Hirdetés

2009-ben érkezhet az első IGP-s Intel processzor

Az Intel Bloomfield kódneve különböző híradások nyomán 2005 vége óta forog közszájon, bár még mindig nem tudni egész pontosan, milyen processzort takar a név – nem is csoda, hiszen a lapka várhatóan csak 2008 végén kerül piacra. A legutóbbi Intel Developer Forum óta tisztábban láthatunk a 45 nm-es csíkszélességgel készülő processzorok második generációját illetően, melyek több tekintetben radikális változtatásokat hoznak a jelenleg alkalmazott Core mikroarchitektúrához képest.

Az összefoglaló néven Nehalemként emlegetett chipcsalád egyik változata lesz a Bloomfield, valószínűleg az egyprocesszoros asztali számítógépekbe szánt CPU-k csúcskategóriájának alapját fogja adni. A Nehalem-generációval az Intel elkészíti első olyan processzorait, melyekben négy mag egyetlen szilíciumlapkán foglalhat helyet. A módosítások a platform egészére kihatnak, ugyanis a memóriavezérlő a CPU része lesz, és a klasszikus rendszerbuszt a QuickPath Interconnect nevű (a HyperTransporthoz hasonló) összeköttetés fogja felváltani. Az AMD legújabb Opteron, illetve Phenom processzoraira emlékeztető változtatások hátterében – ahogy arra az Intel korábban rámutatott – egy újfajta tervezési szemlélet áll, melynek révén az igények, illetve a megcélzott piaci területek függvényében rugalmasabban alakíthatják ki a processzorokat, mind az integrált részegységek, mind az általuk elérhető funkciók tekintetében. Ilyen építőkockák lehetnek az energiamenedzsment különböző finomságú megvalósításai, a Hyper-Threading, az eltérő magszám, de akár az integrált grafikus vezérlő is.

Korábban napvilágot látott információk szerint a Bloomfield egy natív négymagos, de a Hyper-Threading révén az operációs rendszer előtt nyolc logikai processzorként megjelenő chip lesz, melynek órajele elérheti vagy akár meg is haladhatja a 4 GHz-et. 8 MB megosztott másodszintű gyorsítótára a jelenlegi Core 2 csúcsmodellekhez képest visszalépésnek tűnhet, azonban a beépített memóriavezérlő és a gyors rendszerbusz miatt nincs szükség többre. A processzor a Socket B-ként emlegetett, Land Grid Array rendszerű, 1366 tűs foglalatba fog illeszkedni. Az érintkezők számának növelése javarészt a memóriavezérlő miatt kell; a Bloomfield DDR3 modulokat tud majd meghajtani – állítólag akár három csatornán.

A japán PC Watch egy sor további fejlesztésről számolt be a Nehalem-generáció kapcsán. Eszerint 2009-ben érkezik a Clarksfield (vagy Cleaksfield, e két írásmód szerepel), egy mobil számítógépekbe szánt, 989 érintkezős processzor, valamint asztali párja, az LGA1156 tokozású Lynnfield. E két chip érdekessége, hogy a négy fizikai mag, a Hyper-Threading és a kétcsatornás DDR3 memóriavezérlő mellett tartalmazzák majd azt a PCI Express vezérlőt is, melyen keresztül közvetlenül kommunikálhatnak egy grafikus kártyával.

Középkategóriás változataik, a mobil Auburndale és az asztali Havendale feleannyi fizikai magot és L2 cache-t tartalmaznak majd, azonban az integráció tekintetében új lépcsőfokra hágnak. A tokozás már magában foglalja a grafikus vezérlőt is, mely szükség esetén a beépített PCI Express x16 interfészen keresztül egy külső videokártyával váltható (vagy egészíthető) ki. A megszokott processzorkínálatot alaposan felforgató megoldások piacra dobása után sem pihen meg az Intel, 2009 második felében megkezdődik a 32 nm csíkszélességű (Westmere kódnevű) chipek gyártása.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés