Hirdetés

A következő év első felében jön az ASUS G-Sync kijelzője

Az NVIDIA az elmúlt héten leplezte le a G-Sync technológiát, melynek lényegéről az alábbi hírben írtunk. A rendszert támogató gyártók között a vállalat az ASUS, a BenQ, a Philips és a ViewSonic nevét említette. Utóbbi három cég egyelőre hallgat a terveiről, de az ASUS esetében már kiderült, hogy a VG248QE monitorba lesz beépítve a technológia. Ez a termék már korábban megjelent, és egy hírt is írtunk róla, de az érkező, felújított verziójában már ott lesz a G-Sync modul, erre a frissítésre azonban csak a következő év első felében kerül sor.

Bár a kijelző képes a sztereó 3D-s hatás megjelenítésére, G-Sync módban ez nem fog működni, mivel a kijelző frissítési frekvenciája képtelen szinkronban dolgozni az aktív szemüveg frissítésével, így pedig nem biztosítható a sztereó 3D-s hatás elérése. Ugyanakkor a termék nem szenved butítást, csupán választani kell a 3D Vision és a G-Sync között. A szoftveres oldalon az NVIDIA már biztosította a szükséges drivert, aminek a megjelenéséről szintén írtunk. Fontos azonban megjegyezni, hogy első körben csak Windows 7, 8 és 8.1 operációs rendszereken működik a technológia. Ez elvileg csak egy szoftveres korlát, így később a limitáció eltüntethető. A DisplayPort interfész használata viszont kötelező, így egy GeForce GTX 650 Ti Boost, vagy egy jobb/újabb Kepler architektúrára épülő VGA szükséges a rendszerhez.


[+]

A felújított ASUS VG248QE-t egyébként nem kötelező kivárni, így ha valaki már vett egy ilyen monitort korábban, akkor nem kell kiadnia 399 dollárt az újabb modellért. Helyette használható az aktuális modell, amihez hamarosan megvásárolható lesz egy 175 dollárba kerülő G-Sync modul. Ezt egyénileg kell beszerelni a monitorba, ami az NVIDIA szerint nagyjából húsz perces feladat, de a részletes leírás birtokában abszolút nem nehéz kivitelezni.

A gyártóktól megtudtuk, hogy az eddigi teszteken a G-Sync technológia szinte mindegyik játékkal jól működött. Voltak azonban kivételek, amelyekről bővebb tájékoztatást nem kaptunk, de annyit megtudtunk, hogy az NVIDIA kikapcsolhatóvá teszi a G-Sync technológiát a driverben, illetve a problémás működést produkáló játékok alapvetően olyan profilt kapnak majd, melyben a G-Sync le lesz tiltva. Információink szerint itt azokról a játékokról van szó, amelyek agresszív beépített szinkronizálást használnak, hogy a felhasználó kevesebb képtöréssel találkozzon. Ez az alapproblémát nem oldja meg, noha segít rajta, viszont aktív G-Sync mellett furcsa eredményt adhat. Erre a fejlesztőknek a jövőben figyelni kell, mert a G-Sync hatékony működése lerontható szoftveresen. Valószínűleg a programozók kapnak alapvető direktívákat, hogy milyen szinkronizálási metódusokat kell kerülniük.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés