Hirdetés

A Zotac újra előveszi ATX-es alaplapvonalát: bemutatkozott a ZT-Z68

Az utóbbi években nem igazán láthattunk ATX-es formátumú alaplapot a Zotactól, a cég inkább a kisebb méretű változatokra koncentrált. Legutóbb 2009-ben mutatott be egy X58-as változatot, ami azonban nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ezúttal ismét egy normál, sőt, nagyméretű EATX-es lapot hoztak össze, melyen már a Z68-as chipset dolgozik, és a ZT-Z68 Crown Edition U1DU3 nevet kapta. Igaz, ez még korántsem a végleges név, hiszen az első forrás egy kínai oldal, így a fordítás nem száz százalékos, érdemes megvárni vele inkább a hivatalos bejelentést, ha lesz.


(forrás: MyDrives) [+]

A jelek szerint a Zotac nagy durranást tervez újdonságával, legalábbis rengeteg mindennel telepakolták a méretes NYÁK-ot. Elsőre például nagyon feltűnők már a DrMOS chipek is, a processzort ugyanis 24+2 fázisos VRM biztosítja, valamint tantál és leválasztó kondenzátorok sora is helyet kapott itt. Memóriából négy, legfeljebb 2133 MHz-es modul pattintható be a foglalatokba.


(forrás: MyDrives) [+]

Az háromutas SLI támogatásért az nf200 chip felel, a kártyák elhelyezését pedig a PCB festésével is megkönnyítette a gyártó. Összesen négy x16-os PCI Express bővítőhely van amúgy a lapon, amik mellett sikerült még egy x1-es PCIe és egy PCI foglalatnak is helyet szorítani. A grafikus kártyák plusz tápellátását egy alaplapra integrált Molex csatlakozóval is segítik. Talán furcsa lehet, hogy a szokásos hét helyett csak hat foglalatot használtak fel, de a hetedik sincs elveszve, csak másra használták fel: egy mini PCI Express slotként került a ZT-Z68-ra, amibe egy félmagas IEEE 802.11b/g/n Wi-Fi kártya került.


(forrás: MyDrives) [+]

A tárolók számára nyolc darab SATA port áll rendelkezésre, amiből kettőt harmadik féltől származó vezérlő kezel. Van továbbá egy mSATA slot is, ami ráadásul teljes méretű mini PCIe foglalatként is tud működni, illetve egy IDE port is. A VLI VL800 vezérlőnek köszönhetően összesen négy 3.0-s USB portot is kapunk, továbbá hat 2.0-s USB és egy soros port is kivezethető. A lelkes tervezők ezeken felül nem felejtették le a bekapcsoló és reset gombokat, valamint a POST80 LED-et, és a három feszültségmérő-pontot sem. Ventilátor csatlakozóból viszont nagyon kevés került rá sajnos.

A hátsó kivezetések között van PS/2, négy 2.0-s és két 3.0-s USB, eSATA, Gigabit Ethernet, 7.1-es hangkimenet, S/PDIF, továbbá DVI, HDMI és DipslayPort aljzat is, és persze a Wi-Fi két antennacsatlakozója. A Zotac alaplap ára még nem derült ki, ahogy a megjelenés pontos időpontja sem – ha egyáltalán megjelenik.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Zotac

Előzmények

Hirdetés