Hirdetés

Xbox divízió vezetője szerint fontos a visszafelé kompatibilitás

Phil Spencer nem akart bejelenteni semmit, de értékeli ezt az irányt, amit meg szeretne tartani.

Az idei E3-on a Microsoft természetesen az Xbox szekerét tolta, anélkül persze, hogy bejelentettek volna bármilyen hardveres szempontból lényeges dolgot, gondolva itt az új generációs gépre. Persze ezt aligha lehetett várni erre az évre, elvégre csak pár hónappal korábban vált elérhetővé az Xbox One X, ami a jelenleg elérhető legerősebb konzol.

Phil Spencer, az Xbox divízió vezetője a Eurogamer számára adott interjúban elmondta, hogy nem szeretne bármit bejelenteni, de nagyon elégedett az elért eredményekkel a kompatibilitás szempontjából, és tisztelik az általuk készített játékok megvásárlását, amiket az éppen aktuális generáción is szeretnének biztosítani.

Ez döntően meghatározhatja a következő generációs rendszert, mivel korábban is arról érkeztek hírek, hogy a visszafelé kompatibilitás komoly értéknek tűnik, és ezt már a hardver szintjén is be lehetne tervezni, látva az erre vonatkozó igényt.

Előzmények

Hirdetés