Hirdetés

Egy új Kindle Fire HD tablet is érkezik az Amazon Kindle Fire HDX-ek mellé

Az Amazon nagyjából három héttel ezelőtt csöpögtetett információt a megújuló tabletkínálat modelljeiről, a Kindle Fire HDX sorozatról. A 7 és 8,9 colos kijelzőmérettel rendelkező eszközök tudásáról és paramétereiről egy korábbi hírekben részletesen beszámoltunk, illetve társoldalunk, az IT Café, az új szolgáltatásokat is boncolgatta, így ezeket nem ismételnénk meg. Az akkori ígéreteknek megfelelően a Kindle Fire HDX a mai nappal kezdve előrendelhetővé vált, a szállítás viszont november 26-án esedékes. Némi változás viszont van az árban, a 7"-es és 16 GB-os alapgép ugyanis 229 helyett 244 dollárról, a 8,9 colos pedig 379 helyett 394 dollárról indul.

Amazon Kindle Fire HDX: kijelzőjével akar hódítani
Amazon Kindle Fire HDX: kijelzőjével akar hódítani [+]

Tévedtek viszont, akik azt gondolták, hogy a Fire HDX leváltja a meglévő HD variánsokat, ugyanis az Amazon egy új Kindle Fire HD-val is készül, ami egyelőre csak 7 colos, 1280x800 képpontos IPS érintőkijelzővel lesz elérhető, tehát ezen a téren nincs változás az előző generációhoz képest. A számolásért felelős hardver viszont lecserélték, így a kétmagos, 1,2 GHz-es TI OMAP 4460 SoC helyett a szintén kétmagos TI OMAP 4470 lesz, amit 1,5 GHz-es órajelre lőttek be a tervezők. Ez tehát ugyanaz, mint a korábban kiadott Fire HD 8,9"-es változatában található hardver, ami továbbra is forgalomban marad. Ezzel a felállással az új HD 10 órás üzemidőre képes egyetlen feltöltéssel.


Az új Amazon Kindle Fire HD 7 colos kijelzővel[+]

Az új Fire HD 7" kompaktabb készülékházat (191 x 128 x 10,6 mm) kapott, és mintegy 50 grammal sikerült könnyebbé varázsolni, így 345 grammot nyom a mérlegen. Bizonyos értelemben véve csökken a belső tároló mérete is, ugyanis 16 és 32 GB-os változatok helyett csak 8 és 16 GB-osak lesznek elérhetőek – erre lesz feltelepítve az Android 4.2.2 változatán alapuló Amazon Fire OS 3.0-s (Mojito) operációs rendszer. Marad viszont a kétsávos Wi-Fi vezérlő és a Dolby Audio technológiával megtámogatott sztereó hangrendszer.


[+]

A kisebb tárhelyért cserébe jó hír, hogy az ár lejjebb ment, a termék 8 GB-os előrendelésben 154 dollárt kóstál, a 16 GB-osért pedig 184 dollárt kell leperkálni, mely utóbbi alacsonyabb, mint az előző generáció hasonló kapacitású verziója (az 199 dollárba került). A szállítás november 24-én esedékes.

Előzmények

Hirdetés