Hirdetés

3D-s plazmák az LG-től

A közelmúltban a Samsung jelentette be, hogy plazma technológiára épülő televíziókkal bővíti a 3D-s tartalmak megjelenítésére is képes Full HD flottáját, és most így tett a másik koreai gigász, az LG is. Láthatóan semmit sem bíznak a véletlenre, és minden potenciális érdeklődő számára szeretnének az ízlésüknek leginkább megfelelő megoldást kínálni.

LG Infinia PX950
LG Infinia PX950

A PX950 családba két TV tartozik, az 50 hüvelykes képátlóval operáló 50PX950, illetve az ennél 10 collal nagyobb 60PX950. A modellek tartalmazzák a 600 hertz névre hallgató képfrissítési technológiát, amelynek köszönhetően sikerült minimálisra csökkenteni a crosstalk, avagy az áthallás névre hallgató jelenséget. A DLNA tanúsítvánnyal is rendelkező készülékek médialejátszója a trendeknek megfelelően támogatja a DivX HD tartalmak lejátszását is. A beszédes nevű True Black Filter eljárásnak köszönhetően a fekete pedig minden korábbinál feketébb, legalábbis a vállalat közleménye szerint, amelyből az is kiderült, hogy a betekintési szöget is sikerült még tovább kitolni. Persze jó kérdés, hogy hova, hiszen már az eddigi tévéknél is 178-179 fokokat adtak meg ennél a paraméternél.

Természetesen a PX950 is lehetővé teszi különféle netes tartalmak, így például a YouTube vagy a Picasa segítségével elérhető videók, képek megjelenítését. A két modell elvileg már ebben a hónapban megvásárolható lesz Dél-Koreában, és valószínűleg arra sem kell majd sokat várni, hogy a világ más tájain is a boltok polcaira kerüljenek. A kérdés már csak az, hogy hányan gondolják azt, hogy megér nekik 2500 dollárt egy ötven hüvelykes vagy 4500-at egy hatvan colos PX950.

Előzmények

Hirdetés