Windows blog: Steve Balmer egy éven belül nyugdíjba megy

Ahogy azt már testvérlapunk, az IT café is hírül adta, Steve Balmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy 12 hónapon belül nyugdíjba vonul posztjáról. Hivatalos leveléből kiderül, hogy döntése részben a vezetőségi átalakításhoz is köthető. Mint ismeretes, a Microsoft vezetősége teljes átalakításra került, ennek értelmében az eddigi divíziók helyét funkcionálisan összekapcsolódó csoportok veszik át. Balmer a visszavonulásának bejelentésekor elmondta, hogy a cég ilyen volumenű átalakításához olyasvalakire van szükség, aki végig tudja vinni az átalakításokat. A megfelelő utód kiválasztását egy testület végzi, melynek tagjai a testület független elnöke, John Thompson, Bill Gates, az igazgatótanács elnöke, Chuck Noski, az auditáló bizottság elnöke, illetve Steve Luczo a pénzügyi bizottságtól. Balmer addig marad a helyén, míg az általuk kijelölt utód át nem veheti a helyét.

Ahogy a ZDNet munkatársának, Mary Jo Foley-nek ebből az alkalomból adott interjújából kiderül, Balmer régebben már többször elgondolkodott a visszavonulás lehetőségén, komolyabban csak az elmúlt néhány hónapban, a nagy céges átalakítások kapcsán vette fontolóra a lehetőséget, míg a végső elhatározás csupán néhány nappal a bejelentés előtt született meg.

Az utódlás kérdésében Thompson elmondta, hogy a bizottság már egy külsős céget, a Heidrick and Struggles-t is megkérte a cég jelenlegi állapotához és jövőbeni terveihez megfelelő cégvezető profiljának összeállítására, mely segítheti a tanácsot a döntésben.

Steve Balmer 1980 június 11-e óta dolgozik a Microsoftnál, a korábbi elnök, Bill Gates helyét 2000 január elsején vette át. Nevéhez köthető a Windows 8 és Windows Phone mellett többek közt a hosszú életű Windows XP, a szintén sikeresnek mondható Windows 7 és a bukásnak tekinthető Windows Vista kiadása is. Utóbbiról maga Balmer is azt nyilatkozta, hogy hosszú vezetői karrierje alatt ennek a terméknek a kiadását bánta meg leginkább. Ugyanakkor elmondása szerint amire a leginkább büszke, az az, hogy a Microsoft nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a technológia és a személyi számítógépek ennyire elterjedtek legyenek, így közvetve a modern okostelefonokig is elvezethető a cég 80-as és 90-es évekbeli munkássága.

Inarus

Előzmények