Hirdetés

LG UR9: 4K tévé trükkök nélkül

Megnéztük, mit tud egy olcsó, de nagyméretű, 4K televízió.

LG UR9 tévé

Az LG 2023-ban is bődületes televíziós hadtestet állított csatasorba, amelyben a szuperinnovatív, technológiai ínyencségeket felvonultató modellek mellett helyet kaptak a kisebb tudású, ám jóval kedvezőbb árú készülékek is.

LG UR9
LG UR9 [+]

Ez utóbbi csoport egyik tipikus képviselője az LG UR9, amelynek 75 hüvelykes verzióját próbáltuk ki a vállalat főhadiszállásán. Kíváncsiak voltunk, hogy manapság mire képes egy ilyen kategóriájú televízió, mennyire képes megfelelni az elvárásoknak, és milyen kompromisszumok megkötésére kényszerít nagyobb tudású rokonaival összehasonlítva.

LG UR9
LG UR9

Külső

A tévé külseje minimalista, visszafogott, ennek köszönhetően egyszerűen beilleszthető szinte bármilyen típusú enteriörbe. A vékony kerettel övezett keskeny káva a mai trendeknek megfelelően kikapcsolt állapotban láthatatlan. A talp stabilan tartja a készülékházat, viszont a képernyő döntését vagy forgatását nem teszi lehetővé. A készülék az elvárásoknak megfelelően falra is akasztható egy szabványos VESA konzol segítségével.

[+]

A ki- és bemeneteket az LG UR9 esetében a hagyományos, megszokott módon a hátlapon helyezték el; három HDMI 2.0, két USB 2.0, egy Ethernet és egy digitális optikai audio csatlakozó került rá, valamint természetesen a fizetős tévéműsorok dekódolásához szükséges CI+ slotot sem spórolták le róla.

Főbb paraméterek
LG UR9 (75UR91003LA)
Panel 8 bites IPS LED LCD
Képfrissítési ráta 60 Hz
Háttérvilágítás Edge-LED
Képernyőméret 75 hüvelyk (190 cm)
Maximális felbontás 4K, Ultra High Definition (3840x2160 képpont)
HDR támogatás HDR 10, HLG
Input lag 10,6 ms
Maximális fényerő ~380 cd/m²
24p lejátszás Támogatott
Képbeállítások Automatikus Energiatakarékosság, Élénk, Eredeti, Filmmaker, ISF Sötét Szoba, ISF Világos Szoba, Játékoptimalizáló, Színház, Sport
Hangbeállítások AI Hang Pro, Eredeti, Mozi, Tiszta Hang Pro, Sport, Zene, Játékoptimalizáló
Hangrendszer 2.0 csatornás, 20 watt
Beépített digitális tunerek DVB-T/DVB-C/DVB-S2
Interfész 3 db HDMI 2.0, 2 db USB 2.0, optikai digitális audió, Ethernet, CI+ 1.4 slot
Extrák Alpha 5 képfeldolgozó processzor, rögzítés külső USB adattárolóra, EPG, távoli számítógép elérése, felhőben lévő dokumentumok elérésére, médialejátszó, internetes tartalmak elérése, webOS 23 okostévérendszer, böngésző, mozgásérzékeny távirányító támogatása, hangalapú keresés, kislexikon, Miracast, Intel Widi, AirPlay 2 támogatás, médialejátszó, HDR, HDR konverzió, Wi-Fi 802.11.ac, Bluetooth 5.0
Teljesítményfelvétel Átlagosan: 179 watt, készenléti üzemmódban: 0,22 watt
Méret Talp nélkül: 1677 x 965 x 30,9 mm
Talppal: 1677 x 1042 x 370 mm
Tömeg Talp nélkül: 33,3 kg
Talppal: 41,5 kg
Gyártó honlapja www.lg.hu
Termék honlapja LG UR9 (75UR91003LA)
Fogyasztói ár kb. 370-380 000 forint

Képminőség

Az LG UR9 esetében a kép minőségéért a konszern által fejlesztett és gyártott, 3840x2160 képpontos, tehát 4K felbontású, Edge-LED háttérvilágítású IPS LCD panel, valamint a szintén házon belül készülő, 6. generációs Alpha 5 képfeldolgozó chip felel.


[+]

Az alkalmazott képalkotási eljárásból fakadóan elméletileg nincs lehetőség a tökéletes fekete, és ezáltal a végtelen natív kontraszt megteremtésére. Ez méréseink során tökéletesen be is bizonyosodott, és nagyjából 1480:1 valós kontrasztot tudtunk belőle kicsiholni. Szemre is úgy érzi az ember néha, hogy lehetne kontrasztosabb a látvány, amin lehet segíteni a Digitális kontrasztjavítás funkcióval, azonban ennek aktiválása azzal jár, hogy a finomabb átmenetek egyszerűen eltűnnek.

[+]

A tévé maximális fényereje ~380 cd/m² , ami messze van az ideálistól, és attól is, amit a jobb modellek, például a vállalat QNED televíziói produkálnak, emiatt a nagy dinamikatartományú tartalmak visszaadása nem kifejezetten látványos. A keretbe épített LED-ek által produkált háttérfény homogenitása távolról sem tökéletes. Vizsgálataink alapján az egyes képernyőtartományok fényereje közötti különbség elérheti a 18,5 százalékot is, ami bizony elég magas érték. Ennél is nagyobb gond, hogy enyhe felhősödés észlelhető akkor is, ha az ember nem a foltokra koncentrál, de ennek mértéke egyáltalán nem vészes, és sokaknak jó eséllyel fel sem tűnik.

Homogenitásvizsgálat: a fénysűrűség mértéke az egyes fényerő beállítások mellett
Homogenitásvizsgálat: a fénysűrűség mértéke az egyes fényerő beállítások mellett [+]

Megfelelő beállítások mellett a színpontosság átlagon felüli, e téren ez a modell még sok lényegesen drágább riválisát is felülmúlja. Persze ha egy OLED tévé mellé tesszük, akkor a tónusok fakónak, erőtlennek tűnnek, de ez az olcsóbb LCD eljárás közismert hátránya. A betekintési szög terén a jobb folyadékkristályos modellek közé tartozik, csak olyan 165-170 fok környékéről érzékelhető a tónusok enyhe torzulása, és invertálódástól ekkor sem kell tartani.

[+]

A mozgásmegjelenítések során bele lehet futni enyhe szaggatásba, akadozásba, de ezen egészen hatékonyan lehet segíteni az interpolációs eljárás bekapcsolásával, hiszen a TruMotion névre hallgató funkció ezen LG televízióból sem hiányzik. A maximális képfrissítési ráta 60 Hz, a dinamikusan változó képfrissítési ráta szolgáltatások (FreeSync, G-Sync) támogatása hiányzik. Viszont a bemeneti késleltetés kifejezetten jó, ugyanis a Leo Bodnar műszerrel 10,6 ms input lagot mértünk.

Képbeállítások

Az LG nem szokott spórolni az előzetesen programozott képbeállításokkal, és ez a televízió sem lóg ki a sorból: kilenc mód közül választhatja ki mindenki a számára legszimpatikusabb színvilágot. Ezek a profilok kisebb-nagyobb mértékben eltérnek egymástól fényerejükben, kontrasztarányukban, színhőmérsékletükben, így jó eséllyel mindenki talál köztük olyat, amelyik passzol az épp futó tartalomhoz vagy legalábbis kiindulási alapnak jó lehet egyedi beállításhoz.

Profil/beállítás Aut. energiatak. Élénk Eredeti Filmmaker ISF sötét szoba
Fényerősség (fehérpont) 303,2 cd/m² 377,9 cd/m² 333,9 cd/m² 236,8 cd/m² 193,3 cd/m²
Fényerősség (feketepont) 0,2231 cd/m² 0,2636 cd/m² 0,2613 cd/m² 0,2597 cd/m² 0,213 cd/m²
Kontrasztarány 1359,1:1 1433,7:1 1278,1:1 911,9:1 907,1:1
Legnagyobb delta E 8,98 8,07 8,99 10,62 10,77
Átlagos delta E 4,81 4,44 4,8 5,23 5,26
Színhőmérséklet 9800 K 11 800 K 9600 K 6200 K 6200 K
Profil/beállítás ISF világos szoba Játékopt. Sport Színház
Fényerősség (fehérpont) 313,2 cd/m² 303,8 cd/m² 373,9 cd/m² 240,3 cd/m²
Fényerősség (feketepont) 0,2571 cd/m² 0,2454 cd/m² 0,2574 cd/m² 0,2576 cd/m²
Kontrasztarány 1218,2:1 1238,3:1 1452,3:1 933,1:1
Legnagyobb delta E 10,17 9,16 8,49 9,78
Átlagos delta E 4,95 4,91 4,61 4,85
Színhőmérséklet 6300 K 8400 K 12 000 K 6200 K

Egy i1 Display Pro kalibrátorral, illetve a DisplayCAL névre hallgató alkalmazás segítségével vettük szemügyre tüzetesebben az előzetes beállításokat. Sorrendben ezek a következők: Automatikus Energiatakarékosság, Élénk, Eredeti, Filmmaker, ISF Sötét Szoba, ISF Világos Szoba, Játékoptimalizáló, Sport, Színház. A kapott értékek közül a legnagyobb fényerőt, a feketeszintet, a valós kontrasztarányt és a delta E értékeket tüntettük fel a táblázatban. Utóbbi egy olyan numerikus érték, ami két különböző szín távolságát határozza meg egy színrendszeren belül. Minél kisebb a delta E értéke egy adott színnél, annál közelebb áll a referenciához (sRGB), vagyis annál jobb.

Színtér lefedettség
Színtérlefedettség [+]

Ezt követően ezúttal is megpróbáltuk a célértékeket (120 cd/m² fényerősség, 6500 K színhőmérséklet, 2,2 gamma) próbáltuk belőni, valamint a legnagyobb színpontosságot elérni, és többé-kevésbé sikerrel is jártunk a kísérletezgetés során. A legnagyobb delta E 2,3 lett (a fekete szín), az átlagos delta E pedig 0,34, és ez utóbbi kimagaslóan jó eredménynek minősül. A fényerő 204,4 cd/m² lett 0,229 cd/m² feketeszint mellett, így a natív kontrasztarány 892,4:1. A képen a színtérlefedettség látható: a szürke szaggatott vonal jelzi a referencia színteret, míg a színes alakzat a mért színteret ábrázolja. Eszerint a kijelző 104,7 százalékban fedi az sRGB színteret, ezen belül a számottevő pontosság 97,9%, ami televíziók esetében remek eredmény, de a legjobbaktól azért picit elmarad.

Színpontosság
Színpontosság [+]

LG UR9 – színhelyes beállítások
Képmód Eredeti
AI-fényerő beállítások Ki
Energiatakarékossági üzemmód Ki
Panel fényerő 74
Kontraszt 86
Automatikus dinamikus kontraszt Ki
Fekete szint 50
Gamma 2.2
Videotartomány Automatikus
Helyi sötétítés Ki
Színmélység 60
Árnyalat 0
Színskála Natív
Élesség 25
Szuperfelbontás Ki
Zajcsökkentés Ki
MPEG zajcsökkentés Ki
Sima gradiáció Ki
TruMotion Ki
Színhőmérséklet Meleg 46
Fehéregyensúly piros 4
Fehéregyensúly zöld -3
Fehéregyensúly kék 1

Kezelés, okos funkciók

A modell természetesen megkapta a vállalat saját smart platformjának legfrissebb változatát. Ez a webOS 23, amely tud magyarul, átlátható, könnyű rajta eligazodni. A stabilitással sincs gond, hiszen fagyást, összeomlást nem produkált, és az alkalmazások futtatása is problémamentes volt. Ugyanakkor az is igaz, hogy a rendszer a megszokottnál sokkal lomhább, azaz tovább kell várni arra, amíg feláll a rendszer, betölti az appokat vagy weboldalakat.

[+]

Nem hiányzik a dobozából a mozgásérzékelős LG Magic Remote távirányító sem, ami légiegérként is funkcionál. A tévé képes együttműködni USB-n vagy Bluetooth-on keresztül csatlakoztatott perifériákkal, tehát egérrel, billentyűzettel vagy kontrollerrel. Emellett a cég ingyenesen letölthető alkalmazása révén a távvezérlő okostelefonnal vagy tablettel is kiváltható. A készülék támogatja a hangalapú keresést, aminek köszönhetően elég csak a Magic Remote mikrofonjába mondani a kívánt kulcsszót vagy szókapcsolatot, és ezt követően már meg is jelennek a képernyőn a találatok, ami remek dolog.


[+]

A webOS megszokott extráiról ez esetben sem kell lemondani: megtalálható tehát a Sportriasztás, amely szól, ha kezdődik az általunk kiválasztott csapat mérkőzése, az eredmény alakulása akkor is nyomon követhető, ha magát a közvetítést nem látjuk, illetve az összecsapásokkal kapcsolatos statisztikák, valamint egyéb információk is megtekinthetőek. Emellett lehetséges a felhőbe feltöltött dokumentumok elérése és szerkesztése, illetve megnyitható a levelezés és a Skype is, ami igen hasznos lehet.

[+]

A rendszer szerves részét képezik az elérhető internetes alkalmazások, és több száz applikáció közül választhat a felhasználó. Ezek között megtalálhatóak az életmóddal, sporttal, hírekkel kapcsolatos darabok, valamint természetesen a manapság népszerű online streaming appok sem hiányoznak. A választékra nem lehet panasz, hiszen elindítható a Netflix, a YouTube, a Disney+, a SkyShowtime vagy az Amazon Prime Video, hogy csak néhány megkerülhetetlen szolgáltatást említsünk. Emellett magától értetődően weboldalak meglátogatására is mód nyílik.

[+]

A televízió rendelkezik gyárilag előre telepített médialejátszó szoftverrel, amely átlátható, felhasználóbarát grafikus kezelőfelülettel bír, és magyar nyelven is kommunikál. Hanganyagok esetében az MP3 mellett a WAV, WMA és FLAC formátum megszólaltatása megoldott, az ID3 tagek feldolgozása, valamint a metaadatként a fájlba kódolt dalszövegek megjelenítése is biztosított. A képek esetében a program a PNG, BMP és JPG formátumok megjelenítését teszi lehetővé. A fotókkal kapcsolatos részletes információkat tartalmazó EXIF adatokkal nem boldogul, azonban akár effektekkel is fűszerezett diavetítést lehet indítani.

[+]

A videós tesztpakkunkkal végzett vizsgálatok során arra jutottunk, hogy a Dolby Vision, HDR10+, Kazu 4K, Seven Wonders 4K és 10 bites anyagok lejátszását visszautasította, a WMV állománynál nincs hang, a Killa_sample pedig pixeles és szaggat. A térhatású hangfájlok kezelése terén a szoftver csak az EAC és a Dolby 5.1 tartalmakkal boldogul. A külső feliratok kezelése megoldott: a kódolás megváltoztatható, a betűk mérete és színe módosítható, és mivel körülöttük vékony keret jelenik meg, ezért a szöveg mindig jól olvasható.

Hangminőség és vélemény

A két darab, egyenként 10 wattos, készülékházba rejtett hangszórótól lehet csodákat várni, csak éppen felesleges. Mivel nincs beépített mélysugárzó, ezért a basszusok gyakorlatilag hallhatatlanok, a dinamika pedig hiányzik, így a végeredmény művi, kicsit természetellenes. Emiatt azt mondanánk, hogy akinek fontos a minőségi megszólalás, annak muszáj lesz valamilyen külső eszközt csatlakoztatni hozzá. A hangerő egyébként kellően nagy, valamint zavaró hanghibákba sem futottunk bele, tehát a helyzet végső soron nem tragikus.

[+]

Az előzetesen programozott hangmódokat nem spórolták ki, amelyek már a nevükkel is jelzik, hogy milyen tartalmakhoz szánják őket. Amennyiben ezek közül egyik sem tetszik valakinek, akkor még mindig a rendelkezésre áll a hangszínszabályozó, amivel saját ízléshez szabhatóak az arányok.

Vélemény

Azt nem mondhatjuk jó szívvel, hogy az LG UR9 a világ leginnovatívabb televíziója lenne, de az is tény, hogy a maga kategóriájában egy kifejezetten életerős modell. A vezérlés rendben van, hiszen a webOS remek, az extrák hasznosak, hozzáadott értéket jelentenek. Az alkalmazáskínálat megfelelő, és az online streaming területén semmibe sem lehet belekötni. A médialejátszó nem 100 százalékos, de szerintünk a legtöbb felhasználónak ez is bőven elég.


[+]

A beépített hangrendszertől nem voltunk elájulva, ám az is igaz, hogy zavaró hibákat nem produkált, és egy nagyobb szobát is képes megtölteni hanggal. A kép minőség termén sem játszik egy ligában a legjobbakkal, de ezt nem is vártuk tőle. A felbontás kellően nagy, a színpontosság remek, a kontraszt viszont gyengécske, a fényerő is lehetne magasabb, és az is igaz, hogy játékra akad jobb választás, persze nem ennyiért. Az LG UR9 általunk kipróbált, 75 hüvelykes verziója jelenleg 370-380 000 forint körüli összegért kapható, amivel az ilyen méretű és felbontású televíziók között kifejezetten az olcsóbbak közé tartozik, tudása ennyi pénzért megfelelő.


LG UR9 tévé

elefant

Az LG UR9 televízió tesztelését az LG magyarországi kirendeltsége tette lehetővé.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés