Hirdetés

A Toshiba szerint még nincs itt az OLED tévék ideje

Egyelőre túl sokba kerül a nagyobb méretű, szerves fénykibocsátó diódákat tartalmazó kijelzőpanelek sorozatgyártása, a Toshiba ezért csak akkor tervezi az első OLED-alapú televíziók piacra dobását, ha azok előállítása gazdaságilag megalapozottá válik. A japán vállalat hírügynökségi jelentések szerint eredetileg két-három éven belül kezdte volna meg a nagyobb, televíziókészülékekben vagy monitorokban is alkalmazható OLED panelek tömeges gyártását, az új technológia első fecskéi azonban minden bizonnyal már csak a következő évtizedben jelennek meg a Toshiba választékában.

A Toshiba szóvivője a Reutersnek elmondta, hogy a döntés nem jelenti az OLED-ek fejlesztésének és gyártásának teljes leállását, a cég ugyanis jelenleg és a jövőben is szállít partnereinek kisméretű szerves kijelzőket, melyeket elsősorban mobiltelefonoknál, esetleg médialejátszóknál használhatnak fel. A japán cég ezzel a döntésével mindazonáltal hátrányba kerülhet két nagy riválisával, a szintén japán illetőségű Sonyval és a koreai Samsunggal szemben. Előbbi éppen ebben a hónapban dobta piacra a szigetországban az első OLED-alapú televíziót, a mindössze 11 inches XEL-1-et, mely elsősorban lélegzetelállítóan kontrasztos képével és 3 milliméteres vastagságával emelkedik ki a hagyományos, LCD- vagy plazmaalapú megoldások mezőnyéből.

Nem először fordul elő egyébként, hogy a Toshiba későbbre halasztja egy új kijelzőtechnológia bevezetését: a gyártó az év elején bejelentette, hogy névleg kiszáll a fejlesztésből, májusban pedig határozatlan időre elhalasztotta a SED-alapú televíziók eredetileg nagyjából mostanában tervezett piaci premierjét.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés