Hirdetés

Halk konfigurációk a porondon

Pentium M

Manapság egyre több felhasználónak fontos szempont, hogy a számára szükséges teljesítményt lehetőleg a legkisebb zajártalom mellett kapja meg. A modern csúcs PC-k nagyon melegszenek, és a hőség mellett gyakran olyan teljesítménytöbblettel szolgálnak, amire az esetek többségében nincs is szükség. Szerencsére a gyártók már eszméltek; legfrissebb processzoraiba az Intel és az AMD is beépít olyan technológiákat, melyek a chip használaton kívüli részeit lekapcsolják, vagy az órajelet csökkentik, amikor nincs szükség az embertelen teljesítményre.

Hűtésekkel kapcsolatos cikkeinkben mindig a legekkel foglalkozunk, a processzorhűtőket a legforróbb Prescott magos Pentium 4-gyel kínozzunk, a videokártya-hűtőket egy izmos Radeon X800 hátára szereljük. Mai írásunkban egy kicsit félretesszük a tüzes vasakat, és két olyan konfigurációt vizsgálunk meg, melyek teljesítménye elegendő a mai alkalmazások többségéhez, valamint áramfelvételük és hőkibocsátásuk is átlagos szintű.

Pentium M processzor

A VIA kis áramfelvételű és teljesítményű processzoraitól eltekintve a Pentium M a felvett és leadott teljesítménnyel legjobban gazdálkodó CPU, ráadásul ez az architektúra meghatározó szerepet játszik az Intel további terveiben. A friss modellek 0,09 mikronos gyártási technológiával készülnek, 2 MB második szintű gyorsítótár fölött rendelkeznek, a rendszer többi részével 533 MHz-es rendszerbuszon keresztül kommunikálnak. Tesztünkben az 1733 MHz maximális és 800 MHz minimális órajelű Intel Pentium M 740 modellt használtuk, melynek feszültsége 0,988 és 1,372 volt között változik, az Intel által megadott TDP (Thermal Design Power) fogyasztása 27 W. Hogy ez a valóságban milyen fogyasztást takar, majd később meglátjuk.

Mivel alapvetően hordozható gépekbe szánt processzorról van szó, nem egyszerű – és sajnos nem is olcsó – mutatvány alaplapot szerezni hozzá. Kishazánkban kétféle Pentium M-et fogadó AOpen alaplap létezik, és beszerezhető az Asus CT-479 átalakítója is, mellyel Socket 478-as Asus alaplapokban is életre kelthető a mobil Pentium.

Mi az előbbi megoldást választottuk, rendszerünket egy AOpen i915GMm-HFS alaplap köré építettük. A microATX méretű deszkán grafikus magot is tartalmazó Intel 915GM északi híd található, és fogadja az 533 MHz-es FSB-vel operáló Pentium M processzorokat. Memóriából két DDR vagy két DDR2 modult építhetünk be, legfeljebb 2 GB-ot. Az integrált vezérlő mellett PCI Express x16 foglalat várja a grafikus kártyákat. Helyet kapott még egy egyszeres PCI Express és két hagyományos PCI foglalat is.

Az ICH6-M déli hídra mókás, AOpen mintájú hűtőborda került. Merevlemezből legfeljebb két PATA és négy SATA köthető a pici alaplapra. Nem maradhatott el a két gigabites hálózati vezérlő, ugyanúgy, ahogyan a nyolccsatornás hangrendszer, valamint az USB 2.0 és FireWire portok sem. Soros, párhuzamos és PS/2 csatlakozót viszont hiába keresünk, a floppy meghajtó kábelét sincs hova dugni.

Az északi híd déli társához hasonlóan hangtalan passzív hűtést kapott, az egyedi processzorfoglalatra egyedi ventilátoros hűtés került. A picike alumínium borda tetején hat centiméteres, hétlapátos, golyós csapágyas ventilátor trónol, melynek maximális percenkénti fordulatszáma 3500.

Főbb paraméterek:

Alaplap AOpen i915GMm-HFS
Processzortámogatás Intel Pentium M (Dothan) 533 FSB processzorok
Foglalat típusa Socket 479
Lapkakészlet - Intel 915GM
- Intel ICH6-M
Memória - 2 DIMM / maximum 2 GB DDR400 / DDR333 / DDR266
- 2 DIMM / maximum 2 GB DDR2-400 / DDR2-533
Bővítőfoglalatok 1 PCI Express x16
1 PCI Express x1
2 PCI
Paralel ATA / RAID 1 Ultra ATA 100/66/33 – Intel ICH6-M
Serial ATA / RAID 2 SATA-csatlakozó SATA150 - Intel ICH6-M
2 SATA2-csatlakozó SATA300 (RAID 0, 1) – Silicon Image
Integrált audio Nyolccsatornás hangvezérlő - Azalia Codec
Integrált hálózati vezérlők 2 Marvel PCI Express - 10/100/1000 Gigabit Ethernet
Firewire (IEEE 1394) 1 port a hátlapon, 2 port az alaplapon (kivezetés van)
USB 2.0/1.1 4 port a hátlapon, 4 az alaplapon (kivezetés van)
Méret microATX - 244 x 244 mm
Gyártó honlapja
Termék leírása
AOpen
AOpen i915GMm-HFS
Bruttó fogyasztói ára kb. 74 000 Ft

Athlon 64

AMD oldalról a legfrissebb, szintén 0,09 mikrométeres gyártási technológiával készülő Athlon 64-et fogtuk vallatóra. A teljesítményben és órajelben is hasonló képességű, 1800 MHz-en ketyegő 3000+-t használtunk melynek maximális fogyasztása a gyártó szerint 62 watt. Ez az érték jelentősen magasabb az Intel mobilprocesszoráénál. Majd a tesztek alatt kiderül, mennyi az annyi.

Az alaplap megválasztása Athlon 64 esetében sem volt könnyű, ugyanis a legmodernebb nForce 4 chipkészlet melegedésre hajlamos, így zajos, aktív hűtést igényel. Ráadásul a legtöbb alaplapon a grafikus kártya takarásába került a chip, így lehetetlen a hűtést nagyobb felületű, ventilátormentesre cserélni.

Választásunk az Abit AN8 Ultra-ra esett, melynek nem csak, hogy jó helyre került az alaplapi vezérlője, de processzorok és videokártyák hűtésénél gyakran használt heat-pipe hűtést kapott, így nem igényel ventilátort sem. A processzorfoglalat körüli, melegedésre hajlamos elemekre is került borda.

Az AN8 Ultra az extra hűtéstől eltekintve klasszikus nForce 4 Ultra alaplap. Socket 939-es foglalatába beleférnek a legmodernebb, kétmagos Athlon 64 X2-k, melléjük 4 GB DDR memóriának van hely, a videokártyát PCI Express x16 csatlakozó várja. Merevlemezből legfeljebb négy-négy SATA és PATA használható, van tíz USB 2.0 port, nyolccsatornás hangrendszer, gigabites hálózati vezérlő és FireWire csatlakozó.

Főbb paraméterek:

Alaplap Abit AN8 Ultra
Processzortámogatás AMD Athlon 64 X2, Athlon 64 FX, Athlon 64 és Sempron processzorok
Foglalat típusa Socket 939
Lapkakészlet NVIDIA nForce 4 Ultra
Memória 4 DIMM / maximum 4 GB DDR400 / DDR333 / DDR266
Bővítőfoglalatok 1 PCI Express x16
2 PCI Express x1
3 PCI
Paralel ATA / RAID 2 Ultra ATA 100/66/33 – NVIDIA nForce4 (RAID 0, 1, 0+1, 5 és JBOD) – NVIDIA nForce4
Serial ATA / RAID 4 SATA-csatlakozó SATA300 (RAID 0, 1, 0+1, 5 és JBOD) – NVIDIA nForce4
Integrált audio Nyolccsatornás hangvezérlő - AC97 AudioMAX Acoustic Solution
Integrált hálózati vezérlők NVIDIA nForce4 MAC - 10/100/1000 Gigabit Ethernet
Firewire (IEEE 1394) 1 port a hátlapon, 2 port az alaplapon (kivezetés van)
USB 2.0/1.1 4 port a hátlapon, 6 az alaplapon (kivezetés van)
Méret ATX - 305 x 245 mm
Gyártó honlapja
Termék leírása
Abit
Abit AN8 Ultra
Bruttó fogyasztói ára kb. 34 000 Ft

VGA és merevlemez

Grafikus kártyának a passzív hűtéssel felszerelt Gigabyte Radeon X800-at választottuk, melynek 400 MHz-en üzemelő, tizenkét futószalagos, grafikus magja 0,11 mikronos csíkszélességgel készül, és 256 bites vezérlőn csücsülő 256 MB memóriájával minden mai játékkal megbirkózik. A masszív, hőcsövekkel segített hűtőbordán nincs ventilátor, így hangtalanságával megfelel követelményeinknek.

Nem szabad elfelejteni, hogy a heat-pipe nem csökkenti a kártya hőmérsékletét, csak a meleg egyenletes elosztásáért felelős. Megfelelő szellőzés nélkül a legnagyobb borda sem képes lehűteni egy forró alkatrészt. Éppen ezért készenlétbe helyeztünk egy GlacialTech Northpole VGA hűtőt, mely tesztjeink alapján az egyik leghalkabb, ventilátoros hűtő.

Mivel a lehető legkisebb zajforrással akartunk elfogadható hűtést építeni, a merevlemezt GlacialTech IceCrown 1000 merevlemezhűtőbe öltöztettük.

A masszív borda jelentősen megnöveli a hőleadó felületet, a nagyméretű ventilátor pedig alacsony fordulatszámon is megfelelő légáramlást alakít ki, mindemellett alig produkál egy kis neszt.

Az összes csavar gyárilag gumialátéteket kapott, és nem feledkeztünk meg az adattároló földeléséről sem.

Codegen BrizA 6097

A halk konfiguráció lelke a megfelelően szellőző számítógépház; mi kettővel is próbált tettünk. A Codegen BrizA 6097 lyukacsos fémház, melynek az alját kivéve minden oldala szellőzést támogató rácsos elemekből készült.

Az előlapon a szokásos bekapcsoló és reset gomb mellett a lassan szokásossá váló USB, audio és FireWire csatlakozókat is megtaláljuk, a két felső ötnegyedes hely optikai meghajtókhoz való fedeles előlapot kapott.

Mindkét oldallapja segédeszköz nélkül szerelhető, és a teljes felülete lyukacsos.

A fémrács mögött porszűrő rejtőzik, melybe két ventilátor és egy levegőztető cső szerelhető.

A ház hátuljára csak egy nyolc centiméteres ventilátorhely jutott, de a szellős falak mellett ez is elegendő lehet. A 12 cm-es ventilátorral szerelt 400 wattos tápot kiszereltük és hangtalanra cseréltük. Szerelés közben feltűnt a táp körüli lemezélek eldolgozatlansága.

A borítás alatt egyszerű belsőt találtunk, a meghajtókat csavarral kell rögzíteni, a majdani bővítőkártyákat műanyag leszorító tartja.

Egy-egy kéken világító, nyolc centiméteres ventilátor került a ház elejébe és tetejére. Molex csatlakozón kapják az áramot, így fordulatszámukat nem sikerült megállapítani, a fémre szerelve némileg rezonálnak, hangjukat az agyonlyuggatott ház sem tompítja.

Főbb paraméterek:

Alaplap Codegen BrizA 6097
5,25"-os helyek száma 4 db
3,5"-os helyek száma 4 db
Beépíthető alaplapok ATX, microATX
Hűtés - lyukacsos falak
- elöl és felül 8 cm-es ventilátor
- hátul 8 cm-es ventilátorhely
- oldalt két 8 cm-es ventilátorhely és levegőcsatorna
Bővítési lehetőségek 7 db kártya részére
Tápegység 400 W, PFC, 12 centiméteres ventilátorral
Méret 495 x 195 x 430 mm
Tömeg 7,7 kg táppal
Gyártó honlapja
Termék leírása
Codegen
Codegen BrizA 6097
Bruttó fogyasztói ára kb. 13 600 Ft

Sharkoon Silvation

Teljesen más szellőzési filozófiát követ a Sharkoon Silvation háza. Első ránézésre egy hétköznapi házról van szó. Az előlapi meghajtókat elegáns, kulccsal zárható, ezüstös ajtó takarja, melyen hang ki- és bemenetet találunk.

A két USB 2.0 és a FireWire csatlakozó a közel 60 centiméteres magasság miatt nagyon kényelmes helyre, a ház tetejére került.

A Silvation hátuljára pillantva több meglepetés is fogad. A táp alatt egy üres fémfelületet találunk, majd nem az alaplap kimenetei és a hátsó ventilátor rostélya következik, hanem a bővítőkártyák, végül legalul jönnek a csatlakozók és a tizenkét centiméteres lapátos rácsa. A nagy meglepetésből felocsúdva feltűnhet az is, hogy a szokásossal ellentétes oldalra került az alaplap.

A turpisságokra a két pöcökkel rögzíthető oldallap eltávolítása után derült fény: a Sharkoon szakemberei fejre állították az ATX-es belsőt, így a processzor a ház legaljába került. Ezzel a húzással a BTX szabványhoz hasonló alagutat alakítottak ki a központi egység körül. Hogy a légáramlást tovább javítsák és a meleg chipet elzárják a többi alkatrésztől, egy átlátszó műanyag csövet is beszereltek.

A légterelő elejére és végére egy-egy tizenkét centiméteres ventilátor szerelhető.


Első és hátsó 12 cm-es ventilátorhely

Érdekes a hat merevlemezt fogadó rekesz kialakítása is. Az adattárolók az élükre állítva az alaplap és a táp között kaptak helyet. Ha tizenkét centiméteres ventilátora van a tápnak, az éppen leszívja a nemkívánatos meleget a meghajtókról.

Főbb paraméterek:

Alaplap Sharkoon Silvation
5,25"-os helyek száma 5 db
3,5"-os helyek száma 2 db külső, 6 db belső
Beépíthető alaplapok ATX, microATX
Hűtés

- elöl 8 cm-es és 12 cm-es ventilátorhely
- hátul 12 cm-es ventilátorhely
- levegőcsatorna a két 12 cm-es ventilátorhely között
- fordított alaplapelhelyezés

Bővítési lehetőségek 7 db kártya részére
Méret 558 x 205 x 510 mm
Tömeg 10,9 kg táp nélkül
Gyártó honlapja
Termék leírása
Sharkoon
Sharkoon Silvation
Bruttó fogyasztói ára kb. 23 000 Ft táp nélkül

Tápok

Mivel elsődleges célunk a halkság volt, mellőztük a ventilátoros áramforrásokat; két passzív megoldást, az Antec Phantomot és a Coolink passzív tápját választottuk.

A Coolink hangtalan tápja már járt nálunk, belsejében hatalmas bordákat találtunk.

Egyetlen tizenkét voltos ágán legfeljebb 18 ampert tud leadni, ez bőven elegendő alacsony fogyasztású processzorainknak és az alaplapról táplálkozó modern videokártyáinknak is. Bizony, a hangtalan táp nem olcsó mulatság, a Coolink feldolgozása 33 500 forintba kerül.

Izmosabb jószág az Antec Phantom 350. Ahogyan a nevéből is sejthető, maximális teljesítménye 350 watt. Két tizenkét voltos ága legfeljebb 16, illetve 18 amper leadására képes, így a nagyobb áramfogyasztókkal is elboldogul.

Kábelei szépen kötegelve vannak, hat molex, két SATA, egy PCI Express és szokásos tizenkét voltos stabilizátor, valamint huszonnégy tűs alaplapi csatlakozó van a végükön.

A hangtalan táp belsejébe kukkantva nagy zsúfoltságot és masszív bordákat látni, az alkatrészek egyenesen a táp masszív, bordázott falára közvetítik a meleget. A némaságnak, jó teljesítménynek és a jól csengő névnek keményen megkérik az árát, a Phantom 350 esetében ez 47 600 Ft.

Antec Phantom 350
Kimenet +5 V +12 V (1) +12 V (2) +3,3 V -12 V +5 V sb
Maximális terhelés 30 A 16 A 18 A 28 A 1,0 A 2,0 A

Szerelés – szellőzés – halkítás

A seregszemle után következhetett a beszerelés. Az első bökkenőre a microATX-es lapba szerelt, kétoldali bordával ellátott videokártya és a Silvation találkozásakor akadtunk. A termetes hőleadó nem fért be a házba, erre a jövendőbeli Silvation vásárlók mindenképpen figyeljenek!

A problémát a videokártya hűtőjének cseréje oldotta meg, erről még később szólunk.

Az Abit AN8 Ultra PCI Express foglalatának elhelyezkedése szerencsésebb, minden probléma nélkül befért a házba. Amivel gondunk akadt, az az Athlon 64-es processzorra szánt Coolink Bat hűtő "csőbe húzása" volt. A széles jószágot csak elforgatva tudtuk a műanyag elem alá varázsolni, így a ventilátora rossz irányba fújt volna. Persze csak akkor, ha raktunk volna rá ventilátort! A hatalmas borda még úgy is jó teljesítményt nyújtott, hogy csupán a ház elejébe helyezett 12 cm-es Coolink ventilátor hűtötte.

A Codegen BrizA esetében nem volt semmi problémánk, a Coolink Bat itt már kapott saját ventilátort.

Az AOpen alaplappal érkező hűtőcske fölé az oldallapba egy nyolc centiméteres lapátost illesztettünk

A képeken feltűnhetett, hogy a videokártyán a NorthPole 1000 trónol, és mellette ott feszít a hűtőkártyája is. Ennek oka a gyári Gigabyte passzív hűtő gyenge teljesítménye. A nyugalmi állapotban is 80 fok körüli, terhelve majdnem 120 fokos hőmérsékleteket a gyenge szellőzésnek köszönhettük, a NorthPole passzívan csupán tíz fokkal tudott jobb teljesítményt felmutatni.

Miután végigpróbálgattunk jónéhány szellőzési felállást, a leghalkabbnak és elfogadható teljesítményűnek azt találtuk, amikor a NorthPole 1000 került a grafikus kártyára és fölötte félgőzön üzemelt a szellőztetője. Ilyenkor a merevlemez nyugalmi motorhangja „túlharsogta” a rajta lévő IceCrown percenként 1000-et pörgő lapátosát és a VGA hűtőt.

A processzorok hűtéséért a Silvationban egy előre helyezett, percenként 800-as fordulatszámmal befújó, 12 centiméteres ventilátor felelt. A Pentium M esetében az alaplapi hűtőt hallhatatlan 2000-es fordulatszámra lassítottuk, az Athlon 64-en a ventilátorától megszabadított Coolink Bat ücsörgött.

A BrizA-ban a 800-at pörgő ventilátor a Bat-ra került, így némi rezonancia keletkezett. A Pentium M ventilátorát ismét kétezerre vettük vissza és került fölé egy percenként ezret forduló nyolc centiméteres lapátos, így mindkét konfiguráció némileg hangosabb lett a Codegen házban.

Tesztelés

A megméretés előtt lássuk a tesztalanyokat összefoglalva:

Processzor Pentium M 740 - 1733 MHz Athlon 64 3000+ - 1800 MHz
Alaplap AOpen i915GMm-HFS Abit AN8 Ultra
Memória 2 x 512 MB Geil DDR PC-3200 2 x 512 MB Corsair DDR PC-3200
Merevlemez 160 GB Samsung SATA 160 GB Samsung PATA
Videokártya Gigabyte Radeon X800 256 MB
Ház Codegen BrizA Sharkoon Silvation Codegen BrizA Sharkoon Silvation
Processzorhűtő egyedi 6 centiméteres ventilátor - 2000 RPM Coolink Bat - 800 RPM

Coolink Bat - passzívan

Ház hűtése oldalt 8 cm-es
Coolink VS2B - 1000 RPM
elöl 12 cm-es
Coolink - 800 RPM
- elöl 12 cm-es
Coolink - 800 RPM
Videokártya-hűtő GlacialTech NorthPole 1000 - kb. 800 RPM ventilátorokkal
Merevlemezhűtő GlacialTech IceCrown 1000 - 1000 RPM
Táp Antec Phantom 350, Coolink CoolAP350FL

Először a processzor viselkedését vizsgáltuk teljes terhelés alatt. A mérésekhez egy óráig fűtöttük a processzort 100%-os terhelésen, majd a következő félórás forralás történéseit rögzítettük:

Látható, hogy a hatalmas Coolink Bat még gyenge hűtéssel is nagyon jól teljesít. Nem meglepő, hogy az Athlon 64 a BrizA-ban hidegebb volt, hiszen ott közvetlenül a processzorhűtőre helyeztük a ventilátort. Ez a felállás valamivel hangosabb is volt.

Sokkal jobban felforrósodott a Pentium M, de ennél a processzornál a 70-75 fok körüli hőmérséklet nem jelent gondot, a biztonsági áramköre csak 120 fok fölött kapcsolja ki a szilíciummorzsát. A nagy forrósodásból a kis teljesítményű hűtőventilátor is kiveszi a részét, kár, hogy hőcsöves óriásunkat nem tudtuk rászerelni az AOpen alaplapra.

A következő menetben beizzítottuk a videokártyát is. Bemelegítésül negyedórás FarCry demot futtattunk le négyszer, majd a következő két tesztkör méréseit feljegyeztük. A játékot 1280x1024/4xAA/8xAF/high detail beállítással használtuk, a teszt alatt 40-60 FPS közötti értékeket kaptunk.

A Sharkoon házban az Intel és AMD processzor is hidegebb lett valamivel, ez azt jelzi, hogy a CPU-k nem futották ki magukat a videokártya (és grafikus setupja..) mellett (és miatt..) – VGA limitről volt szó. A BrizA-ban emelkedett a központi egységek hőmérséklete, ez a közös légtérbe helyezett VGA-nak és processzornak köszönhető.

Lássuk, hogyan alakult a videokártya processzorának és felületének hőmérséklete:

A Silvationban mért 65 fok körüli maximális GPU hőmérséklet és a hozzá tartozó 55 fok körüli VGA felületi hőfok ugyan több, mint amit VGA hűtős tesztjeinkben szoktunk mérni egy jobban melegedő kártyával, de ne felejtsük el, hogy most mindezt szinte hang nélkül üzemelő, gyengén szellőző házban értük el. Fontos megjegyezni, hogy a videokártya fordulatszám-szenzora nem adott parancsot maximális fordulatszámra, tehát a gyáriak szerint a 65 fok környéke normális érték. A BrizA-ban közel tíz fokkal tovább melegedett a GPU, de még itt sem kaptunk jelet maximális fordulatszámra.

A Pentium M esetében laposabb görbéket, de némileg magasabb értékeket mértünk.

Figyeltük a tápok hőmérsékletét is. A felületen vizsgálódva az Antec Phantom jobban melegedett. A Silvationban 64 fokot mértünk a hátoldalán, a lyukacsos BrizA-ban hárommal kevesebbet. A Coolink tápja mindkét esetben három fokkal hidegebb maradt a hátuljánál, az valószínűleg annak is köszönhető, hogy ebben az esetben nem közvetlenül a külső borításra jut a meleg. A kapott 64 és 58 fok közötti hőmérsékletekhez hasonlót tapasztaltunk ventilátoros Cooler Master tápunknál is.

Izzasztás közben fény derült a merevlemezhűtő áldásos hatására is. A Silvationban 33 fokos rendszerhőmérséklet mellett - ezt valószínűleg a szélcsatornában mérte az alaplap -, 20 GB adat átmásolása, majd FarCry installálás közben 39 fokra melegedett az adattároló, ez a hőmérséklet játék közben lecsökkent 35 fokra. A BrizA-ban kicsit jobb volt a helyzet. Ugyan telepítés és másolás közben ott is 39 fokot mutatott a mérő, de játszadozás közben a merevlemez 34 fokos volt. Kipróbáltuk ugyanezt a mutatványt hűtőrekesz nélkül is, akkor 45 fokos maximumot és 37-es átlagot kaptunk.

Végezetül megvizsgáltuk a rendszerek felvett teljesítményét. Mivel kis csíkszélességet használó chipekkel volt dolgunk, kellemesen alacsony értékeket mértünk:

Felvett teljesítmény üresjárat CPU 100%-on FarCry
Athlon 64 3000+ - Antec Phantom 350 68 W 94 W 129 W
Athlon 64 3000+ - Coolink CoolAP350FL 67 W 92 W 129 W
Pentium M - Antec Phantom 350 55 W 64 W 106 W
Pentium M- Coolink CoolAP350FL 55 W 63 W 106 W

Korábbi CPU tesztünkben is nagyon alacsony fogyasztási adatokat mértünk a Pentium M esetében, ez nem is csoda, hiszen egy mobil gépekbe szánt processzorról van szó. A nyugalmi állapot és a maximális processzorterhelés között csupán 8-9 W eltérést volt, de még játék közben sem léptük túl a 110 wattos határt.

Nagyon jól szerepelt a Venice magos Athlon 64 is. Nyugalomban 12-13 wattal evett többet, mint mobil konkurense. A 100 %-ra terhelt és a terheletlen állapot között 25-26 wattos differenciát tapasztaltunk, intenzív VGA használat közben sem léptük túl a 130 wattos határt.

Egy kis számolással megállapítottuk, hogy a Gigabyte Radeon X800 256 MB 35-45 watt között fogyaszthat, és hogy az Antec és Coolink passzív tápja 50 és 130 watt között nagyjából megegyező hatékonysággal teljesít.

Konklúzió

A tesztelés végeztével érdekes képet kaptunk a jövőről. A Pentium M segítségével láthattuk, mit tudnak a mai mobil processzorok és a köréjük építhető rendszerek. Ne feledjük, hogy a hasonló teljesítményű gépeket hordozható formában is megvásárolhatjuk, hiszen már vannak nyolc és több futószalagos grafikus kártyát magukban foglaló notebookok is. Az ilyen gépek könnyűszerrel felválthatják nehézkes asztali rendszereinket.

A friss, Venice magos Athlon 64 fogyasztásban nem sokkal maradt le a mobil Pentium mögött, ára jelentősen alacsonyabb, teljesítményben nagyon közel állnak egymáshoz. A 64 bites Sempronok megjelenésével ez a nagyszerű processzor gyorsan az alsó középkategóriában, vagy még lejjebb találhatja magát, mindenki számára elérhető áron.

Láthattuk, hogy tesztünkben a csúcshűtő szinte ventilátor nélkül is elbírta a processzort, és a ma már gyakran megmosolygott, csak 350 W-os tápok teljesítményük harmadát kellett, hogy mozgósítsák. Mindeközben játszható sebességgel és képminőséggel futott modern játékunk, és rendszerünk szinte hangtalan maradt.

Hűtés szempontjából nem is a központi processzor, hanem a videokártya halkan és hidegen tartása tűnik nagyobb feladatnak, ezen a téren még van hova fejlődni. Még az idén megjelennek a 90 nanométeren készülő grafikus lapkák, a processzorok pedig már 65 nanométer felé kacsingatnak.

De ne kalandozzunk el, ma halk rendszereket építettünk, értékeljük őket! A Pentium M platform nagyon jól teljesít, de egyedisége miatt nagyon drága egy mobil processzor köré épülő rendszer, inkább notebookban érvényesül.

A nem túl drága, halk és jó teljesítményű rendszerre vágyóknak ajánlott a Venice magos Athlon 64 platformunk. A ma fellelhető rendszerek közül ez tűnik a legjobb megoldásnak. Áramfelvétele alacsony, modern technológiájának köszönhetően nem melegszik, a rá épülő alaplapok a későbbiekben fogadják majd a kétmagos processzorokat és PCI Express-es videokártyákat, a legkisebb 3000+-os modellben ráadásul jelentős tuningpotenciál rejtőzik.

A Sharkoon Silvation ház kialakítása nagyon érdekes, talán itt-ott még lehetne rajta javítani. A processzor szellőztetése nagyszerű, a ház többi része inkább érdekes, a merevlemezek közelébe lerülhetett volna egy ventilátorhely. A Silvation elsősorban processzortuningosoknak ajánlott.

A Codegen BrizA kivitelezése még hagy maga után kívánnivalót, de alacsony árával és szellős kialakításával kispénzű tuningosoknak ajánlott. A szellőzése jó, egy lemezvágóval és ügyes ragasztással nagyobb ventilátorok fogadására is átalakítható.

Hangtalansága miatt tetszett az Antec Phantom 350 és a Coolink CoolAP350FL. A tesztkonfigurációkban elfogadható szintre melegedtek, kár, hogy ilyen drágák.

Meg voltunk elégedve a GlacialTech hűtési megoldásaival. A NorthPole 1000 ismét bebizonyította, hogy érdemes a különösen ajánlott címre. Kiegészítő ventilátorkártyájával még szélcsendes helyeken is megfelelő hűtési teljesítményt biztosít szinte hangtalanul. A jó teljesítményhez kedvező ár társul.

Tetszett a GlacialTech IceCrown 1000, jól – és halkan – hűtötte merevlemezünket. A gumírozott csavaroknak köszönhetően az adattároló vibrálása sem terjedt tovább. Hátránya, hogy ventilátorral együtt magasabb, mint az ötnegyedes meghajtók, így két helyet foglalt házunkban.

GlacialTech NorthPole 1000 Venice magos Athlon 64 platform
Sharkoon Silvation
Codegen BrizA 6097

Antec Phantom
Coolink CoolAP350FL
GlacialTech IceCrown 1000

rudi

Az AMD Athlon 64 3000+ processzort és Abit AN8 Ultra alaplapot az Expert Computer Kft., az AOpen i915GMm-HFS alaplapot és Codegen BrizA 6097 házat a Sowah Kft., az Antec Phantom 350 tápot és a GlacialTech termékeket a Senerit Hungary, a Gigabyte videokártyát a Co-Run Kft., a Coolink termékeket a Kelly-Tech Kft., a Sharkoon Silvation házat pedig a Cédrus Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.

Előzmények

Hirdetés