Hirdetés

Zabosak az OEM-ek a Subor Z+ miatt

A kínai piac iránt érdeklődő partnerek túl nagy előnynek tartják, hogy egy konkurensüknek egyedi tervezésű lapkája lesz. Az Intel viszont lehetőséget lát a helyzetben.

Augusztus elején írtunk arról, hogy nem akármilyen konzolt kap a kínai piac, nem sokkal később pedig a fontosabb paraméterek is befutottak, továbbá az operációs rendszerre vonatkozó kérdéseket is sikerült már tisztázni.

A Subor Z+ azóta eléggé felkapottnak számít nemcsak a keleti területekkel foglalkozó médiában, hanem nyugaton is, ahova valószínűleg el sem fog jutni a gép. A kínai piacot célzó OEM-ek azonban egyáltalán nem örülnek annak, hogy az AMD egy konkurensüknek egyedi lapkát tervezett. Ez aránytalanul nagy versenyhátrányba hozza őket, ráadásul olyanba, amire egyszerűen nem is tudnak gyorsan reagálni.

Persze lehet kontrázni, hogy bezzeg rendelhettek volna ők is ilyet, és akkor most nem kellene egy ismeretlen tényezővel szembenézni, de a nagyobb gyártók nem igazán szeretnek kockáztatni, egy egyedi tervezésű lapka jelentős eltérés a megszokott fejlesztésekhez képest, vagyis még ha fel is merült ennek a gondolata, akkor is gyorsan el lett vetve. A kisebb cégek számára viszont pont az efféle kockázat jelenti a kitörési lehetőséget, ez teszi néha a versenyt izgalmassá.

A Subor Z+ magát az Intelt is akcióra késztette, a nagyobbik processzorgyártó ugyanis elkezdte a Kaby Lake-G-t ajánlani a gyártók felé, hiszen teljesítményben és fogyasztásban is eléggé közel van az AMD által tervezett Fenghuang Ravenhöz, és a kialakítható dizájn tekintetében sincs lényeges különbség. Furcsamód tehát a Subor Z+ érkezéséből az Intelnek lehet a legtöbb haszna, hiszen az OEM-ek ezt a dizájnt a legkönnyebben a Kaby Lake-G-vel követhetik.

A legnagyobb probléma viszont nem maga a kialakítás, hanem a Subor Z+ koncepciója az exkluzív tartalmakra vonatkozóan. A rendszer ugyanis nem csak PC-ként, hanem egyfajta speciális konzolként is rendelhető, amikor is egyedileg konfigurált Windows 10 IoT Enterprise kerül a gépre. A stratégia az, hogy exkluzív eSport címeket nyerjenek meg a starthoz és utána is, így pedig a kínai internetkávézóknak mindenképpen kellene ilyen gépeket beszerezni. Itt persze olyan tartalomra van szükség, ami Kínában tényleg népszerű is lesz, de ha ez megvan, akkor érthető az OEM-ek aggodalma, mivel a Subor Z+ normál PC-ként is üzemel. Ennek megfelelően az érintettek ezt fogják rendelni az exkluzív tartalmakhoz, illetve a Windowson futtatható játékokhoz is. Utóbbi a baj, mert így a Subor kettő az egyben megoldást ad, ráadásul nem megfizethetetlen áron, továbbá a fogyasztása kellemes szinten van, ami az internetkávézóknak kritikus szempont.

Azt nehéz megmondani, hogy mit lépnek a Subor konkurensei. Valószínűleg a Kaby Lake-G-t a hardver szempontjából felkarolják, hiszen az PC-ként eleve eladható, ergo igazán nagy kockázatot nem vállalnak vele. Ha pedig bejön Subor Z+ számára az exkluzív tartalmakra építő stratégia, akkor egy meglévő és hasonló rendszer birtokában gyorsan lehet követni őket.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés