Hirdetés

Sínen van a Brazos platform leváltója

Az AMD nemrég jelezte, hogy a Brazos platform leváltójának szánt Kabini SoC APU elkészül a következő év első felében, ám a termékről még sok adat nem nyilvános. A pletykák szerint azonban a gyártók megkapták az első termékmintákat, ami szokás szerint egy kis szivárgást eredményez, és ez most sem történt másképp. A termékminták megléte egyébként arra utal, hogy a prognosztizált megjelenés tartható. Azt nehéz megmondani, hogy a partnerek pontosan mikor jutottak hozzá a mintákhoz, de az eddigi adatok alapján leginkább arra van a legnagyobb esély, hogy tavasszal lesz a start. Az első hivatalos leleplezésre valószínűleg a január elején megrendezendő CES-en kerül majd sor.

A 28 nm-es gyártástechnológiával készülő minta egy 15 wattos fogyasztással rendelkező megoldás, mely négy darab Jaguar processzormagot tartalmaz, amelyek 1,4 GHz-en üzemelnek, míg a Turbo Core órajel 1,75 GHz. A rendszer IGP-je a GCN architektúrára épít, azon belül is a termékminta két darab CU-t használ, ami 128 darab shader részelemet eredményez. Utóbbi egység 686 MHz-es frekvencián ketyeg. Valószínű, hogy összesen ennyi erőforrás van a lapkában, vagyis a leggyorsabb végleges termékekben csak az órajel és a fogyasztás lesz eltérő, illetve a lassabb megoldásoknál egy-két egység letiltásra kerülhet. Erre elég nagy az esély, ugyanis a Kabini SoC APU 9 és 25 watt között fog skálázódni, vagyis számos variánssal készülhet az AMD.

Tekintve, hogy az IGP a GCN architektúrára épül, így az alacsony fogyasztású lapkákat használó mobil és asztali PC-k szokatlanul komoly előrelépéssel operálhatnak, hiszen az új architektúra gyors, támogatja a legújabb API-kat és felületeket, és a compute hatékonyság tekintetében ellépet a mezőnytől. A Brazos platform lényegi előnye mindig is a kategóriából kiemelkedő IGP volt, aminek a képességeit és teljesítményét a konkurens platformok gyakorlatilag meg sem tudták közelíteni az elmúlt másfél év alatt. A grafikus vezérlő teljesítményéhez a VIA került a legközelebb az új VX11-es vezérlőhíddal és az abban bemutatkozó új IGP-vel, de a gyártók egyelőre nem értékelik ezt a megoldást. Nyilván sejthető volt, hogy az AMD a saját platformját képes lesz túlszárnyalni, de a Kabini IGP-je olyan szintű erősítést jelent, ami még nehezebbé teszi a harcot a konkurensek számára.

Mivel a Kabini egy SoC APU, ezért ehhez a lapkához már nem kell külön vezérlőhíd, mivel azt integrálva tartalmazza. A platform méretének csökkentése érdekében ez várható lépés volt. Gyakorlatilag mindenki ezt az irányt tartja értékelhetően ezen a szinten, hiszen így az egész alaplap csak egy nagyobb lapkára épít, vagyis kisebb lesz a nyomtatott áramköri lap, amivel a mobil termékekben több hely jut az akkumulátornak, míg az asztali PC-k egészen apró méretből is kihozhatók majd. A Kabini SoC APU információink szerint tartalmaz egy újabb verziójú UVD motort. Szintén helyet kap majd benne a SAMU, ami a Secure Asset Management Unit rövidítése. Ez a rendszer tehermentesíti a CPU-magokat a védett tartalmak titkosításának feloldása alól, így például Blu-ray filmek lejátszása mellett jelentősen csökkenhet a fogyasztás. Szintén extra a VCE, vagyis a Video Compression Engine, ami lényegében egy hardveres enkódoló motor, és a videók gyors transzkódolásáért felelhet.

A Kabini SoC APU első ránézésre ígéretesnek tűnik, így végre valami túlszárnyalja a Brazos platformot az alacsony fogyasztású rendszerek szegmensében, ami igazán örömteli a fejlődésre nézve, még akkor is, ha ugyanaz a cég fejlesztette a trónkövetelőt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés