Windows blog: bemutatkozik a Smart Glass

A még javában zajló E3-on mutatta be a Microsoft legújabb megoldását, mely által az Xbox 360 konzol egy plusz képernyővel bővülhet. A Smart Glass Windows 8-at futtató PC-ken, valamint a rendszer mobil verziójával szerelt eszközökön lesz elérhető; a lehetőséggel a játékélmény hatványozottan nőni fog, nem beszélve a technológiában rejlő, a jövőben kiaknázandó potenciálról. Lássuk, hogy ezúttal mit is főztek ki a redmondiak boszorkánykonyhájában!

Kényelmes irányítás

Xbox 360-nal társított tévék a Smart Glass segítségével a jövőben számítógéppel, táblagéppel és okostelefonnal is irányíthatók lesznek. Hab a tortán, hogy ha kézi készülékünkön elkezdünk játszani egy játékot vagy elindítunk egy filmet, a tartalmat egy gombnyomással ki lehet majd rakni a nagy kijelzőre.


[+]

Interakció

A telefon vagy a táblagép kijelzőjét kvázi másodlagos megjelenítőként lehet majd használni az Xbox 360-on futó tartalmakhoz; a kisebb képernyő tartalma dinamikusan változik és igazodik ahhoz, ami a televízión látható.


[+]

Kompatibilitás

Az Xbox Smart Glass alkalmazás a jelenlegi információk szerint az összes Windows Phone modellel, ARM-alapú Windows tablettel és Windows 8-at futtató számítógéppel képes együttműködni.

Az ingyenes szolgáltatás év végén válik elérhetővé minden Xbox Live Gold előfizető számára. Az alábbi videó remekül bemutatja, hogy a fent leírt funkciók által mennyivel is lesz több a játékkonzol.

T. Gavroche

Azóta történt

Előzmények