Hirdetés

Az ARM 2014-ben letámadná a szerverpiacot

Az ARM vitathatatlanul erős az ultramobil termékek piacán, de a vállalat már korábban is bejelentette, hogy érdeklődnek a szerverpiac iránt. Ezen a ponton a cég az energiahatékony működést helyezi előtérbe, ami főleg annak köszönhető, hogy a 64 bites ARMv8 architektúra még fejlesztés alatt áll, így az aktuális rendszerekkel csak a piac egy kis részét tudják támadni, ahol például nincs szükség a 64 bit előnyeire. Warren East az IDG News által készített interjú során elmondta, hogy ha tíz évvel korábban eldöntötték volna, hogy a szerverpiacra beneveznek 2012-ben, akkor az ARMv8 tervezését sem 2008-ban kezdték volna meg. Ettől függetlenül a cég elnök-vezérigazgatója nem tekinti tragédiának a késést, és úgy gondolja, hogy 2014-ben is le lehet támadni a szerverek szegmensét.

Warren East
Warren East

A 2011-ben bemutatott 64 bites ARMv8 architektúra ennek az első lépése lehet, és ha továbbra is olyan energiahatékony lesz az ARM mint most, akkor tényleg van esélye a cégnek. Az biztos, hogy partnerek már vannak, így a HP és a Calxeda együtt dolgozik az esetleges siker érdekében, illetve az Applied Micro koncepciója is kifejezetten életképesnek tűnik. Komoly partner lehet még az NVIDIA is, mely vállalat a Maxwell kódnevű fejlesztéssel, valamint ennek leszármazottjaival a HPC szerverek piacát támadná meg, ezzel függetlenítve magát a konkurens gyártó processzorainak használatától. Az előbbi elvekkel az NVIDIA képes olyan szoros architekturális integrációt megvalósítani, amit az Echelon projekt megkövetel, hiszen felkészíthetik az integrált grafikus részegységet az ARMv8 architektúrára épülő processzormagokkal való megfelelő működésre.

Az ARM 2014-ig még több partnert is tud szerezni, vagyis akár komoly erőket is mozgósíthat a vállalat, így a szerverpiacon lényeges változások is lehetnek. A fejlesztések és az architektúra jellegzetességeiből adódóan valószínű, hogy az adatközpontok és a felhős kiszolgálók piacán számíthatnak, illetve konkrétan számítanak az érintettek sikerre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ARM

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés