Hirdetés

65 nm csíkszélességű chipek az Infineontól

Az Infineon Technologies tegnap bejelentette, hogy elkészültek első 65 nm-es csíkszélességű CMOS technológiával előállított chipjei. A vállalat az ICIS szövetség eredményeire támaszkodott, amely 65 és 45 nm-es gyártási eljárások fejlesztésére jött létre, és olyan tagokat számlál, mint az IBM, a Chartered, a Samsung vagy az Infineon.

A chipekhez szükséges szilíciumszeleteket a Chartered szállította, ezekre alapozva az Infineon kis energiafelvételű mikrokontrollereket, digitális jelprocesszorokat, SRAM és ROM chipeket, nagyfrekvenciás erősítőket és analóg, illetve analóg és digitális részeket egyesítő áramköröket valósított meg. Ugyancsak sikerrel teszteltek az IBM East Fishkill-i üzemében egy ARM9-alapú chipet, amely mobiltelefonok központi processzora lesz, és a tervek szerint ez év utolsó negyedében kerül tömeggyártásba.

A projekttel nem csupán saját termékek kifejlesztését célozták meg, sokkal inkább a gyártási folyamattal kapcsolatos átfogó tapasztalatgyűjtést. Az így felhalmozott szellemi tulajdont és a technológiákat más cégek számára is értékesíteni fogják, melyek önállóan nem lennének képesek a szükséges kutatások, fejlesztések finanszírozására. A gyártástechnológián túlmenően az Infineon konkrét alkalmazásokra szabott technológiákat és tervezési infrastruktúrát is kínál ügyfeleinek, akik saját vagy más partnertől licencelt szellemi tulajdonukat is beépíthetik a termékbe, ezenkívül a Chartereddel közösen az Infineon gyártási kapacitást is értékesít.

Az Infineon saját chipjeit is viszonylag gyorsan át kívánja állítani az új eljárásra, mivel az nemcsak olcsóbb, nagyobb teljesítményű, illetve kisebb fogyasztású áramkörök előállítását teszi lehetővé, de rádiófrekvenciás jellemzői is felülmúlják a nagyobb csíkszélességű lapkákét.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés