Hirdetés

Betilthatják az Intel egyes CPU-it Németországban

A német bíróság az R2 Semiconductornak adott igazat egy szabadalmi perben.

A németországi Düsseldorfban működő regionális bíróság döntése értelmében az Intel megsértette a kaliforniai R2 Semiconductor egyik szabadalmát, ami az FIVR, vagyis az integrált feszültségszabályozó technológiára vonatkozik. A bíróság úgynevezett tiltó végzést hozott az Ice, Tiger, Alder Lake, illetve az Ice Lake Server dizájnok, valamit az említett CPU-kat használó rendszerek értékesítése ellen.

A döntés nem jogerős, és az Intel fellebbezett ellene, ráadásul az egészet azzal az indokkal, hogy az R2 Semiconductor egy szabadalmi troll. Utóbbi vállalat ugyanakkor azt közölte, hogy csak az Intelt perelték be a kapcsolódó szabadalommal, ami ellentmond a Santa Clara-i óriáscég vádjának.

Érdekesség, hogy az R2 Semiconductor azt állítja, hogy az Intel 2015-ben még a cégbe való befektetésben gondolkodott, ami nagyjából azután történt, hogy a vállalat kiadta az első, FIVR technológiát tartalmazó, Haswell kódnevű processzorokat, majd elállt a tárgyalásoktól.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Előzmények

Hirdetés