Hirdetés

Különleges formájú házzal sokkol a bivalyerős Alienware Area-51 gamer PC

Az Alienware 2006-ban mutatta be az első Area-51 asztali gamer konfigurációt, ami mind hardveresen, mind pedig külsejét tekintve különlegesnek számított akkoriban. Főként a négy (akkor még) ATI VGA-nak köszönhetően az összeállítás sem számított olcsónak, és várhatóan az idei modell sem lesz az, ami érthető, ha rápillantunk magára a gépre és a körvonalazódó konfigurációkra.


[+]

A márkanévhez hűen az első generáció egyértelműen idegeneket idéző dizájnját most kicsit más irányba terelte a gyártó, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne különleges vagy szemet gyönyörködtető, sőt! A háromszög formát idéző, vizuálisan három részre osztott hatszög mindenképpen különleges, de a megjelenésen felül természetesen funkcióját is maximálisan megpróbálja kielégíteni ergonómia és hűtés szempontjából egyaránt.


[+]

A látványról a formán túl máshogy is gondoskodtak: a házon a világító zónákat kilenc részre osztották, és mindegyikhez nagyjából 20 szín rendelhető, így a megvilágítást mindenki egyedi igényei szerint állítgathatja, vagy az AlienFX API-t támogató játékok (amiből jelenleg 75 darabnál is több van) automatikusan is képesek előre beprogramozott profilok szerint állítani, és akár folyamatosan változtatni a színvilágot. A színeket egyébként a tuningolásra és rendszermonitorozásra is használható Command Center 4.0 szoftverből lehet állítani.


[+]

A gyártó ezzel a döntött dizájnnal elsősorban a padlóra helyezést preferálhatja, vagy legalábbis ezt sugallják, hiszen az megbillentett előlapra helyezett I/O portok, a slot-in rendszerű optikai meghajtó és a gombok így a karosszékben, fotelben tespedve is kényelmesen elérhetők. Másrészt a hátoldali csatlakozókhoz is könnyebb hozzáférést biztosítanak ezzel a kialakítással, vagyis könnyebben a falhoz állíthatjuk a hátulját. Persze ez utóbbiból az is következik, hogy a belsejében az alkatrészek szintén 45 fokban döntve kerülnek beszerelésre, hogy illeszkedjenek a döntött hátlaphoz.


[+]

Az Alienware mérnökei szerint ez a kialakítás a kábelmenedzsmenttel, a nagyobb belső űrtartalommal és az alkatrészek elhelyezésével karöltve a szellőzésben is sokat segít. Szükség is van a hűtésre, hiszen a három vagy négy VGA nem kevés hőt generál, de az előlap mögé rejtett ventilátorok pontosan "telibe" fújják a kártyákat, a CPU pedig vízhűtést kap.


[+]

Ami a hardvert illeti, most sem aprózzák el: a vízhűtéssel hűtött, legújabb hat- és nyolcmagos Intel CPU-k mellett akár 32 GB DDR4 memória, SSD-k és HDD-k, IEEE 802.11ac-s Wi-Fi és három vagy négy VGA dolgozhat kiépítéstől függően, mindezt pedig egy 1500 wattos tápegységgel támogatják meg. A gyártó szerint három UHD felbontású monitor egyidejű meghajtása sem lehetetlen az új konfigurációval, ami 11520x2160 képpontos felbontást jelent.

Az Alienware Area-51 pontosabb technikai paraméterei és lehetséges kiépítései egyelőre nem ismertek, de az októberben esedékes megjelenés fényében ez érthető. Sajnos a kezdőárral sem szolgáltak információval, de biztos, hogy dollárban mérve is súlyos ezreket kérnek majd el érte.

Előzmények

Hirdetés