Hirdetés

Az Intel B760-as lapok 10 százalékkal lesznek drágábbak a B660-as modelleknél

A kékek elég komoly konkurenciát állítanak szembe a saját portékájukkal, így kevesebbeknek érheti meg a váltás.

Az ITHome információi szerint a hamarosan érkező, B760-as vezérlődhíddal szerelt alaplapok vételára mintegy 10 százalékot fog emelkedni a B660-as elődökhöz képest.

Ez érdekes helyzetet teremthet, mivel mindkét szóban forgó chipset támogatja a 13. generációs Intel Raptor Lake processzorokat, miközben ebben a kategóriában az újabb nemzedék kibővített PCI Express 4.0-s képességei talán nem annyira fontosak, hiszen ezen vasak (kevésbé high-end játékos masinák, illetve munkaállomások) tulajdonosai gyakorta nem igazán tudnak/akarnak profitálni a frissebb szabványból.


(forrás: ITHome)

Bár a B760 részletes specifikációit egyelőre nem ismerjük, az bizonyosnak látszik, hogy régebbi rokonához viszonyítva kevesebb PCI Express 3.0 sávot sorakoztat majd fel (nyolc helyett négyet), ugyanakkor a 4.0-s hadszíntéren ugyanannyival fog nőni a sávok száma (hat helyett tíz), szóval csak a rendelkezésre álló sávszélesség növekszik. Ahol még előnye lehet a hamarosan debütáló lapkakészletnek, az a deszkák BIOS-a, mert azoknál nem kell az esetleges UEFI frissítéssel foglalatoskodnunk, és már a dobozból kivéve is meglesz az Intel 13xx sorozatú központi egységeivel való kompatibilitás.

A fennmaradó differenciák javarészt a gyártókon múlnak, tőlük függ, hogy fejlesztik-e a feszültségszabályozó modult, a hátlapi I/O-t vagy épp a felhasznált hálózati chipet, netán hangkodeket a saját B660-as implementációikhoz képest.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés