Hirdetés

A Micron is beszáll az SSD-bizniszbe

Számos olyan fejlesztésről tudunk, melyek a következő években komolyan veszélyeztethetik a flashmemória pozícióit, azonban a technológia jelenleg még háborítatlanul tör előre a piacon, a kisebb kapacitású tárolók felől egyre inkább benyomulva abba a szegmensbe is, mely korábban a merevlemezek felségterülete volt. A flashalapú tárolók árcsökkenése mellett komoly hajtóerőt jelent a mobil számítógépek terjedése az asztali rendszerek kárára. A noteszgépeknél ugyanis a vásárlók könnyebben kötnek kompromisszumot, vállalva a kisebb tárkapacitást és a magasabb árat, ha cserébe könnyebb, kisebb fogyasztású, ezáltal hosszabb üzemidőt lehetővé tevő tárolóegységet kaphatnak.

A fizikai méret, az interfészek és a használhatóság tekintetében is a merevlemezek kiváltására alkalmas Solid State Diskek (SSD) piacát jelenleg több kisebb részesedésű gyártó mellett a Samsung és a SanDisk uralja, azonban a Micron személyében most új versenytársat kapnak. Az amerikai vállalat bejelentette, hogy RealSSD néven egy sor új flashalapú tárolóegység gyártásába fog bele. A mintapéldányok szállítását már meg is kezdte, a tömegtermelést terméktípustól függően ez év végén vagy 2008 első negyedévében indítja be.

A RealSSD Solid State Drive néven érkező meghajtók 1,8 és 2,5 hüvelykes merevlemezek helyett használhatók, kapacitásuk 8-tól 64 gigabájtig terjed. Tartósan 75 MB/s olvasási, illetve 35 MB/s írási sebességre képesek, míg az adatátviteli sebesség pillanatnyi maximumát a SATA-300 interfész áteresztőképessége determinálja. Fogyasztásuk függ a kapacitástól és az aktivitástól, de nem haladja meg az 1,5 wattot; tömegük csökkentését a műanyag tokozás is elősegíti.

A RealSSD Embedded USB modulok többféleképpen is felhasználhatók; ipari vagy más beágyazott rendszerekbe építve a komplett operációs rendszert tartalmazhatják, de PC-kben – az Intel-féle TurboMemory megoldáshoz hasonlóan – a gyakran használt fájlok tárolójaként a hozzáférési idő rövidítését is szolgálhatják. Mindehhez 1–8 GB-os kapacitás és belső USB 2.0 interfész áll rendelkezésre; a huzamosan tartható olvasási tempó 33 MB/s, amelytől az írási sebesség 10 MB/s-mal marad el.

Végül szokatlan alakú tárolóegységek érkeznek RealSSD Module néven. Bár ránézésre nem nyilvánvaló, ezek is SATA csatolóval rendelkeznek, 133,5 x 25 x 4 mm-es méretüket pedig úgy szabták meg, hogy lapos készülékházakban is elférjenek. Az USB-s modulokhoz hasonlóan főként beágyazott rendszerekbe, illetve bizonyos szerveralkalmazásokhoz szánják őket.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés