Hirdetés

Nagyon gyors arcfelismerő szoftverrel készül az AMD

Az AMD számára nem idegen az arcfelismerés, hiszen a vállalat mobil termékeihez már másfél éve jár az ehhez szükséges szoftvercsomag, ideértve a mozgásfelismerést is. Ugyanakkor ez nem old meg minden problémát, hiszen bár lehetséges a webkamerán keresztüli, lényegében arcfelismeréssel történő bejelentkezés például az egyes jelszóval védett webhelyekre, de ahhoz már külön program kell, hogy a felhasználó a képei között arcra keressen rá, vagy esetleg a videóiban is így tegyen.

A képek szempontjából számos alternatíva érhető el, megemlítve például az IrfanView arcfelismerő modulját, amely OpenCL platformon keresztül dolgozik. A videók azonban problémásak, ugyanis a vizsgálandó tartalom drámaian megnő a képekhez képest, vagyis nem elég egy átlagos megoldás rá, mivel túl sokáig tartana a keresés ráadásul a ma elterjedt programokban az arcfelismerés nem is olyan pontos, mint azt az AMD szeretné.

A vállalat úgy gondolta, hogy ezúttal partnerek helyet a saját kezükbe veszik az irányítást, így teljesen a saját nézőpontjukból oldhatják meg ezt a problémát. Ennek az eredménye a Content Manager kódnevű projekt lett, amelyre már létezik egy béta állapotú Content Manager nevű szoftver. Ez végre a felhasználó videói között is képes arcra keresni, ráadásul a korábbi megoldásoknál lényegesen pontosabb.

Az AMD erről már korábban is beszélt, így a vállalat nézőpontja ismert, miszerint a HAAR arcdetektálás az egyik leghatékonyabb megvalósítás, de gondot jelent, hogy több fázisból keresi meg a képen található arcokat, és igazából a feldolgozás összességében sem a CPU-ra, sem pedig a GPU-ra nem illik. Az alapvető probléma, hogy a képen – és annak kicsinyített változatain – kis mozaikokon belül lesz az arc keresve. Az első fázisban még a kép mindegyik részén dolgozik a rendszer, de egyes mozaikok már az első kör után kijelentik, hogy a vizsgált területen nem lehet arc. Ezzel a munka az adott területeken le is van tudva, de a többi mozaik a következő fázisba lép, mert lehet, hogy találnak arcot. Egy előre meghatározott számú fázis lefuttatása után végül lesz olyan mozaik, amely azt mondja, hogy van a képen arc (feltételezve, hogy tényleg van), ami végül kijelölésre kerül.

A HAAR fázisok kiszámíthatatlansága, hol a CPU, hol a GPU a gyorsabb
A HAAR fázisok kiszámíthatatlansága, hol a CPU, hol a GPU a gyorsabb [+]

A megfelelő pontosság érdekében nagyjából két tucat fázisban több milliárd számítás lesz végrehajtva, ami már alapból gond, de ezt még tetézi, hogy az első pár fázisban a rengeteg számítás miatt a GPU-val történő feldolgozás extrém gyorsulást jelent, de a következő pár fázis már az eredmény nélkül kiszállt mozaikok miatt nagyjából ugyanannyi idő alatt fut a CPU-n és a GPU-n is. Egy adott fázis után pedig pont, hogy a CPU-n fut gyorsabban a program, így az eddigi GPU-s gyorsítás lassításba csap át. Ez mindig így van a HAAR arcdetektálás esetében, az eltérések csupán attól függnek, hogy az első pár fázisban hány mozaik szállt ki. Korábban volt pár kísérlet az összetett feldolgozásra, vagyis a GPU kezdte a munkát, majd a CPU fejezte volna be, de ezzel az volt a gond, hogy az adatok videomemóriából rendszermemóriába történő átmásolása több időt vett igénybe, mintha a GPU önmaga befejezte volna az egész számítást, tehát igazából ez csak rontott a sebességen.

Az AMD ugyanakkor nem vetette el a GPU és a CPU közös munkáját, így a saját HAAR arcdetektálásra vonatkozó algoritmusuk jelenleg így dolgozik, vagyis a munkát a GPU kezdi és a CPU fejezi be. A különbség ott adódik, hogy nem kell számolni az adatmásolással, mivel a GPU direkten a rendszermemóriába dolgozik, így lényegében a rendszer mindig azt a részegységet választja, amelyen az adott fázis a leggyorsabban fut le. Ez a modell – függően a számítások mennyiségétől – nagyjából háromszoros gyorsulást is eredményezhet a ma elérhető leggyorsabb CPU-khoz, vagy GPU-khoz viszonyítva.

A rendszer a HSA futtatási környezeten keresztül működik, így a gyorsítás meglétéhez a Kaveri, vagy a később érkező Carrizo APU kell, de maga a program működik hagyományos processzorokkal is csak lassabb lesz a feldolgozás. A GPU-s gyorsítás inaktív dedikált grafikus vezérlő mellett, aminek az az oka, hogy az első pár fázisban a gyorsítással megnyert előny kamatostul odavész a maradék fázisokban, tehát ezek a hardverek ezen az algoritmuson inkább csak lassítják a munkát.

Megtudtuk, hogy a Content Manager program által használt algoritmust az érdeklődők szoftvercégek licencelhetik. Maga a konstrukció állítólag rendkívül baráti feltételeket szab, hiszen bőven többe kerül egy hasonló rendszerre vonatkozó teljes kutatás, mint amennyit az AMD kér az aktuális és a leendő szoftverpartnereitől. Maga a programkód egyébként zárt lesz, de a gyorsítás lehetősége nem korlátozódik az AMD hardvereire, mivel akármelyik olyan terméken működni fog, amely támogatja a HSA platformot.

Szintén kiderült, hogy a Content Manager nem lesz korlátozva az operációs rendszerek szempontjából. Ahol elérhető lesz a HSA futtatási környezet (vagyis Windows, Android és Linux) ott működképes lesz az algoritmus. Ugyanakkor az ezt licencelő szoftvercégnek esetleg nincs mindegyik operációs rendszerrel tervük, így az egyes szoftverekbe esetleg kerülhetnek korlátozások.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés