Hirdetés

Elvben párosíthatók lesznek a 400-as sorozatú vezérlőhidak a Zen 3-as CPU-kkal

Az AMD elkészíti hozzájuk a szükséges AGESA-t, de sok dolog múlik az alaplapgyártókon.

Az AMD még a B550-es vezérlőhíd leleplezésével párhuzamosan jelentette be, hogy a Zen 3-as processzormaggal érkező CPU-k az 500-as sorozatú alaplapokban lesznek hivatalosan használhatók. Ezt a vállalat akkor a BIOS chipek korlátozott kapacitásával magyarázta, hiszen számos régebbi alaplapon 128 megabites memóriák találhatók. Ezek egyszerűen nem alkalmasak arra, hogy azt rengeteg processzorgenerációt kezeljék, amelyek a Socket AM4-es foglalatba érkeztek az elmúlt évek során.

A sok kérést látva azonban a cég megteszi majd, amit tud, vagyis elkészítik a szükséges AGESA-t, amellyel a 400-as sorozatú alaplapok – elsődlegesen a B450-es és X470-es vezérlőre vonatkozóan – támogathatják a Zen 3 processzormaggal rendelkező CPU-kat.

Az AMD szerint nagyon sok múlik majd az alaplapgyártókon, elvégre nekik kell kitalálni, hogy miképp fogják beépíteni a kiadott AGESA-t. Emiatt a támogatás jellege béta szintű lesz, pont úgy, ahogy a 300-as sorozatú vezérlőhidak és a Zen 2-es CPU-k esetében. Ez elsődlegesen nem azt jelenti, hogy maga a mikrokód nem lesz letesztelve, hanem arra irányul csak, hogy az AMD számos kérdésben korlátok közé van szorítva, így kényszermegoldásokat kell találniuk a problémákra, méghozzá a partnereikkel közösen. Emiatt továbbra is a 500-as sorozatú alaplapokat ajánlják a Zen 3-as maggal dolgozó processzorokhoz.

A jelenlegi tervek szerint fontos eleme lesz a megfelelő terméktámogatásnak, hogy az elkészítésre kerülő BIOS-ok egyirányú frissítést tesznek csak lehetővé. Amennyiben tehát egy 400-as sorozatú alaplappal rendelkező felhasználó Zen 3-as processzorra vált, akkor soha többet nem térhet majd vissza korábbi generációs Ryzen processzorokhoz, mivel a régi BIOS-t már nem tudja visszafrissíteni. Ez sajnos egy szükségszerű lépés, ugyanis magukat az alaplapokat nem úgy tervezték, hogy a Zen 3-at is megfelelően kezeljék, és ha erre fel akarják őket készíteni, akkor az korlátokat fog eredményezni. Ezek miatt maguk a BIOS-ok nem lesznek publikusan hozzáférhetők. Előbb bizonyítania kell a felhasználónak, hogy Zen 3-as processzorral szeretné használni a meglévő 400-as sorozatú alaplapját, és utána megkapja a szükséges állományokat, amivel elvégezheti a frissítést.

Az AMD felhívta arra is a figyelmet, hogy eredetileg 2020-ig ígérték a Socket AM4 foglalat esetében az átjárhatóságot. Ez az utolsó lépcső, amit még be tudnak iktatni, így ha valaki az idén érkező, Zen 3-as CPU-knál is modernebb lapkákra váltana később, akkor mindenképpen 500-as sorozatú vezérlőhídban gondolkodjon.

A fentiek mellett ki kell emelni azt is, hogy az érkező processzorok összes képességét csak a B550 és X570 vezérlőhidak támogatják a jelenleg elérhető opciók közül. Ergo a régebbi alaplapok használata bizonyos funkciók kényszerű letiltásával jár. Ilyen lesz például a PCI Express 4.0, mivel erre nem készítették fel a régebbi termékeket, így a beépített vezérlő csak 3.0-s módban fog működni.

A pontos részletek még kidolgozásra várnak, mivel nagyon sok munka vár az alaplapokat gyártó partnerekre is, ezekről a megjelenés felé közelítve jön majd bővebb tájékoztatás.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés