Hirdetés

Ilyen nincs és mégis van: világító "bakelit" lemez

A világ első LED-ekkel felpimpelt, hallgatható lemeze is elkészült végre. Mega pszichedelikus élmény.

Az amerikai Romanus Records nevű zenei kiadó már korábban is próbálkozott különleges lemezekkel, így például felbukkantak a kínálatukban a több színű, vagy sötétben foszforeszkáló korongok, de most a cég szintet lépett: bemutatták a világ első, világító RGB LED-ekkel egybeépített vinyl (azaz sokak által tévesen bakelitnek titulált) lemezét. A választásuk a Brother O' Brother's zenekar, idei Neon Native névre hallgató anyagára esett, amely tehát így sötétben több színben világít. Jár mellé egy távirányító is, szóval még váltogatni is lehet a fényeffektusok között.

Világító lemez
Világító lemez [+]

Chris Banta, a kiadó főnöke elárulta, hogy már jó ideje, körülbelül 8 hónapja gondolkodik intenzíven a dolgon, de eddig minden ötlete hamvába hullt. A diódákat értelemszerűen magába az anyagba kellett ágyazni, nem lehetnek a lemez felületén, hiszen akkor kettévágnák a mikrobarázdákat, és fuccs lenne a zenehallgatásnak. Az is világossá vált, hamar, hogy különálló LED-eket el kellett vetnie, ugyanis így a töltést nem lehetett volna megoldani, és a nagy beépített akkumulátor sem jöhetett szóba. Végül azt fundálta ki, hogy fúr egy alagutat a korongba,és ezen vezeti be a LED  szalagot. Az első próbálkozásai tökéletes kudarccal jártak, saját elmondása szerint csak gyártotta a hulladékot, de azért egyre jobban haladt, míg végül kikerült  a keze alól az első hibátlan darab. Mint látható középen, felülről csatlakozik a függőlegesen beállított, USB-n keresztül tölthető ION Power Pack energiaforrás a koronghoz, a diódák pedig szépen világítanak.

A projekt tehát sikerrel járt, amit meg is lehet szemlélni működés közben ezen a videón. Első körben 45 darab készül a világ első LED-es vinyl lemezéből, amely 80 dollárért (~21 400 Ft) vásárolható meg, és 6-7 hét múlva szállítják le a kész példányt. A tervek szerint itt nem állnak meg, és várhatóan több ilyen különleges adathordozót is előállítanak majd.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés