Acer blog: P2, az új TravelMate család belépő tagja

Az Acer nemrégiben jelentette be, hogy üzleti laptopkínálatába új modellek érkeznek, melyek az egyre inkább konzumer irányba eltolódó igényeknek megfelelő kialakítást és a modern kornak megfelelő hardvermagot kapnak. Hogy mik pontosan ezek az igények azokat már korábban összefoglaltuk egy előzetes bejegyzésben, így ennek részleteit nem taglalnánk újból. Az viszont világosan látszik, hogy a TravelMate kínálatot folyamatosan faragják a gyártónál, főleg a korábbi, alsóbb szériás TravelMate-k kezdtek el az új irányzatnak hódolni, az új gépek pedig egyértelműen ezt az utat követik.


[+]

Célunk, hogy ezekkel az új notebookokkal kicsit közelebbről, sorban megismerkedjünk még azelőtt, amíg a boltok polcaira kerülnek a végleges példányok. Első körben a sorban a legkisebb, más szóval belépő szintű P2-t vettük elő, melyről első látásra nem is hinnénk üzleti modellnek, sokkal inkább az otthoni felhasználóknak szánt Aspire V5 szériára hasonlít. Mindez érthető, tekintettel arra, hogy a P2 is SOHO (kis és otthoni irodai) felhasználóknak készült, így tulajdonképpen csak egy hajszál választja el egymástól ezt a két kategóriát.


[+]

A nálunk lévő 15,6"-es TravelMate P255 még nem volt végleges példány, de már jól látszik, hogy mit fogunk kapni a pénzünkért. A 381,6 x 256 x 24,9 mm-es ház alapvetően teljesen, de kellően jó tapintású műanyag (csak az alja a megszokott érdesített, matt fekete), mégis 2,35 kilogrammot nyom, ami viszont azt jelenti, hogy van benne anyag. Masszivitás tekintetében a P2 mégis inkább csak közepes, ugyanis a próbapéldány fedele és billentyűzete is puha egy kicsit, de a zsanér masszívan tart. A kijelző egy kis remegésre hajlamos, illetve nem nyílik 180 fokban, ami a hagyományosabb felépítésből adódik.


[+]

Tesztpéldányunk nem csúcsfelszereltséggel bír, de nem is a "legalja" a kínálatnak, hiszen a jól ismert Intel Core i5-4200U processzor dolgozott benne, míg a legolcsóbb példányokba Core i3 kerül. Sőt, tesztpéldányunkban az IGP mellett egy AMD Radeon HD 8750M grafikus vezérlő is található, ami szintén az alapfelszereltség része! A belépő szintnek megfelelően a gép 4 GB 1600 MHz-es DDR3L RAM, szimpla 500 GB-os HDD (DASP védelem nélkül), DVD-író és matt felületű, HD felbontású kijelzővel rendelkezik. Ez utóbbiak mindegyike az alsó szerelőnyílásnak köszönhetően könnyen hozzáférhető, cserélhető nagyobbra, gyorsabbra. Igaz ez az akkumulátorra is, így ha az alap négycellás által nyújtott négyórás üzemidő kevés, akkor a csere egy pillanat műve csak.

A P2 tehát nem roskadozik az extráktól, nincs benne vPro, sem DASP védelem, de említhetnénk az SSD gyorsítótárat, az IPS panelt vagy épp a háttérvilágítással szerelt billentyűzetet. Portok tekintetében is csak a legszükségesebbet kapjuk, mint 2xUSB 2.0 és 1xUSB 3.0, D-Sub, HDMI, Gigabit Ethernet LAN, és jack hangkimenet, valamint az elmaradhatatlan Kensington zár helye.


[+]

Összességében véve az Acer TravelMate P255 nem tud sokat, de besorolása révén (és az árát látva) nem is elvárás, hiszen akinek több kell, annak ott a P4-es és P6-os sorozat, melyekről a későbbi bejegyzésekben fogunk írni részletesen. Viszont tudja mindazt, amire szüksége lehet egy átlagos irodai dolgozónak, mindezt úgy, hogy nem melegszik és roppant halk is marad átlagos felhasználás mellett. A P2-es TravelMate-ek szállítása a nagykereskedésekbe már megkezdődött, 3 év garanciával, Windows 8 Pro operációs rendszerrel és a szokásos Acer üzleti szoftverekkel (ProShield, Anti Theft, Office Manager) 150 000 forintos kezdőárra számíthatunk, ami tudásához mérten teljesen elfogadhatónak tűnik.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények