Hirdetés

ARM-alapú processzorok az Apple gépeiben

Már nem az a kérdés, hogy lesz-e váltás x86-ról, hanem az, hogy pontosan mikor.

A 9to5Mac portál lehozta, hogy az analitikusként tevékenykedő Ming-Chi Kuo szerint lehet, hogy az Apple 2021 első felére kész nyugdíjba küldeni az Intel processzorokat. Az úriember azt állítja, hogy 18 hónapon belül megérkezhet az első ARM-alapú Mac, ami lehetővé teheti a gyártó számára, hogy az egész termékskálát átívelő módon tervezhessék meg saját chipjeiket.

Az Apple egyelőre az 5 nanométeres lapkákra vár (melyek elvileg az új iPhone-ba is bekerülnek), mielőtt még bármilyen Mac-et mutatna be az új platformon. Az idei jelentésekből az derül ki, hogy a TSMC komoly pénzeket akar az 5 nanométeres gyártásba fektetni 2020 folyamán, és az almás cég által alkalmazott nyomás akár még magyarázatul is szolgálhat a dologra.

Kou úr évek óta hangoztatja, hogy egyes Mac-ekben ARM chipek lesznek, és tavaly februárban az Intel is megerősítette ezt, mikor az Axiosnak azt nyilatkozták, hogy az Apple 2020-ra megejti az átállást, bár ez még nem történt meg.

Az x86 elhagyása persze szükségessé tenné a macOS módosítását is; elképzelhető, hogy a Catalyst bemutatása, illetve a macOS és iOS közötti, egységesített alkalmazás-vásárlás ennek a megalapozása. A vállalat valószínűleg nem azonnal rakna minden Mac-be ARM-ot, hanem fokozatosan újítaná meg kínálatát, kezdve az alacsonyabb fogyasztásból bizonyosan profitáló MacBookokkal, miközben a Mac Prókba továbbra is az Intel (és esetleg az AMD) szállítaná a központi egységeket.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés