Inzone H5: felsőkategóriás gamer headset a Sony műhelyéből

Kipróbáltuk a játékosoknak (is) szánt, vezeték nélkül is használható mikrofonos fejhallgatót.

Sony Inzone H5

A Sony – igazodva a trendekhez és követve versenytársai példáját – két évvel ezelőtt létrehozta saját, alapvetően játékosokat célzó eszközeinek szánt almárkáját. Ez az Inzone, amely monitorokat és perifériákat tartalmaz.

Sony Inzone H5
Sony Inzone H5 [+]

A vállalat tavaly karácsony előtt kezdte el hivatalosan forgalmazni Magyarországon az Inzone H5 névre hallgató, vezeték nélküli, mikrofonos fejhallgatót. Ebben a szektorban a versengés öldöklő, és hibázni is könnyű, mint ahogy azt a múltbéli tapasztalataink is bizonyítják. Nagyon kíváncsiak voltunk, hogy mit tud nyújtani az a Sony ebben a termékkategóriában, mert csupa szépet és jót ígértek.

Elegáns külső

Jó pár olyan gamer fejhallgató akad, amely kifejezetten figyelemfelkeltő, kicsit akár bazári külsővel bír, azonban a Sony Inzone H5 esetében épp az ellenkező irányba indultak a formatervezők. Itt nincsenek LED-ek, foszforeszkáló halálfejek, csillámok vagy más hasonló, feltűnő díszítőelemek. A modell érezhetően a PlayStation 5 konzolnál lefektetett dizájnvonalat követi, vagyis letisztult, minimalista, ami a mi ízlésünkhöz közelebb áll. Ennek köszönhetően egyébként akár a munkahelyen is fel lehet tenni, nem fog senki úgy nézni ránk, mint egy bolondra. Létezik belőle egyébként fekete változat is, de azt élőben nem láttuk.


[+]

A készülékház bal oldalán található egy-egy 3,5 mm-es analóg audió és egy USB Type-C csatlakozó, amelyek közül az utóbbi az akkumulátor töltésére szolgál. Ezek társaságában helyezték el a hangerőszabályozó tárcsát, amely kellően nagy, így könnyen kezelhető. A másik hangszóróházon kapott helyett a bekapcsológomb, valamint a játékhangok és a csevegés hangerejének egyensúlyát állító gombpár. A hangszóróház 90 fokban elfordítható, viszont be nem hajtható, pedig az hasznos lett volna a hordozhatóság szempontjából.


[+]

A dobozban egy másfél méteres, 3,5 mm-es jack dugókban végződő kábelt, egy USB Type-C kábelt és egy használati utasítást mellékelnek, tehát tartalék fülpárnát nem kapunk, ami sajnálatos, hiszen tapasztalataink szerint elsőként ez a komponens szokott elvásni, tönkremenni a fejhallgatóknál. A készülékház műanyagból készült, és elég strapabírónak tűnik, viszont a nedvességet nem tolerálja jól, nem cseppálló.

Főbb paraméterek
Sony Inzone H5 (WH-G500) headset
Kialakítás zárt, over-ear
Hangszóró dinamikus, 40 mm
Frekvenciaátvitel 5 - 20 000 Hz
Impedancia 21 ohm
Érzékenység 89 dB
Teljesítmény n. a.
Kábel hossza 150 cm
Súly 260 gramm
Csatlakozó USB Type-C, 3,5 mm analóg audió
Vezeték nélküli kapcsolat Van, rádiós (2,4 Ghz)
Hatótáv kb. 15 m
Tartozékok használati utasítás, töltőkábel, 3,5 mm jack kábel, USB adóvevő
Extrák Rádiós adatátviteli kapcsolat (2,4 GHz), szoftveres vezérlés
Gyártó honlapja www.sony.hu
Termék honlapja Sony Inzone H5
Fogyasztói ár kb. 50 000 forint

Használat közben

Egy ilyen terméktől alapelvárás, hogy hosszú időn át lehessen kényelmesen viselni, és e tekintetben a Sony Inzone H5 kiválóan teljesít. Tömege csupán 260 gramm, amivel a könnyű gamer fejhallgatók közé tartozik. A párnázott fejpánt rásimul a koponyára, és egyenletesen oszlatja el a súlyt. A kellően puha, fülkagylót körbe ölelő fülpárnákat megfelelően szellőző plüss fedi, úgyhogy az anyagválasztás remek. Sokkal jobb, hogy ezt választották, mint a könnyebben befülledő műbőrt, még úgy is, hogy ezen a porszemek jobban megtapadnak.

Vezeték nélkül

A készülékre vezeték nélküli úton is eljuttathatóak a tartalmak, ami ma már nem számít ritkaságnak, azonban nem az általánosan elterjedt Bluetooth, hanem a 2,4 GHz-es rádiós adatátviteli eljárást használja erre a termék. Ennek az az oka, hogy rádiós kapcsolaton keresztül valamivel alacsonyabb a késleltetés (tapasztalataink szerint gyakorlatilag érzékelhetetlen), ami a játékoknál kulcsfontosságú lehet. A megoldás hátránya, hogy egy külön USB Type-A csatlakozós adóvevőt kell rádugni a PC-re, PlayStationre vagy a dokkolóban lévő Nintendo Switch-re.


[+]

Ez egyben azt jelenti, hogy az Xbox-szal vagy mobil eszközökkel ez a modell nem használható vezeték nélküli módban, és értelemszerűen telefonra vagy a tabletre sem lehet csatlakoztatni, hiszen azokon ilyen típusú port nem található, a Microsoft konzolja pedig nem támogatja. A vezeték nélküli módban a működéshez szükséges energiát egy belső akkumulátor biztosítja. Az üzemidő tapasztalataink szerint majdnem 29 óra, és a teljes feltöltöttséghez 210 percre van szükség. A párosítás egy pillanat alatt megtörténik, a hatótáv durván 15 méter, és a kapcsolat egészen addig stabil marad, amíg nem kezd el merülni az akkumulátor.

Kábel, mikrofon, kezelés

Apró, de bosszantó hiányosság, hogy a vezetékeket nem fedi szövetborítás, pedig az hasznos lett volna, mert úgy nehezebben gubancolódnak össze. Az analóg audió kábelen nem található kezelőpanel, hiszen azt a hangszóróházon helyezték el. Már vannak olyan fejhallgatók, amelyeknél az egyes beállítások szoftveresen is módosíthatóak, és a Sony Inzone H5 is ezek közé tartozik.


[+]

A cég honlapjáról letölthető az ehhez szükséges Inzone Hub alkalmazás, amelyen keresztül pontosan megadható a mikrofon hangereje, állíthatóak az equalizer paraméterei, valamint több hangprofil közül lehet választani. A teljes értékű használathoz tehát szükség van az alkalmazásra, hiszen ezek az opciók a készülékházon elhelyezett kezelőpanel segítségével nem mind érhetőek el. Azt viszont érdemes kiemelni, hogy a szoftveres vezérlés funkció használatára csak PC-n, vezeték nélküli módban van lehetőség.


[+]

A mikrofon merev, nem kapott hajtogatható nyakat, és nem is vehető le a fejhallgatóról. Viszont arra ügyeltek, hogy egyszerűen fel lehessen hajtani, ami megkönnyíti az evés-ivást használat közben. A felhajtást követően egyébként automatikusan el is némul. Ellátták passzív zajszűréssel, amelyről azt állapítottuk meg, hogy egész jól működik, hiszen a "vonal túlsó végén" nem tapasztalni problémákat, zajosodást még akkor sem, ha az ember felemeli a hangját, netalántán ordítozik, ami azért a nagy izgalmak közepette előfordulhat.

Hangminőség

A plüss borítású fülpárnák meglepően hatékony passzív izolációt biztosítanak, magyarán remekül zárják ki a külső zajokat. Hasonlóan fontos, hogy a külvilág sem hallja, hogy mi mit hallgatunk, ami például az irodai használat során fontos lehet. A zárt, over-ear kialakítású modell 40 mm-es hangszórókat kapott, és ellátták a cég 360 Spatial Sound technológiájával, amely elméletileg képes a virtuális térhatású hangzás megteremtésére.


[+]

Kipróbáltuk a Fraunhofer Intézet tesztállományaival, valamint természetesen játékokkal is, és ahogya ez lenni szokott, a térhatású hangzás a valóságban nem nagyon működik, tehát ezúttal sem sikerült két hangsugárzóval surround megszólalást produkálni, ami azért annyira nem meglepő. A sztereó hangtér megteremtése viszont hibátlan.

A modell hangereje megfelelő, a basszusok hallhatóak, és megfelelő alapot teremtenek a dinamikus hangzás megteremtéséhez. Zavaró hanghibákba nem futottunk bele, de azért ez ma már alapelvárás. Viszont az is tény, hogy a tisztaság nem tökéletes, a készülék ugyanis hajlamos a finomabb részleteket elkenni, és néha a hangást kicsit tompának éreztük, összességében a hangminőség terén azért nem játszik egy ligában a drága high-end audio fejhallgatókkal.

Értékelés

A Sony Inzone H5 egy remek gamer headset, amelynek egy komolyabb hiányossága van: nem támogatja a Bluetooth technológiát. Azért ha valaki ennyiért vesz egy vezeték nélküli fejhallgatót, az ezt talán joggal várhatná el, hiszen így például mobillal is tudná használni vagy tévét is nézhetne vele. Persze ott a 3,5 mm-es analóg audió kábel, azonban ez a csatlakozó egyre több televízióról már hiányzik, és nem is annyira komfortos, mint a kábelmentes megoldás.


[+]

A kezelésre nem lehet panasz, az jó, hogy lehet szoftveresen módosítani a beállításokat, de az kár, hogy ez csak PC-n működik. A dizájn teljesen rendben van, hiszen a headset jól néz ki, és ami ennél is fontosabb: igen kényelmes hosszú távon is. A hang minőségével is elégedettek voltunk, és arra jutottunk, hogy játék és filmezés mellett akár zenehallgatásra is használható. A Sony Inzone H5 közel 50 000 forintba kerül, amivel a drágább mikrofonos, gamer headsetek közé tartozik. Tökéletesnek nem tökéletes, de ha valaki PC vagy PlayStation 5 mellé keres mikrofonos fülhallgatót, annak érdemes ezt is számításba vennie.


Sony Inzone H5 gamer headset

elefant

A Sony Inzone H5 mikrofonos fülhallgatót a Sony magyarországi kirendeltsége bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés