Acer Aspire V5 notebook és M5 Ultrabook érintőkijelzővel, még ebben a hónapban

Az IFA kiállítással kapcsolatos postunkban már szót ejtettünk arról, hogy az Acer a jelenlegi notebook és Ultrabook kínálatát is Windows 8 kompatibilissé akarja tenni. De persze nem a hagyományos értelemben véve, hiszen az új operációs rendszert bárki feltelepítheti a most piacon lévő modellekre is, hanem érintőkijelzővel kapcsolatos funkciók kihasználását is lehetővé akarják tenni. Ez persze nem nagy kihívás, hiszen minimális módosítással és a jelenleg használt kijelzők cseréjével ez egyszerűen megoldható.

A vékony kivitelű, de nem Ultrabookként aposztrofált Aspire V5 notebookcsalád touch-os verzióit illető specifikációk kapcsán csak kevés új információt lehet elmondani ahhoz képest, amit az IFA-n is megtudtunk: érkeznek az Ivy Bridge processzoros variánsok, és a hivatalos közlemény igazolta, hogy csak a 14"-es V5-471 és 15,6"-es V5-571 modellek kapnak 10 ujjas érintés érzékelésére képes panelt, a 11,6"-es kimarad a buliból. Amit viszont eddig nem tudtunk, és most viszont letisztázódott, hogy a váltás nem fogja befolyásolni az olyan paramétereket, mint a felbontás, ugyanis a gyártó továbbra is HD-ként hivatkozik rá, tehát marad az 1366x768 pixel mindkét méretben.

Acer Aspire V5-471P
Acer Aspire V5-471P [+]

Ezek után már csak a panel típusa maradt nyitott kérdés, de mivel a közlemény nem emeli ki, hogy ezen módosítottak volna, vélhetően a TN+film is marad – de ne legyen igazunk! Természetesen a bejelentés kitért az amerikai megjelenési időpontokra is. A touch-os V5-re október 26-án számíthatunk, 700 dolláros kezdőáron.

Acer Aspire V5-471P
Acer Aspire V5-471P [+]

A bejelentések között totális újdonság, hogy az M5 Ultrabookból is lesz érintőkijelzős, de csak a 14"-es változatból (M5-481PT), ami jelen állás szerint szintén HD felbontású lesz, de 10 ujj egyidejű érzékelésére is felkészítették. Más specifikációkban nem lesz változás, így a harmadik generációs Core i processzorok mellett a hibrid adattároló, a világítós billentyűzet és a 8 órás akkuidő sem fog változni. Ennek a konfigurációnak is október 26 a hivatalos megjelenési dátuma, ára pedig 800 dollárról indul.

Acer Aspire M5-481T
Acer Aspire M5-481T [+]

Eközben a 15,6"-es M5 egy kis ráncfelvarráson esik át, ami leginkább a külsőt érinti: az M5-581T ugyan nem kap érintőkijelzőt, de a megszokott ezüst színű alumínium burkolat helyett sötétszürke magnézium-alumínium ötvözetű házba bújik. Ennek ára 700 dollár lesz, debütálása pedig szintén október 26.

Acer Aspire M5-481T
Acer Aspire M5-481T [+]

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények