Hirdetés

Arnova GBook, az androidos tablet e-könyv-olvasó hibrid

Érdekes megoldással állt elő az Arnova, a 7"-es GBook ugyanis első látásra egy androidos tablet, de a gyártó inkább e-könyv-olvasónak aposztrofálja termékét, ami a relatív gyenge hardvernek és az alacsony felszereltségi szintnek tudható be. A 800x480 képpont megjelenítésére alkalmas kapacitív multi-touch kijelző mögött ugyanis 1 GHz-es Cortex-A8 ARM processzor munkálkodik 1 GB RAM társaságában, a tárhelyet pedig 4 GB-ban maximalizálták – ami Micro SD-vel tovább bővíthető. De ezen kívül se kamera, se HDMI kimenet, be kell érnünk egy mikrofonnal, hangszóróval és micro USB-vel.


[+]

Ez persze nem zárja ki, hogy képeket és videókat nézzünk (amiből akár FullHD-s állományokat is képes beolvasni), zenét hallgassunk, internetezzük vagy akár játsszunk, hiszen a rajta található Android 4.0 ezekre mind lehetőséget ad, de sem a processzor, sem pedig a kijelző nem túl combos. Ráadásul hivatalos Google Play elérhetőség sincs az eszközön így az alkalmazások beszerzését helyette fellelhető AppsLib-ből kell megoldani.


[+]

Viszont a 196 x 116,7 x 11,5 mm-es és mindössze 304 grammos eszköz a gyártó szerint az említett videó- és képnézegetésen felül kiválóan alkalmas e-könyvek olvasására, mivel a gyárilag telepített Aldiko Premiummal az EPUB és DRM-mel védett PDF-ek állományokat is képes kezelni. A böngészéshez természetesen beépített böngésző jár, az elérést pedig a beépített Wi-Fi vezérlővel biztosíthatjuk. Az akkumulátorral kapcsolatos pontos paramétereket nem adott meg a gyártó, de mérésük szerint olvasáshoz 8, videózáshoz 7, zenehallgatáshoz pedig 12 órás üzemidőt biztosít.


[+]

A vállalat árat egyelőre nem közölt, de ha olcsón adják, akkor minden bizonnyal megtalálja a helyét a belépő szintű eszközök között.

Azóta történt

Hirdetés