Hirdetés

Egyre több jel utal az Amazon konzoljának érkezésére

Az Amazon esetlegesen érkező konzoljáról már az elmúlt évben is felmerültek pletykák, melyeket még nem erősített meg a cég, de az elmúlt év végén elárulták, hogy egy nagy projekten dolgoznak. A szimplán V1-ként ismert szerkezet a vállalat leírása szerint új lehetőségeket teremt a digitális médiatartalmak eljuttatásában az ügyfelek felé.

A legfrissebb pletykák szerint a Kindle-ért is felelős Lab129 néven ismert divízióval közösen fejlesztett titkos projekt valóban egy konzol lesz mindenféle multimédiás képességgel a játékok futtatására is kihegyezve. A VG247 több forrásra hivatkozva közölte, hogy az Amazon idénre tervezi a startot, illetve 300 dolláros árcédula alá lőnék be az újdonságot. Minden bizonnyal az Amazon saját fejlesztésű és egyben módosított Androidnak számító operációs rendszere futna a terméken, emellett továbbra is a Qualcomm neve van a kalapban, mint az alapot szolgáltató rendszerchip beszállítója.

A konzolpiac megtámadása egyébként az Amazon számára éppúgy logikus, mint más cégeknek. Mindenki látja, hogy jelentős játékosbázis hagyja ott manapság a PC-t, és ezzel párhuzamosan a nappaliban készítik el a szórakozás új alapjául szolgáló fészküket. Nem mindenki vágyik azonban olyan komolyabb teljesítményű és tudású konzolra, mint az Xbox One vagy a PlayStation 4, így van egy relatíve nagy vásárlóbázis, akiknek az igényeit ki lehetne szolgálni gyengébb, de olcsóbb gépekkel. Ide leginkább a hétköznapi játékosok tartoznak. Az Amazon számára ez a réteg nem ismeretlen, hiszen eddig is őket célozták meg. Márpedig a vállalat eleve rendelkezik közel tízmillió, prémium szolgáltatásra előfizető ügyféllel, és még sokkal több aktív felhasználóval, akik ugyan nem előfizetők, de bőven megcélozhatók egy saját konzollal.

Az Amazon ráadásul az elmúlt hetekben rengeteg állást hirdetett meg, így jelenleg is játékfejlesztésben jártas szakembereket keresnek. Ez feltételezi az exkluzivitáson alapuló üzleti modellt is, ami a többi nagy konzolgyártónak is lényeges alapot ad a hardverek tartalommal történő ellátása kapcsán.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés