Hirdetés

2014-ben jön a második generációs OUYA

Az OUYA a nyár közepén kezdte meg tényleges karrierjét. A start nem volt tökéletes, mivel rengeteg játék nem működött megfelelően, illetve máig vannak technikai problémák a játékvezérlőkkel, de maga a konzol nem teljesít annyira rosszul a kasszáknál, amihez nyilván a rendkívül alacsony vételár is hozzájárul.

A Polygon az elmúlt hónapok tapasztalatai után készített egy interjút az OUYA vezetőjével. Julie Uhrman kifejtette, hogy a gamepaden sokat dolgoztak, így a szoftveres frissítésekkel nagymértékben javítottak a sokat kritizált magas késleltetés problémáján, de vannak olyan fizikai gondok is, amihez új játékvezérlő szükséges, de ez már úton van. Érdekes tény egyébként, hogy számos játékos PlayStation 3 és az Xbox 360 gamepadjét használja, mivel az OUYA támogatja ezeket, a minőségük pedig sokkal jobb a gyári játékvezérlőnél. Később egyébként a PlayStation 4 és az Xbox One gamepadjének támogatása is meg lesz oldva.

Az új gamepad mellett új konzol is érkezik, és jó esély van rá, hogy ezek egyszerre rajtolnak. Az OUYA 2.0 egyébként nem meglepetés, mivel a tervezők korábban is utaltak rá, hogy nagyjából éves frissítésben gondolkodnak a hardver szempontjából, így részben a szoftver, de főleg a hardver árusításából származik a bevétel. Mivel Julie Uhrman szerint az új androidos gép fejlesztése idén nem kezdődik meg, így valószínűleg még nem dőlt el véglegesen, hogy a szükséges rendszerchipet melyik gyártó biztosítja majd.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés