Hirdetés

Szinte mindenben dupláz az ARM új CoreLink összeköttetése

Az ARM bejelentette, hogy az előző évben bemutatott CoreLink CCN-504 mellé licencelhetővé vált a CCN-508-as összeköttetés is, ami elsősorban a vállalat szerverekre vonatkozó terveiben kap majd jelentős szerepet, de nyilván nincs megszabva, hogy hol vethetik be a licencelők.

A CoreLink CCN-508 rövidítéséből kiolvasható, hogy egy cache coherent network, azaz egy lapkán belüli cache-koherens hálózati összeköttetés, mely a processzormagokat és az egyéb komponenseket köti össze 1,6 terabájt/s-os tempó mellett. Az interfész legújabb verziója kompatibilis a Cortex-A53-as és Cortex-A57-es magokkal, emellett az új Mali IGP-ket is kezeli, de akár más cégtől is licencelhető grafikus vezérlő az energiahatékony szerverek esetében fellépő adatpárhuzamos feladatok gyorsítására. Szintén beköthetők DSP-k, illetve speciális feladatokat gyorsító egységek. Ezek mindegyike az MMU mögött helyezkedik el. Összesen 24 AMBA interfész támogatott az I/O koherens gyorsítók és az I/O egységek számára, ami hattal több az elődnek számító CoreLink CCN-504-hez viszonyítva.

Az új CoreLink összeköttetés a korábbi verzióhoz képest már nem támogatja a Cortex-A15-ös processzormagot, de igazából erre nincs is túl nagy igény a jövőt tekintve. Ezzel az ARM teljesen az ARMv8 architektúrára koncentrál, ezen belül is a magszám növelése a cél, így a CoreLink CCN-508 négy helyett már nyolc darab úgynevezett processzorfürtöt támogat, melyek egyenként négy darab, megosztott L2 gyorsítótárral rendelkező processzormagot használhatnak. A cache-koherens hálózati interfészre kötött egységek maximum 32 MB kapacitású L3 gyorsítótárat oszthatnak meg. Természetesen a snoop filter is adott, mely protokoll a már fentebb említett cache-koherenciát biztosítja. A rendszer továbbra is ARM CoreLink DMC-520 dinamikus memóriavezérlőjére épít, ami lényegében kétcsatornás, 72 bites egységet jelent, amely támogatja a DDR3, a DDR3L és a DDR4 szabványú memóriákat. Ezek száma azonban maximum négy lehet, ami szintén duplázást jelent a CCN-504 képességeihez viszonyítva.

A CoreLink CCN-508 használatával igen robusztus lapkák építhetők, akár 32 darab Cortex-A57-es processzormaggal, 24 darab AMBA interfésszel kompatibilis speciális gyorsítóval, 32 MB-os L3 gyorsítótárral és négy darab CoreLink DMC-520-as memóriavezérlővel. Az új új CoreLink összeköttetés már licencelhető az ARM-tól, de egyelőre nem tudni, hogy a cég partnerei közül kik építenek majd rá lapkákat. Erre valószínűleg egy darabig nem is lesz válasz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ARM

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés