Hirdetés

Újabb, ezúttal nagyobb Talon ház a Xigmatektől

A Talon H dizájnjával nem akar kitűnni a tömegből, de tágas belseje mindent elnyel.

A Xigmatek még 2012-ben mutatta be Talon házát, most pedig itt a Talon H, ami nem utódja, hanem testvére a névrokonnak. Ennek oka, hogy míg a talon egy miditorony, addig a Talon H a Xigmatek besorolása szerint szupertorony, és külsőre sem sok közös van bennük.


[+]

A 640 x 250 x 686 milliméteres, acél vázból és oldallapokból, továbbá műanyag előlapból álló, alsótápos Talon H méretéből fakadóan megbirkózik a legnagyobb alaplapokkal (E-ATX, XL-ATX, HPTX), a legkisebb beszerelhető pedig a microATX. Ekkora méretben kár lenne veszni hagyni az 5,25 hüvelykes helyeket, amiből így négy is került a házba, ráadásul ezek közvetlenül hozzáférhetőek, nem takarja őket ajtó. Ellenben a 3,5/2,5 hüvelykes rekeszek mindegyike csak belülről érhető el, ezekbe összesen 13 darab HDD/SSD rögzíthető.

A tágas belső tér a legmagasabb processzorhűtőket és leghosszabb VGA-kat is képes elnyelni. Előbbinél a limit 200 milliméter, utóbbinál pedig ennek a duplája. A szellőztetést gyárilag az előlap mögött található dupla 140 milliméteres, valamint a hátul található, szintén 140 milliméteres szélgép végzi. Felülre, a felbillenthető szellőző alá opcionálisan további ventilátorok szerelhetőek, legfeljebb 3 darab 120 vagy 140 milliméteres, vagy egy darab 200 milliméteres. Értelemszerűen az imént felsoroltaknak megfelelően lehet 120, 140, 240, 280 vagy 360 milliméteres vízhűtő radiátorokat beszerelni, illetve a tömlő átvezetéseknek hála a folyadékhűtő csövezése kivezethető a házból, így külső radiátorok használata is megoldható.


[+]

Az I/O panel sem maradt le, ám ezúttal nem az előlapra, hanem a ház tetejére kerültek a kapcsolók és jack csatlakozók, valamint az USB portok. Utóbbiból összesen hat darab vehető használatba, amiből négy darab USB 3.0-s, kettő pedig USB 2.0 szabványnak felel meg.

Sajnos a Xigmatek egyelőre árat nem közölt, de a Talon H csak fekete színben és ablakos oldallappal lesz elérhető, méghozzá hamarosan.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés