SandForce újratöltve

Az OCZ komolyan veszi az SSD-piacot. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az év elején hozott döntésük alapján ennek érdekében kiszálltak a márka ismertségét megalapozó memóriamodulok piacáról, hogy még inkább az SSD-kre tudjanak fókuszálni. Pénzügyi szempontból ez jó döntésnek bizonyult, ugyanis a vállalat az ezt követő negyedévben 64 millió dolláros bevételt ért el, ami majdnem 100%-os növekedés az egy évvel korábbi időszak 32,4 milliós eredményéhez viszonyítva. Ezt követően egy újabb nagy lépésre szánta el magát az OCZ, amikor a dél-koreai Indilinx, az SSD vezérlőket fejlesztő cég felvásárlása mellett döntött. Ezzel az üzlettel értékes technológiákhoz jutott a gyártó, ami nyilván segítség a még ütőképesebb SSD-k fejlesztésében. Ezzel az OCZ gyakorlatilag belépett azon gyártók nem túl népes táborába (Intel, Samsung), akik saját fejlesztésű meghajtók mellett chiptervezéssel is foglalkoznak. Ezzel egyidőben a korábban kialakított partnerkapcsolatok is megmaradtak, azaz a hárombetűs gyártó egyes modelljeiben továbbra is egy külső cégtől beszerzett vezérlő dolgozik.

Ilyen cég például a SandForce, melynek termékeit már jó ideje alkalmazza sok más gyártó mellett az OCZ is. Az első generáció számos népszerű sorozatban kapott helyet, így nem volt kérdés, hogy amint lehet, egy újabb vézérlőgenerációval örvendezteti meg a vásárlóközönséget a kaliforniai székhelyű cég. Az alig száz főt foglalkoztató vállalat még valamikor 2009 közepén mutatta be első generációs SF-1000 termékcsaládját. A rendszer elsősorban kiemelkedően magas adatátviteli tempójával hívta fel magára a figyelmet, ugyanis szekvenciális műveletekben jó néhány esetben bizonyult verhetetlennek. Ezt követően idén februárban debütált az SF-2000 sorozat, mely természetesen hozott magával néhány újítást. Talán az első ilyen, hogy az új termékcsalád már natívan támogatja a 6 Gbps-os SATA felületet. Ezen túlmenően bizonyos modellek alkalmasak a 20 és 30 nm-es gyártástechnológiával készülő MLC, eMLC, illetve SLC NAND flash chipek kezelésére is. Kapacitás szempontjából maximum 512 GB támogatott, a flash interfészek közül pedig az Asynch, a Toggle és az ONFi2 jöhet szóba. A rendszer adatátviteli sebessége a gyári specifikációk alapján akár 500 MB/s is lehet, míg az IOPS teljesítmény másodpercenként 60 000 véletlen művelet körül alakul. A vezérlő része még a fejlettebb ECC korrekció, ami 512 bájtos szektoronként 55 bites. További extra a TCG Enterprise biztonsági modulja, mely immáron 128 mellett 256 bites, valós idejű AES titkosítást is lehetővé tesz. Végül egy funkció, amely elsősorban a fogyasztásra különösen érzékeny környezetekben lehet rendkívül hasznos: a második generációs SandForce ugyanis az éppen aktív NAND chipek számával képes szabályozni (csökkenteni) a fogyasztást, amennyiben éppen nincs szükség nagy átviteli sebességre. Emellett egy ultraalacsony fogyasztású alvó állapotot is támogat a vezérlő.

[+]

A SandForce új generációs SSD vezérlői összesen hét változatban jelentek meg. Az SF-2300 az ipari igényekhez illeszkedik, míg az SF-2500 és SF-2600 az abszolút felsőkategóriás vállalati megoldásokban kap szerepet. Az asztali szegmenst összesen négy különféle chippel célozták meg, melyek közül kettő (SF-21xx) egy kissé kilóg a sorból, mivel ezeknél a SATA 6 Gbps támogatás le lett tiltva. A cikk főszereplője szerencsére nem ilyen vezérlőt kapott, hanem egészen pontosan az SF-2281 modellszámozásút, mely képes az éppen aktuális, legújabb SATA adatátviteli szabvány támogatására is.

Az első generáció fontosabb képességei megmaradtak, illetve további finomításon estek át. Az egyik ilyen a RAISE (Redundant Array of Independent Silicon Elements) elnevezésű megoldás. Ez a RAID 5 rendszerekhez hasonló védelmet képes nyújtani, amennyiben egy cella vagy netán egy teljes NAND lapka használhatatlanná válna a meghajtóban. (Ezen eljárásra a DuraWrite miatt is szükség van, melyről a későbbiekben teszünk említést.)

Az asztali szegmensbe szánt vezérlők esetében ezt a funkciót a meghajtó gyártója immáron opcionálisan alkalmazhatja, aminek következtében megspórolhatnak jó néhány gigabájt tárhelyet és ezzel NAND lapkát. (Itt érdemes megemlíteni, hogy a Vertex 3 esetében az OCZ bekapcsolta az eljárást.) Ebben az esetben csak az új fejlesztésű, 55 bites BCH (Bose-Chaudhuri-Hocquenghem) ECC motorra támaszkodhat a rendszer, amennyiben valami probléma merülne fel az adatokkal.

Röviden ennek lényege, hogy a korábban alkalmazott Reed-Solomon algoritmushoz képest a Bose-Chaudhuri-Hocquenghem megoldás kisebb vezérlőterhelés mellett képes durvább hibák korrekciójára. Minderre szükség is lehet, mivel a 25 nanométeres NAND lapkák esetében a szükséges hibajavítások száma jelentősen megnőtt.

Emellett a lapkák/chipek élettartama (azaz hogy mennyi írási ciklust viselnek el) csökkent. Az 50 nm-es MLC NAND lapkák még durván 10 000 írási ciklust viseltek el. Ez a szám 34 nm-en a felére, nagyjából 5000 környékére esett, míg 25 nm-en az érték már csak 3000 körüli. Erre is gyógyír valamelyest a DuraWrite elnevezésű technológia, mely a SandForce-ok egy alappillére. Ez gyakorlatilag egy valósidejű tömörítési algoritmust takar, melynek szükséges számítási igényeit természetesen a vezérlő állja. Bármilyen adatot írunk a meghajtóra, az valamilyen arányban tömörítésre kerül, azaz tömörítve tárolódik el a NAND lapká(k)ban. Logikusan minél jobban tömöríthető az adat, annál kisebb lesz a végső állomány, azaz gyorsabban ki lehet írni és gyorsabban is vissza lehet később olvasni. Ráadásul a kevesebb kiírt adat kevésbé is terheli az egyre kevesebb írási ciklust elviselni képes NAND chipeket.

Sajos ennek a megoldásnak is megvannak a hátulütői, ugyanis jó néhány olyan fájlformátum létezik, amely valamilyen módon (vagy akár módokon) már eleve tömörített. Valószínűleg a legtöbb számítógépen akadnak JPEG, MP3 vagy akár AVI vagy éppen MKV formátumú videófájlok, melyeket már nem igazán lehet veszteségmentesen tovább tömöríteni. (Elég, ha ilyen fájlokat megpróbálunk példának okáért WinRAR-ral betömöríteni, és máris saját szemünkkel láthatjuk a végeredményt.) Ezzel a SandForce vezérlője sem tud mit kezdeni, azaz kénytelen jóformán tömörítetlenül kiírni az adatmennyiséget, ami természetesen meg is látszik az adott művelet időtartamán. Ezen túlmenően bizonyos jól betömöríthető adatok esetében, ha bármilyen okból megsérül egy kis adat, az elvileg akár jóval nagyobb mennyiséget is érinthet tömörítéstől függően. Ezért is van szükség a RAISE-re és a komoly ECC-re, mivel a SandForce-os meghajtóknak nem csak az általunk felírt adatokat kell eltárolnia, hanem a fájlaink esetleges visszaállításához szükséges redundáns adatokat is, melyek a tartalékterületen helyezkednek el. Példának okáért a 120 GB-os Vertex 3 NAND chipjeinek összkapacitása 128 GB, melyből 111,8 GB áll a felhasználó rendelkezésére.

OCZ Vertex 3 120 GB

Akkor lássuk, hogy az OCZ mit varázsolt az SF-2281 modellszámozású SandForce köré!

A sötét színű papírdobozban a hasonló színvilágot felvonultató meghajtó mellett egy 3,5 colos beépítőkeret lapul. A Vertex 3 kapacitást tekintve négyféle verzióban van jelen a piacon. Ahogy már utaltunk is rá, nálunk a 120 gigabájtos verzió járt, de emellett még 60, 240 és 480 GB tárhellyel rendelkező modelleket is forgalmaznak.

[+]

A Vertex 3 alján a pontos modellszámon túl talán még a maximális áramfelvétel lehet érdekesebb. Az adatok szerint az 5 voltos ágból legfeljebb 0,35 ampert vesz fel a meghajtó, mely 1,75 wattos fogyasztást jelenthet.

[+]

Szétszerelés után szinte azonnal megpillanthatjuk a SandForce üdvöskéjét, mely mellett ezen az oldalon nyolc darab 25 nanométeres szinkron MLC Intel (pontosabban IMFT, azaz Intel-Micron) NAND chip kapott helyet. Ezek a chipek darabonként egyetlen lapkát tartalmaznak, azaz kapacitásuk egyenként 8 gigabájt. Mivel a vezérlő nyolccsatornás, ez így két lapkát jelent csatornánként.

A túloldalon

Itt érdemes megemlíteni, hogy a meghajtónak létezik egy úgynevezett Max IOPS Edition variánsa, mely ugyan csak nyolc darab 32 nanométeres Toshiba chipet tartalmaz, de ezen chipek mindegyike négy lapkát foglal magába, azaz itt kétszer annyi lapka jut egy csatornára. Ennek természetesen még gyorsabb műveleti sebesség az eredménye. A gyártó szerint az alap Vertex 3-hoz képest 4 kilobájtos blokkok véletlenszerű olvasása esetén 20 000 IOPS-ról 35 000 IOPS-ra, míg írásnál 60 000 IOPS-ról 75 000 IOPS-ra nőtt a sebesség. Természetesen mindez az árban is visszatükröződik. Jelen tesztünk időpontjában ez a modell nem állt rendelkezésünkre, így egyelőre kénytelenek leszünk megelégedni az alapverzióval.

SandForce SF-2281

A SandForce egy másik sajátossága, hogy a vezérlő mellé nem szükséges cache memória. Ezzel a gyártóknak meg lehet spórolni legalább egy DRAM chipet, valamint ennek következtében egy kicsit egyszerűbb NYÁK is elég lehet, amely ismét csak a gyártási költségekre lehet jó hatással.

[+]

Megújult tesztkörnyezet, specifikációk

A SATA 6 Gbps támogatással rendelkező meghajtók elszaporodásával szükségszerűvé vált SSD tesztrendszerünk frissítése is. A korábbi P55-ös alaplap nem rendelkezett a legújabb SATA szabvány natív támogatásával, így ennek a helyét egy P67-es chipkészlettel szerelt modell vette át, amely már két porton képes a 6 Gbps-os átviteli sebességre. Az új chipkészlet (pontosabban inkább a foglalat) okán a processzor is megváltozott. Immáron egy Intel Core i7-2600K próbálja kipréselni az SSD-kből az utolsó szuszt is. Most is úgy döntöttünk, hogy a Turbo Boost lehetőségét mellőzzük, mivel a Sandy Bridge processzoroknál a maximális turbó órajel nem csak fogyasztás, de hőmérséklet függvénye is, ezért fennállhatna olyan szituáció, hogy ugyanazon teszt alatt esetleg más órajelen dolgozik a CPU, ami befolyásolhatná az eredményeket. Ezt természetesen nem szeretnénk, így inkább kikapcsoltuk a turbót. A változások sora itt még nem ért véget, ugyanis mindezek mellé nem kevesebb mint 16 gigabájt G.Skill RipjawsX DDR3 RAM is betársult, hogy a tesztek alatt egészen biztosan ne fogyjon el a szabad memóriánk sem.

Megújult tesztkörnyezet [+]

A megváltozott tesztkörnyezet miatt újra kellett mérnünk a meghajtókat. A lefuttatott tesztek nem változtak a korábbiakhoz képest, de az eltérő alaplap, processzor és memória miatt nem minden esetben helytálló összevetni a most kapott értékeket a korábbi cikkekben szerepeltekkel. A főszereplővel együtt összesen öt darab meghajtó állt rendelkezésünke a jelenlegi teszthez. Az érdekesség kedvéért egy első generációs SandForce-ra épülő SDD is bekerült a rendszerbe, konkrétan a Silicon Power V20 60 GB-os verziója. Ennek tesztelése nem volt éppen zökkenőmentes, ugyanis valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a meghajtót nem ismerte fel az operációs rendszer, ha fel volt telepítve az Intel AHCI drivere. Egylőre nem tudjuk, hogy ez a meghajtó belső szoftverének vagy esetleg az alaplap aktuális BIOS verziójának volt-e köszönhető, de a többi tesztelt meghajtóval szerencsére nem futottunk bele hasonlóba. Mindenesetre ebből kifolyólag a Silicon Power meghajtóját a Windows 7 beépített AHCI driverével mértük meg.

Silicon Power V20 [+]

IOMeter, AS SSD

A méréseket a korábbi SSD tesztekben már megismert módon végeztük el. Meg kell jegyezni, hogy bizonyos meghajtók a méretükből adódóan előnyben lehetnek a kisebbekhez képest, azaz a mérettel változhat egyes modellek teljesítménye.

Az SSD-ket az alaplapi déli híd natív SATA vezérlőjéről működtettük, AHCI mód mellett. A meghajtókat a tesztek lefuttatása előtt Windows 7 alatt leformáztuk, majd teljesen teleírtuk, végül az így keletkezett adatot a mérések megkezdése előtt letöröltük.

IOMeter, AS SSD

A szekvenciális olvasás (és írás) kap szerepet a nagyobb fájlok másolásánál, illetve esetleg még videószerkesztésnél, éppen ha rendszerlemezt keresünk, akkor ez csak egy sokadrangú szempont lehet. Itt a Vertex 3 van az élen, de az Intel 510 csak minimálisan marad el tőle. Jól megfigyelhető a SATA 6 Gbps hatása is, ugyanis körülbelől 200 MB/s előnnyel vannak az élen az ezt támogató meghajtók.

Szekvenciális írásnál a SandForce vezérlős Vertex 3 szépen elhúz. Ez minden bizonnyal az IOMeter által használt jól tömöríthető tesztadat miatt van.

Véletlenszerű olvasásnál a Vertex 3 csak a mezőny végén kullog. Így már érthető is a Max IOPS Edition megjelenése. Érdekes megfigyelni, hogy itt még mindig a korosodó X25-M áll az élen, de ne feledjük, hogy átlagos felhasználás során ezek az eredmények nem igazán számítanak.

A véletlenszerű írás egy átlagos PC-s felhasználó számára nem túlságosan lényeges. Hatvannégy lekérésnél a Vertex 3 az élre áll, négynél viszont a legalacsonyabb eredményt adta.

A kevés általunk használt benchmark egyike az AS SSD. Ennek is csak a beépített másolási tesztjét használtuk, mert ezt akár otthon az olvasó is le tudja mérni magának. Amit erről érdemes tudni: ez a meghajtón belül másol, az ISO-teszt nagy ISO-fájlokkal operál, a Program-teszt sok kis fájllal, a Game-teszt pedig vegyesen. Ebben az Intel 510 a nyerő, melyet a Vertex 3 követ.

Windows 7 használat

A valós használatot reprezentáló teszteléshez egy valódi, több hónapos használatot megélt Windows 7-es rendszert vetettünk be. Ez nem egy sebtiben feltelepített Win 7, hanem egy már teliszemetelt, rengeteg feltelepített és uninstallált programot tartalmazó rendszer a háttérben futó ESET Smart Securityvel (vírusirtó és tűzfal). Ezt mentettük le a "szektorról szektorra" módszerrel, majd töltöttük vissza a teszt szereplőire; így egyenlő eséllyel indult az összes versenyző. A rendszer teljes mérete kb. 30 GB, ez egy 37 GB-os partíción foglalt helyet. A rendszer lementés előtt töredezettségmentesítve lett, a SuperFetch és a Prefetch pedig be volt kapcsolva. Minden tesztet háromszor ismételtünk meg.

A Windows 7 betöltési idejét a post után eltűnő "Boot from CD-ROM" felirattól mértük odáig, hogy teljesen felállt a rendszer, tehát betöltődött az összes ikon, az összes gadget és a tálcára az összes program (ESET, ATI Catalyst Control Center). Ez a "teszt" (mondhatnánk inkább használatot is) a véletlenszerű olvasásra koncentrál. A Vertex 3 egy nem túl tetemesnek mondható, egy másodperces előnnyel végzett az őt követő Intel 510 előtt. A Silicon Power meghajtóját leszámítva az SSD-k többsége hasonló eredményt ért el, illetve az 1-2 másodperces eltérés itt még éppen a mérési hibahatáron belül van.

Lemértük a processzortesztekben használatos Photoshop-action lefutási idejét. Ez alapvetően processzortesztekhez lett kialakítva a sok szűrővel, de van néhány ezek között, amelyeknek a hatására a kép kinagyítása után komolyan használódik a lapozófájl. Látható, hogy elég hasonló eredményt mutatott fel az öt meghajtó. Ez a teszt jobban támaszkodik a processzora, mint az SSD-re.

A "3D-s programcsokor" főként a kis fájlok elérésére koncentrál, ugyanis ezek a programok rengeteg kis plug-int töltenek be, a szekvenciális sebesség nem annyira fontos. Az SSD-k itt is elég szorosan, szinte egymás nyakában lihegve követik egymást, és a boot teszthez hasonlóan itt is egy másodperces előnnyel áll az élen a Vertex 3.

Az "újságírói programcsokorban" ismét a pici fájlok kapnak szerepet; valójában ez a legjellemzőbb a mindennapi használatra, mert itt nem csak a fájlok, de maguk a programok is kisméretűek. A képlet nagyon hasonló ahhoz, mint amit az iménti 3D-s programcsokor esetében láthattunk.

A "webdesigner programcsokor" inkább a szekvenciális elérésre támaszkodik, mert a Photoshop és az Illustrator is egy-egy, igencsak nagyméretű dokumentummal együtt nyílik meg. Itt szinte csak a gyors elérés a döntő. Itt az Intel 510 és a Vertex 3 vezet egy másodperccel a többiek előtt.

Az "újságírói programcsokor" megnyitása után hibernáltuk a gépet, ezek a programok együtt kb. 2 GB memóriát foglalnak. Már a merevlemezes cikkeinkben megjegyeztük, hogy a hibernálás elvileg a szekvenciális írási sebességtől függ (hiszen a memória tartalmát ki kell írni a hiberfil.sys-be), ennek ellenére csak nagyon kis különbségeket sikerült kimérnünk.

Másolásos tesztek, játékok

A két következő "teszt" (másolás) még a SandForce vezérlőjének olykor becsapós teljesítménye miatt született meg. Lemértük, hogy egy már tömörített Windows 7-et tartalmazó képfájl mennyi idő alatt másolódik át a tesztelendő háttértárra. A képfájlokat immáron a 250 GB-os Intel 510-en helyeztük el, ami, ahogy az IOMeter eredményből is látszik, körülbelül 450 MB/s-es szekvenciális olvasásra képes, tehát az SSD-k írási teljesítményét szinte biztosan nem korlátozza.

Ezután szintén Total Commanderrel a Batman - Arkham Asylum játékot másoltuk át a teszt-SSD-re. Jól látható, hogy itt mindkét esetben a harmadik helyre szorult a SandForce-os Vertex 3, azaz ahogy számítani is lehetett rá, megmutatkozott, hogy a tovább már nem igazán tömöríthető állományok esetén az írási tempó belassul. Az Intel 510 ebben a tesztben abszolút verhetetlennek bizonyult.

Tettünk egy próbát a Photoshop telepítőjének RAMDiskre másolásával, ez lényegében az SSD olvasási sebességét méri, hiszen az SSD-ről másolunk a RAMDiskre. Itt szépen megmutatkozik a SATA 6 Gbps által nyújtott nagyobb olvasási sebesség áldásos hatása, és gyakorlatilag az IOMeter-es olvasási teszt által korábban mutatott eredményt tükrözi a mérés.

Ezután a RAMDiskről feltelepítettük a Photoshopot, ergo az SSD-k írását teszteltük, de ez felhasználóközelibb mérés, mert egy telepítés idejét mértük le. A Vertex 3 és az Intel 510 itt is kéz a kézben van az élen.

A játékbetöltési időkhöz most két játékot választottunk. A különbséget jóformán csak a S.T.A.L.K.E.R. esetében tudtunk kimérni, és az előzőhöz hasonlóan itt is azonos eredménnyel zárt az első helyen a Vertex 3 és az Intel 510.

Virtualizáció és végszó

Egy másik ötletből született következő tesztecskénk, ami a virtualizációval kapcsolatos. Aki már foglalkozott otthon a témával, az jól tudja, hogy a háttértár sebessége nagyon sokat számít, ha egynél több VM (virtuális masina) működik. Igazából már egy VM is le tudja "ölni" a gépet, ha telepítünk rá, nem kell ehhez kettő sem, pláne ha a VM egy merevlemez "hátsó" 10-20%-án helyezkedik el, ahol a HDD feleolyan gyors, mint a külsején. Készítettünk négy Windows XP-s VM-et, és beütemeztük rajtuk, hogy egyidőben indítsák el a .NET Framework 3.5 telepítését. Az installáció témája teljesen véletlenszerű volt, annál fontosabb infó viszont, hogy ez a teszt alapjában véve a merevlemezek véletlenszerű és kis részben szekvenciális írási sebességét teszteli.

Itt megint csak egy másodperccel végzett a Vertex 3 az 510 előtt. A mezőny többi tagja itt szépen lemaradt.

A telepítés után beállítottuk, hogy 0 mp-es időközökkel induljanak el a VM-ek, és lemértük a négy VM együttes bootidejét. Ez a .NET-telepítős teszttel ellentétben a véletlenszerű olvasás sebességét hangsúlyozza ki. Ahol egyáltalán mutatkozik különbség, ott is csak minimális, egészen pontosan egy másodperc.

Végszó

Ahogy a látott eredmények is mutatják, az OCZ Vertex 3 tényleg egy nagyon gyors SSD. Jó néhány helyen pontosan ugyanazt hozta, máshol pedig ha csak minimális előnnyel is, de megelőzte a kétszer akkora kapacitással (és árcímkével) rendelkező, 250 gigabájtos Intel 510-et. Ami még szintén látható, hogy valós felhasználásban jó néhány esetben továbbra sincs eget rengető különbség a meghajtók között. Kétséges, hogy valaki megérzi a 20 és 21 másodperces betöltési idő közötti különbséget. Persze bizonyosan van aki ezt is fontosnak tartja. Tömörített állományok írása esetében továbbra sem villog a SandForce, bár aki rendszermeghajtónak szánja az ezzel szerelt SSD-t, az valószínűleg ritkán fog több gigabájtnyi filmet vagy zenét másolni a meghajtóra. Ellenkező esetben nem feltétlenül az ideális választás.

[+]

Szót kell még ejteni a megbízhatóságról is, ugyanis a külföldi fórumokon több helyen is lehetett panaszokat olvasni, melyben tulajdonosok írják le a meghajtó használata közben tapasztalt, nem éppen kellemes benyomásaikat. Ezek konkrétabban különféle kék halállal végződő váratlan rendszerleállásokról szólnak. Az OCZ a felhasználók panaszait komolyan véve már adott ki néhány firmware-frissítést is a problémák orvosolása érdekében. Ezen túlmenően állításuk szerint nincs szó tömeges problémákról, azaz csak a vásárlók néhány százaléka érintett az ügyben. Az esetek egyébként elsősorban a Cougar Point (P67, H67, Z68 stb.) lapkakészlettel szerelt alaplapokkal jelentkeztek. Érdemes figyelembe venni, hogy meglehetősen sok Vertex 3 talált már gazdára polcokra kerülésük óta, és mint tudjuk, minél több a felhasználó, annál több a különféle konfiguráció is, azaz annál nagyobb az esély az esetleges problémákra is. Mi a tesztek alatt semmilyen hasonló problémába nem futottunk bele, de természetesen mi csak néhány óra erejéig nyúztuk az SSD-t. Ezzel szemben egyik kollégánk nagyjából négy hónapja egy H67-es Intel alaplapra kötve üzemeltet egy Vertex 3-at, és egyelőre semmit sem tapasztalt a fenti problémákból. Mindezek fényében mi ajánljuk ezt a meghajtót mindazoknak, akik az egyik, ha nem a leggyorsabb SSD-t szeretnék jelenleg a gépükben tudni. Természetesen a sebességnek most is megvan az ára, ugyanis a 120 GB-os OCZ Vertex 3 ára jelenleg bruttó 70 000 forint környékén mozog.

OCZ Vertex 3 SSD 120 GB

Oliverda

A Silicon Power V20 SSD meghajtót a Computer Emporium Kft. bocsátotta rendelkezésünkre, a tesztben hasznélt Intel Core i7-2600K processzort pedig Gianni bazárjától kaptuk kölcsön.