13,3"-es Acer TravelMate újratöltve: a P633-as notebook közelebbről

A 13,3"-es TravelMate notebookok terén mintha megállt volna az idő 2010-ben, az Acer ebben az évben jelentett be legutoljára gépet ebben a méretkategóriában. A TM8371-et ekkor váltotta a TM8732 az akkor éppen aktuális első generációs Intel Core i processzorral kéz a kézben. 2011-ben nem kaptunk TM8733-as modellt, így úgy tűnhet, hogy az Acer TravelMate sorozat 13,3"-es tagjai kimaradtak a Sandy Bridge érából – aki nagyon 13,3"-es Acer notebookot szeretett volna, annak az Aspire TimelineX 3830 maradt, ami a kategóriájában nagyon jó gép volt, de nem rendelkezett üzleti vénával. Valójában abban az évben sem maradt a gyártó kisméretű és vékony TravelMate családba tartozó notebook nélkül, hiszen ott volt a híres és hírhedt TM8481-es típus, mely külső méreteit tekintve ugyan 13,3"-es notebooknak felelt meg, ám egy kis trükköt alkalmazva kijelzője valójában 14"-es volt.


[+]

Idén az újonnan bejelentett P6 sorozatba tartozó P633-as variánssal visszatérnek a valódi 13,3"-es notebookokhoz, mely a külső hasonlóságok miatt le sem tagadhatná, hogy felmenői között az említett TM8732 is megtalálható. Persze a tervezők faragtak a külsőn. Az utód vékonyabb (30,5 helyett 27,5 mm) és könnyebb (2,11 helyett 1,94 kg) lett, ami nem csoda, hiszen kihajították belőle az optikai meghajtót. További változás, hogy kerekítettek a kijelző élein, reszeltek picit a billentyűzeten és touchpaden is, illetve a kor igényeire szabták a csatlakozókat – van eSATA, HDMI, ExpressCard és USB 3.0 is! Természetesen a kijelző TravelMate-től elvárható módon matt, melynek felbontása továbbra is 1366x768 pixel, nem hiányzik a DASP merevlemezvédelem (ami a HDD zajszintjét is csökkenti), a hardveres Wireless kapcsoló, az ujjlenyomat-olvasó és a dokkolási (port replikátor csatlakozási) lehetőség sem.


[+]

A hardver tekintetében a legmodernebb Intel Ivy Bridge processzorokkal kerül forgalomba a P633. A mintapéldányként szolgáló tesztalanyunkat Core i7-3540M termékkel, 8 GB memóriával és 500 GB-os merevlemezzel szerelték. Minden bizonnyal ezek a paraméterek majd opcionálisan változtathatók, azaz a kínlatban lesznek ettől eltérő konfigurációval elérhető variánsok – például az Intel HD Graphics 4000 IGP mellé illesztett dedikált grafikus kártya, kevesebb memória vagy 3G opció. Ez utóbbinak ugyanis megtaláltuk a helyét a házon, valamint a burkolat alatt van még egy mini PCIe csatoló WWAN felirattal, ami a 3G modem helyét jelöli. Sajnos mSATA aljzatot nem láttunk, így SSD-re váltani csak a merevlemezt lecserélve lehet, vagy alapból SSD-vel szerelt variánst kell választani. Gyorsítótárazást tehát nincs, hacsak a végleges változatnál ez nem lesz másképp megoldva (alaplapra integrálva), hiszen a QM77 chipkészlet támogatja az Intel Rapid Storage technológiát.


[+]

A mintapéldánnyal használat közben szerzett tapasztalatunk, hogy a P633 tisztességesen össze lett rakva - nem recseg-ropog, zsanérja erős és pöckölésre sem billeg ide-oda. Szálcsiszolt, matt alufedél jól mutat, illetve a csuklótámasz is masszív a magnézium-alumínium ötvözetnek köszönhetően. Sajnos az aljára már nem jutott ezekből a nemes anyagokból, itt be kell érnünk a műanyag borítással. A touchpad jó, a gombok érzékenységén reszeltek egy picit, de halkan s könnyen járnak, az érintőfelület érzékenysége és válaszideje pedig rendben van. A billentyűzet kevésbé sikerült jól, amiért csak és kizárólag a gombok formája okolható, ami kicsit hazavágja az egyébként egészen jó gépelési érzetet (értve ezalatt a jó nyomáspontot és a gombok útját). Arra viszont legalább ügyeltek, hogy a kurzorgombokat a korábbi modellnél nagyobbra vegyék, de az euró és dollár jelek továbbra is rossz helyen vannak.


[+]

Akkumulátoros üzemidő mérésére most nem nyílt alkalmunk, de irányadó lehet, hogy a kilenccellás, 87 Wh-s lítiumion akkumulátorral alacsony terhelésen a Windows 7 még 85%-os töltöttség mellett is 10 és fél órát írt. Első próbálkozásra úgy tűnik, hogy 2012-es évjáratú, kívül kisebb, belül viszont annál nagyobb ráncfelvarráson átesett 13,3"-es üzleti modellből egészen kellemes útitárs válhat, amennyiben meg tudjuk szeretni szokni billentyűzetét, no és nem utolsósorban fogyasztható árcédulával kerül a boltokba, ez utóbbiról azonban még nincs információnk.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények