoz hardver szükséges, és az már nagy kérdés, hogy az érdeklődő milyen rendszert is vegyen.

A Bitcoin használható egy átlag PC-vel is, de pénzt ezzel nem lehet keresni, mivel az adott gép által felhasznált áram kifizetése többe kerül, mint a bányászattal szerzett digitális pénz valós értéke. A PC-s közösség jellemzően grafikus processzort, ezen belül is a bányászatban brutálisan hatékony, GCN architektúrára épülő Radeonokat használ, de még az extrémhatékony compute képességekkel megáldott PC-s hardverekkel is nagyon kevés virtuális pénzt lehet keresni. A komoly Bitcoin felhasználók számára tehát érdemes speciális hardverekbe ruházni. Az egyik alternatívát képzik az alacsony fogyasztású FPGA-k, de manapság egyre nagyobb szerephez jutnak a Bitcoin ASIC-ok. Utóbbiak lényegében olyan célirányosan tervezett lapkák, melyek csak a bányászatra vannak kigyúrva. Igazából semmi másra nem jók, de a virtuális pénzt durván termelik.

CoinTerra TerraMiner IV
CoinTerra TerraMiner IV

A CoinTerra bejelentette, hogy a várhatóan decemberben már megkaphatják az érdeklődők a TerraMiner IV nevű „bányagépet”, mely a paraméterek alapján messze a leghatékonyabb rendszer a Bitcoinhoz. A 14 000 dollárba kerülő masina a saját tervezésű, GoldStrike1 nevű ASIC-ot használja, ráadásul rögtön négyet, a teljesítménye pedig 2 TH/s. Utóbbi adat valószínűleg a Bitcoinban nem jártas olvasóknak nem sokat mond, de a mai Bitcoin árfolyamot figyelembe véve azt is mondhatjuk, hogy a gépezet egy hónap alatt 54 000 dollár értékű digitális, vagy jobban mondva virtuális pénzt termel.

CoinTerra GoldStrike1 ASIC
CoinTerra GoldStrike1 ASIC

Gyakorlatilag elmondható, hogy a TerraMiner IV egy hét alatt kibányássza a vételárát, de csak akkor, ha az energiaigényét nem vesszük számításba. Utóbbival azonban érdemes kalkulálni, mivel lapkánként 250, maximum pedig 1200 wattot fogyaszt. Ez persze normális, ugyanis egy ennyire specializált áramkör esetében nem sok lehetőség van spórolni. Ráadásul a GoldStrike1 igen sok tranzisztorból áll, hiszen a GlobalFoundries 28 nm-es eljárásán készül és 300 mm²-es a kiterjedése.

A GoldStrike1 ASIC bevetésével a TerraMiner IV nagyjából tízszer hatékonyabb a konkurens megoldásoknál, az FPGA-kkal és a GPU-kkal dolgozó rendszerekhez képes pedig összehasonlíthatatlanul előrébb tart. Ez persze nem meglepő, hiszen Bitcoinra kigyúrt áramkörről beszélünk.

A TerraMiner IV már előrendelhető a hivatalos oldalon. A cég szerint egyelőre minden a tervek szerint alakul, így az előrendelők decemberben megkaphatják az új „bányagépüket”. A CoinTerra elnöke szerint a TerraMiner IV jól teljesít, mivel az első 24 órában már 150 megrendelés érkezett rá, ami a megcélzott piacot tekintve kiváló eredmény.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés