Hirdetés

Nyolc év után frissült a BitFenix Prodigy M

A változatlan méretű külső ellenére a beltérben azért történtek változtatások, közülük is talán a legszembetűnőbb az ODD hely száműzése.

A BitFenix Prodigy névre keresztelt Mini-ITX háza sokak számára még ma is nagy kedvencnek számít, kicsit hihetetlennek is tűnik, hogy bemutatása óta már lassan tíz év is eltelt. A gyártó most úgy döntött, hogy leporolja az eredeti modell után egy évvel, 2013-ban  leleplezett, microATX lapokat is fogadó Prodigy M tervrajzait, ugyanis bemutatkozott a Prodigy M2 2022, amelynek fizikai méretei (404 x 250 x 359 mm) milliméterre pontosan megegyeznek az elődmodellel, az új ház viszont már jobban megfelel a mai kor igényeinek.


[+]

Ez az 1 mm vastag acéllemezekből épített ház oldalán elhelyezett I/O panel kiosztásán is látszik, hiszen a korábbi két USB 3.0 csatlakozó közül az egyik helyét egy Type-C kialakítású USB 3.2 Gen2 port vette át, az USB-duót pedig egy-egy 3,5 milliméteres jack ki- és bemenet egészíti ki. A fekete és fehér színben is elérhető gépházat egyik oldalról acél, míg a másikról 4 mm vastag edzett üveg borítja, míg az előlap rácsos burkolatot kapott, a tetőlemez esetében pedig mi dönthetjük el, hogy a dobozból az átlátszó vagy a rácsozott borítást vesszük ki.


[+]

Az alaplap továbbra is vertikálisan helyezhető a gépházba, a legfeljebb 339 mm hosszú grafikus kártyát viszont állítva és fektetve is beszerelhetjük, ami az elrendezésből adódóan befolyásolja a processzorhűtő magasságának felső határát is, de ha ezt nem vesszük figyelembe, egészen 190 milliméteres magasságig is nyújtózkodhatunk ebből a szempontból. Adattárolóból összesen négyet, két 2,5 és két 3,5 hüvelykes példányt tudunk a házba pakolni, az optikai meghajtó helyét viszont ne keressük, ezt ugyanis a szellőzés érdekében (valamint természetesen az igények megváltozása miatt is) eltávolították.


[+]

A házba összesen hét ventilátort tudunk beszerelni, előre két 60 vagy egy 120, hátra egyetlen 120, alulra két 120, felülre pedig két 120 vagy 140 milliméteres egység számára van hely, de a hátsó és a felső légkavarókat akár radiátorokkal is helyettesíthetjük. A házhoz gyárilag egy első, 60 milliméteres és egy hátsó 120-as példány tartozik, de létezik egy ARGB világítással is ellátott modell, amelyben összesen három, színes fényekkel rendelkező légkavarót kapunk, kiegészítve két 30 cm hosszú LED szalaggal, egy ARGB kontrollerrel és a vezérléshez szükséges távirányítóval.


[+]

A BitFenix Prodigy M2 2022 már több országban is kapható, a hazai rajtra viszont valószínűleg egy kicsit még várnunk kell, de legalább addig is lesz időnk összespórolni az alapmodell 86, illetve az ARGB-s változat 105 fontos vételárát.

Előzmények

Hirdetés