Windows blog: Socl – közösségi oldal kísérleti jelleggel

Mi jellemző a legtöbb közösségi oldalra? Az, hogy a felhasználó kapcsolatain alapszanak: az én ismerősöm, a te ismerősöd, a közös ismerőseink és így tovább. Mi a helyzet akkor, ha közös érdeklődésű emberekkel szeretnénk új ismeretségeket kötni a virtuális térben? Kire „keresünk rá”? Persze az egyes közösségi oldalakon belül vannak különféle klubok, csoportok és oldalak, de a számtalan hasonló nevű oldal vagy csoport közül nem mindig egyszerű kiválasztani a nekünk megfelelőt. Arról a triviális apróságról már nem is beszélve, hogy nem feltétlenül szeretne az ember kismillió csoportba belépni csak azért, mert aktuálisan meg akar beszélni egy témát. Éppen ezért sokkal egyszerűbb, ha arra tudunk rákeresni, ami minket éppen érdekel, majd magát a keresést tudjuk megosztani egy csatornán keresztül, ahol nem csak az ismerőseink látják, és nem is szükséges szorosabb virtuális ismeretségkötés egy kötetlen beszélgetéshez. Lényegében ezt kínálja a Socl, a Microsoft közösségi szolgáltatása, melyet a FUSE Labs fejlesztett Bing alkalmazások és saját korábbi projektjeik felhasználásával.


[+]

Az ötlet persze nem új, a keresések megosztása már a Google-féle Wave-ben is megjelent, azonban azzal ellentétben a Socl nem akar mindent egyszerre nyújtani, a felülete letisztult maradt, és a kezelhetősége is remek, lévén hogy maga a külcsín nagyban hasonlít a már megszokott, közösségi oldalakra jellemző elrendezéshez.

A Socl üdvözlő oldala, amelyről megismerhetjük az alapvető funkciókat
A Socl üdvözlő oldala, amelyről megismerhetjük az alapvető funkciókat [+]

Az oldal jelenleg még kísérleti fázisban fut, a belépéshez mindenekelőtt egy Facebook fiók szükségeltetik, melynek birtokában a www.so.cl címen keresztül igényelhetünk belépési engedélyt. Mivel jelenleg a vártnál is nagyobb az érdeklődés, ezért megeshet, hogy napokat kell várnunk, míg a fejlesztői gárdából valaki sort kerít ránk, és küld egy meghívót – bár az is könnyen előfordulhat, hogy akár aznap visszajeleznek. Alternatív megoldás lehet egy már beregisztrált ismerős, ugyanis belépéskor mindenki tíz szabadon felhasználható invitációs lehetőséget kap.

Ismerősöket hiába keresünk itt, a rendszer ugyanis maximum más felhasználók tevékenységének követését kínálja – nem titkolt módon a Twitterhez hasonlóan. A Socl esetén a követés funkció egyszerű szűrőként működik, ugyanis a kezdőoldalon – amit kis túlzással üzenőfalnak is lehet nevezni – minden keresés és állapotfrissítés megjelenik, mindenkitől. Olyan információk azért nem jelennek meg, hogy mikor mit módosítottunk adatainkon, sem pedig az, hogy kinek a frissítéseit kezdtük el követni, a „minden” itt csupán az állapotfrissítésekre és keresésekre vonatkozik. Ezen tevékenységek egyszerűen privát állapotba tehetők a felső keresősáv mellett található ikonra kattintva.


[+]

A tartalmak megosztása az eltérő működési elv miatt a keresések eredményeire, illetve az állapotfrissítésekre van korlátozva, tehát saját képet vagy videót nem tudunk feltölteni közvetlen a Socl-re, de más tárhelyekről természetesen linkelhetjük azokat. Egy közzétett állapot vagy keresés kommentelhető, saját és mások frissítéseit címkékkel láthatjuk el, valamint a máshol megszokott módon itt is kifejezhetjük rokonszenvünket és egyetértésünket a mosolyjelet formázó :) emoticonra kattintva. A kezdőképernyőn az „üzenőfal” feletti szalag véletlenszerű ajánlatokat kínál mások által érdeklődött témákról, ennek jobb alsó sarkában a „kedvelések” és a hozzászólások összesített száma is látható. Saját állapotfrissítéseinkre történő visszajelzéseket szintén megszokott módon a jobb felső sarokban találhatunk, ezt a kicsinyített képmásunk melletti számlálóra kattintva előbukkanó értesítési menüből is nyomon követhetjük.

Kereséseink eredménye sorrendben az idevágó képek és videók montázs jellegű elrendezéséből, a legrelevánsabb találati eredményekből, más Socl felhasználók által végzett és a témához kapcsolódó keresésekből és állapotfrissítésekből, illetve a további találatokból áll össze. Saját találati listánkat ezen elemekre való kattintással tudjuk összeollózni; a képek és videók elrendezése ugyanúgy montázs jellegű marad, ezt követik az általunk fontosnak tartott találatok, és mindezt természetesen saját hozzászólással és címkékkel is bővíthetjük.

A Facebooknál megszokott módon kommentjeinkbe linkelhetjük Socl-t használó Facebook ismerőseinket. A legnagyobb közösségi hálóval való együttműködés egyébként több helyen is tetten érhető, példának okáért saját profilunk sem kér adatokat rólunk, helyette a profiloldal tartalmaz egy linket, mely a publikus facebookos névjegyünkre mutat, ezen felül minden egyes bejegyzés megosztható két kattintással, függetlenül attól, van-e bármilyen kapcsolatunk az illetővel. Emellett adott a lehetőség egy-egy bejegyzés beágyazására is, de ez még elég kezdetlegesen működik.

Az érdeklődésen alapuló eszmecseréket erősítendő szolgáltatás a „video party” nevű funkció, mely egy videólejátszási lista összeállításának lehetősége, mely valós idejű közös videózást és az arról való eszmecsere lehetőségét biztosítja. A társalgásba belépők szabadon adhatnak új elemeket a lejátszási listához, a lejátszás folyamatos, az egyes beszélgetéseket pedig véletlenszerűen kínálja a főoldalon a jobb oldali sáv.

Egy video party Socl módra
Egy video party Socl módra [+]

A Socl-t elsősorban diákok számára találták ki, de természetesen bárki szabadon használhatja. Annyi bizonyos, hogy egy érdekes kezdeményezés, s bár a felhasználói bázis egyre növekszik – pedig a rendszer még csak nyílt tesztidőszakát éli – nyilván az idő dönti el sorsát. Ettől függetlenül érdemes minden kísérletező kedvű Facebook felhasználónak kipróbálnia a rendszer hasznosságát.

Inarus