Hirdetés

3D-s csodák a szemnek és a fülnek

Zajlik az élet Japán legnagyobb elektronikai showján, vagyis a Createc 2010-en. A karácsonyi szezonra szánt hétköznapibb termékeken kívül a szigetországban működő innovációs szervezetek is megmutatják mindazt, amin már évek óta dolgoznak.

A National Institute of Information and Communication Technology, azaz az NICT két olyan megoldással is előállt, amelyek valószínűleg nem a közeljövőben lesznek a nappalik megszokott berendezési tárgyai.

Hologrammal már régóta kísérleteznek szerte a világon, ám átütő eredményeket nem sikerült egyelőre elérni. A legnagyobb gond általában a nézési szöggel van, azaz szigorúan szemben kell ülni a képpel, különben az szétcsúszik. Az intézet munkatársai jelen esetben három nagyfelbontású képalkotó eszközt állítottak csatasorba. Ezzel állítólag sikerült megteremteniük egy négy centiméter képátlójú mozgóképet, amely a szokásosnál háromszor nagyobb betekintési szög mellett kínál normális, élvezhető minőséget. A fejlesztések 2009-ben kezdődtek, tehát viszonylag hamar sikerült értékelhető eredménnyel előállni, és még ennél is jobb, hogy a szervezet háza táján ezt nevezik a „Következő generációs 3D-s technológiának”, azaz komolyan számolnak azzal, hogy nem csak a laboroknak dolgoznak.

Persze a négy centis képátló, valamint a 15 fokos nézési szög egyelőre nem túl sok, így ezzel nem lehetne nagyot gurítani az áruházakban, de az első lépéseket már megtették, és ez a lényeg.

Az NICT bemutatott egy másik különleges eszközt is, mégpedig egy 62 csatornás hangrendszert. Azért vágtak bele a fejlesztésbe, mert meglátásuk szerint a hagyományos Surround rendszerek képtelenek valósághűen reprodukálni a hang irányát és mozgását. Ellenben ez az eszköz már képes erre, legalábbis a kutatók közlése szerint. Mindez a 62 egyesével vezérelt hangsugárzóknak köszönhető, amelyek egy gömbön kaptak helyet. Ez elméletileg már egy kész, általuk valódi 3D hangszórónak nevezett termék, de azért eléggé meglepő lenne, ha a jövő héten a boltok polcaira kerülne.

  • Kapcsolódó cégek:
  • NICT

Előzmények

Hirdetés