Hirdetés

A 4K-ra és a HDR-re fókuszál az új Apple tv

Az elődhöz képest persze a teljesítmény is nőtt, ráadásul nem is kevéssel.

Az Apple két éve gondolta újra az Apple tv nevű rendszerét, amely a tvOS-sel nem is lett rossz megoldás. Azóta is tartja magát a jóval korábban kiadott modell, ugyanakkor az igények már a 4K és a HDR felé mutatnak, így a frissítés elkerülhetetlen volt. A trendeknek megfelelően a 4K és a HDR nem maradt ki, ezt gyakorlatilag borítékolni lehetett, ráadásul a bemutatón egy Dolby Vision HDR projektoron működött a rendszer, ami arra utal, hogy ezt a szabványt is kezeli a HDR10 mellett.

A nyilvánvaló, sőt kötelező fejlesztések mellett természetesen az Apple tv alapja is megújult. A korábbi A8-as SoC ezeknek az igénybevételeknek már nem felel meg, így a helyére az Apple A10X Fusion került, ami igen komoly teljesítményt kínál. Az vállalat elmondása szerint a processzor kétszer, míg a grafikus vezérlő négyszer jobb, de tekintve, hogy két generáció van a fejlesztések között, ez egy reálisan elvárható előrelépésnek számít.

A tvOS is kap némi felújítást, mivel innentől kezdve a 4K-s felbontás kiszolgálása a cél, amihez némileg át kellett tervezni a felhasználói felületet. Ez elsődlegesen kényelmi szempontokat szolgál, viszont a filmek beszerzésére szolgáló áruház már funkcionális tényező, és az új Apple tv kapcsán a leginkább vitatott kérdés az volt, hogy a különböző felbontású tartalmak hogyan lesznek elérhetők. Szerencsére az almás cég nem bonyolította túl a rendszert, így a 4K-s filmek ára megegyezik a Full HD-sekkel. Sőt, a már megvásárolt Full HD-s tartalmak 4K-s formában is elérhetők lesznek az új Apple tv 4K verzióra váltó felhasználók számára. Természetesen a különböző népszerű videoszolgáltatások is elérhetők lesznek 4K és HDR támogatással.

A vállalat kiemelte még, a Metal 2 API támogatását is, amire készülnek az új játékok. Ezzel az új Apple tv 4K is használható lesz interaktív szórakozásra, és a cég partnerei továbbra is kínálnak hivatalosan kompatibilis gamepad-eket erre a célra, de persze megfelel a gyárilag csomagolt távirányító is, csak ez nem túl kényelmes.

Az új Apple tv 4K HDMI 2.0-s aljzaton keresztül kapcsolódhat az adott kijelzőhöz, emellett van Ethernet interfésze, illetve egy IEEE 802.11a/b/g/n/ac-s kétsávos Wi-Fi MIMO modul is található benne. A rendszermemória kapacitása 3 GB lesz, míg adattárolásra 32 vagy 64 GB-os flashmemória került beépítésre. Az új Apple tv 4K ára tárhelytől függően 179 és 199 dollár lesz a megjelenés pedig szeptember 22-én esedékes. A korábbi Apple tv sem tűnik el, mivel a 32 GB-os modell 149 dolláros áron folytatja pályafutását.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés