Windows blog: karakterfelismerés képről a SkyDrive-ban

A SkyDrive fejlesztői ismét valami érdekeset alkottak,ezúttal a Bing csapatával karöltve. A két fejlesztői csapat összefogásának köszönetően a felhő alapú tárhely immáron OCR (optical character recognition), vagyis optikai karakterfelismerés funkcióval is rendelkezik. Ennek eredményeként a feltöltött fotóinkról a rendszer kérésünkre beolvashatja a nyomtatott szöveget, így ha adott egy újságcikk, hirdetés, vagy bármi olyan, aminek szövegét később szeretnénk felhasználni, elegendő "ráuszítani" a SkyDrive feldolgozó rendszerét.


[+]

Amennyiben Windows Phone rendszerű készüléket használunk, úgy még könnyebb a helyzetünk, hisz még az automatikus feltöltés funkció is rendelkezésünkre áll. A feltöltött fotókat a rendszer átvizsgálja, a képről kinyert szövegeket az egyes képek tulajdonságait mutató oldalsó adatlapon érhetjük el. A szolgáltatás a legtöbb képformátummal kompatibilis, viszont a nyelvi korlátok még így is utunkba állnak, a felismerő ugyanis egyelőre még csak angolul, spanyolul, portugálul, németül és franciául ért, a későbbiekben remélhetőleg már magyar nyelven is elérhető lesz, de így is sok esetben hasznunkra válhat a funkció.Az OCR támogatást a napokban kerül bevezetésre a rendszerbe, használatához az adott nyelvek valamelyikére kell állítanunk böngészőnket.

Inarus

Előzmények