Hirdetés

A GloFo segíthetne az Intelnek?

A processzorgyártó a pletykák szerint kiszervezné bizonyos CPU-k gyártását, hogy enyhítsen kapacitási gondjain.

Elég sok gondot okoz az Intelnek, hogy nem képes annyi processzort gyártani, amennyire szükség lenne. Bár most éppen kapacitásuk 25 százalékos bővítését tervezik, nagy valószínűség szerint ez sem lesz elég a probléma megoldására, már csak azért sem, mert a CPU-k mellett elméletileg idén a GPU-kkal is foglalkozni kell. Ha pedig nem tudnak elég terméket szállítani a partnereknek, azok át fognak állni az AMD-hez. Egy friss pletyka szerint ezen úgy szeretnének változtatni, hogy bizonyos termékek gyártását kiszervezik a GlobalFoundriesnek. Amennyiben igaz a hír, akkor elsősorban az alacsonyabb kategóriás 14 nm-es CPU-k készülhetnek a GloFo gyártósorain – a Celeron és a Pentium nagyobb, a Core i3 kisebb valószínűséggel.

Korábban felmerült az is, hogy a következő generációs (tehát nem a DG1) grafikus processzorát sem saját gyártósorain készítené az Intel, hanem a TSMC-t bízná meg ezzel. Amennyiben így döntenek, az mutathat arra is, hogy felkészültek a gyártást végző részleg kiszervezésére.

A Celeronok és Pentiumok gyártásának átadása egyébként logikus lépés lenne, hiszen ezek egyike sem igényli a 14nm+++ node képességeit, nyugodtan készülhetnek a GloFlónál. Az Intel mindenesetre lépéskényszerben van: ha sikerül úrrá lenni az ellátási nehézségeken, és jól sikerül a 10 nm-es átállás is, akkor 2021-re újra egyenesbe jöhetnek. Ha viszont a 10 nm-es technológiával gondok lesznek, tovább folytatódhat a partnerek elszivárgása az AMD felé.

Előzmények

Hirdetés