ASUS blog: Vivobook és a majom

A híres japán BAPE-vel állt össze az ASUS, együttműködésük eredménye pedig egy sok extrával felszerelt Vivobook lett.

A japán BAPE, vagy teljes nevén A Bathing Ape márka elsősorban laza, fiatalos utcai divatjáról ismert, na meg a logóját is alkotó majomról, amelyet nemcsak ruhákon, de plüssök és műanyag bábuk formájában is felbukkan a világ minden pontján.


[+]

Ezzel a céggel állt most össze az ASUS egy közös notebook elkészítésére, mely természetesen a fiatalabb közönséget célba vevő Vivobook szériába érkezik, és Vivobook S 15 OLED BAPE Edition névre hallgat. A csomag – mert nem egyszerűen egy felmatricázott noteszgépről van szó – az erős, 13. generációs Intel platformra épülő hordozható számítógép mellett rengeteg extra kiegészítőt is tartalmaz.

Teli doboz

Nehéz lesz bárki előtt titkolni, hogy a Vivobook BAPE Edition változatát vásároltuk, a termék doboza ugyanis nagyjából kétszer akkora, mint amire számítanánk. Ennek pedig az az oka, hogy belsejében a standard 15 hüvelykes Vivobook mellett egy méretes BAPE bábut (mancsaiba illeszthető mini notebookkal), egyedi egeret cserélhető hátlappal, matricakészletet, sőt, egy jól használható notebooktáskát is találunk.


[+]

Ez utóbbi ráadásul nem a sok notebookgyártó által kedvelt „sleeve”, azaz tok, hanem egy profi hordtáska, külön védett rekesszel a noteszgép, a töltő, az egér és a többi kiegészítő számára. Természetesen a notebook saját papírdobozát is bőven ellátták grafikával, és ez a rajzolat a gyárilag beállított háttérképen is visszaköszön.


[+]

Hardver

Maga a noteszgép a „standard” Vivobook S 15 OLED-re épül (K5504VA), tehát egy karcsú, jól hordozható, 15”-es OLED panellel rendelkező számítógépet kapunk, esetünkben az alábbi konfigurációval:

Specifikációk
Termék megnevezése ASUS Vivobook S 15 OLED BAPE Edition
Processzor Intel Core i5-13500H – 4P+8E mag, 2,6-4,7/1,9-3,5 GHz, 45-95 W TDP
Memória 2 x 8 GB (SK Hynix) LPDDR5-4800
Kijelző 15,6"-es, 2880x1620 pixeles Samsung ATNA56AC02-1 OLED panel, 120 Hz-es frissítéssel, DisplayHDR True Black 600-zal, 100% DCI-P3-mal és Pantone tanúsítvánnyal
Grafika Intel Iris Xe Graphics G7
Adattároló 480 GB-os Samsung, PCIe 4.0 x4
Optikai meghajtó nincs
Kommunikáció - Intel AX211 Wi-Fi 6E
- Bluetooth 5.3
Interfészek - 1 db TB4 (Type-C)
- 1 db USB 3.2 Gen 1 Type-A
- 1 db USB 2.0
- 1 db HDMI 2.1
- 1 db kombinált 3,5 mm-es hangcsatlakozó
Extrák billentyűzetvilágítás (egy zóna), egyedi külső, sok extra
Akkumulátor 75 Wh
Méret 359 x 229 x 18 mm
Tömeg 1,7 kg
Operációs rendszer Windows 11 Home
Gyártó honlapja asus.hu
Termék honlapja ASUS Vivobook S 15 OLED BAPE Edition
Fogyasztói ár 484 900 forint
Garancia 3 év

Mint látható ebből, egy erős középkategóriás hardverrel van dolgunk, mely az átlagos feladatokhoz bőven elegendő teljesítményt kínál, a kiváló minőségű kijelzővel pedig grafikus feladatokra is bevethető, hiszen a színpontosság és a hatalmas színtér adott. A VESA Display HDR True Black 600 és Pantone tanúsítvánnyal rendelkező egység felbontása 2880x1620 pixel, tehát a részletesség megfelelő, a 120 Hz-es frissítés pedig a megjelenítést teszi folyamatosabbá. Néhány tesztet lefuttatva az alábbi eredményeket kaptuk:

  • PCMark 10 Extended: 5031
  • Essentials: 10 163
  • Productivity: 6680
  • Digital Content Creation: 6598
  • Gaming: 3867
  • 3DMark Time Spy: 1621

Ezek a számok is teljesen rendben vannak egy 13. generációs Core i5-re épülő notebooknál, a BAPE Edition alapját adót hardverrel tehát nincsenek gondok.

De hol a majom?

A már említett kiegészítők mellett az ASUS és a BAPE a notebook dizájnját is igyekezett egyedivé tenni. Az alap Vivobook-jellegzetességek, így a narancssárga ESC gomb és alsó gumitalp, vagy a szélén sávosan csíkozott Enter itt is jelen van, de például a billentyűzetet a mellékelt matricagyűjtemény segítségével teljesen egyedivé is varázsolhatjuk.


[+]

A notebook házán a fedlap egyedi grafikát kapott, és a megszokott Vivobook névtáblán is ott a Bathing Ape neve. Felnyitva a gépet, a tapipadon is megjelenik kedvenc majmunk, a BAPE hivatalos logója pedig diszkréten megbújik csuklótámasz jobb alsó sarkában.


[+]

Operációs rendszerként természetesen Windows 11 fut a noteszgépen, de ahogy már említettük, a háttért lecserélték. Ez első ránézésre jópofa (még animációt is tud), de valójában igazi „ikontemető”, aki tehát szereti az Asztalra kipakolt ikonok segítségével használni a számítógépet, az aligha fogja elviselni sokáig.


[+]

Használhatóság

Feljebb már volt szó a Vivobook S 15 OLED BAPE Edition teljesítményéről, és az a jó hírünk, hogy a nyers erő mellett a körítés is teljesen megfelelő. Ez alatt értjük például a csatlakozókínálatot is, mely egy TB4 interfészt, egy Type-A USB 3.2 Gen 1 és egy USB 2.0 portot, HDMI-t, analóg hangcsatlakozót és dedikált töltőkonnektort is tartalmaz. A billentyűzet háttérvilágítással is rendelkezik, a webkamera fizikai lezárót kapott.


[+]

Mivel a Vivobook S szériájáról beszélünk, nagy hangsúlyt kapott a hordozhatóság, ami 394 x 229 x 18 mm-es méretet és 1,7 kg-os tömeget jelent – ez nem rossz egy 15,6”-es notebooktól, melyben 75 wattóra kapacitású akkumulátor kapott helyet, így munkára – mérésünk alapján – több mint 12 órát használhatjuk egyetlen feltöltéssel!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Előzmények