Hirdetés

45 nm csíkszélességű chipeket készített partnereivel az IBM

Az IBM, a Chartered Semiconductor, az Infineon Technologies és a Samsung Electronics alkotta szövetség bejelentette, hogy elkészültek 45 nm-es csíkszélességű eljárással előállított chipjeik első mintapéldányai, továbbá a partnerek számára kínált, kifejezetten a technológiához szánt fejlesztőcsomagjuk.

A négy vállalat ezzel elsősorban az Intel kihívására válaszol, amely január végén adott hírt először 45 nm-es technológiával készített, működőképes lapkákról. Természetesen még egyik esetben sem majdan kereskedelmi forgalomba kerülő chipek mintáiról van szó, hanem a tesztelést lehetővé tevő áramköröket, I/O-vezérlő funkciókat és beágyazott memóriát (főként SRAM cellákat) magukban foglaló speciális tesztpéldányokról. Az IBM köré szerveződő együttműködés 300 mm-es szilíciumszeleteken valósította meg a lapkákat.

Mivel mind az IBM, mind a Chartered jelentős bérgyártási kapacitásokkal rendelkezik, ezért különösen fontos, hogy partnereik számára komplett fejlesztőcsomagot tudnak kínálni, ami felgyorsíthatja az új CMOS technológiára való átállás tempóját, illetve szélesebb körben teszi elérhetővé annak előnyeit. Az energiatakarékosabb működést, illetve nagyobb sebességet lehetővé tevő 45 nm-es technológia implementálásával és tesztelésével a tervek szerint 2007 végéig végeznek az IBM, a Chartered és a Samsung gyártósorain; más gyártók számára az iparágban megszokott GDSII formátumban biztosítják az átálláshoz szükséges adatokat.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés