Hirdetés

VIA KT333(A): az igazság!

Kezdetben tudni véltük, hogy januárban jelenti be a VIA a DDR333-at támogató, KT333-as chipsetjét. A dátum aztán picit csúszott, és már mindenki februárról beszélt. Mindeközben azt is sejteni lehetett, hogy nem sokkal a KT333 után jön a KT333A, ami már 8X-os AGP-től kezdve a 2.0-ás USB-n át minden földi jóval lát el minket, és igazából totálisan értelmetlenné teszi az 1-2 hónappal korábban bejelentett KT333-ast.

Majd jött a hidegzuhany: február 20-án a VIA már a KT333A-t jelenti be! Ennek mindannyian örültünk volna... DE! A következő hírek már 4X-es AGP-ről beszéltek, noha a chipset változatlanul KT333A néven szerepelt. Végül pedig senki sem tudott semmit (ez nem gátolta meg a nagy portálokat, hogy hírt adjanak erről és arról is, de hát nem kell mindent elhinni, amit máshol írnak... :D. Meg persze nem is bűn olyasmiről hírt adni, ami utólag tévesnek bizonyul, hiszen a legtöbb esetben ezt előre nem lehet tudni).

Nos, az XBit - jobbik oldalához híven - utánajárt a dolognak. Február 20-án a KT333A-nak nevezett chipset debütál, de némi kavarral. Egyrészt, a chipset neven KT333 (ez még nem baj). Másrészt, a North Bridge már a végleges, CE szilícium revíziójú lesz. Tehát a North Bridge tudni fogja mindazt, amit eddig csak a KT333A-tól vártunk volna, azaz a 8X-os AGP-t és az 533 MB/sec V-Link buszt (ami összeköti a North Bridge-et a South Bridge-vel).

Baj van azonban a South Bridge-vel! A KT333A alatt már mindenki az új, VT8235-ös South Bridge-et is értette, ami már ATA/133, USB 2.0 (6db) és 533 MB/sec V-Linket tartalmaz. Ez a chip azonban késik, bő két hónapot! Helyette a North Bridge mellé a most is kapható VT8233A South Bridge kerül, ami a fentiekből csak az ATA/133-at tudja (USB 2.0 helyett csak USB 1.1 és 533 MB/sec helyett csak 266 MB/sec átvitelű V-Link kapott helyet). Ugrik tehát a North Bridge 533 MB/sec-es V-Linkje is, hiszen hiába tudja, ha a South Bridge nem tud így kommunikálni vele. Egy rendszer maximális teljesítményét a leggyengébb láncszem határozza meg :).

Összefoglalva:

  KT266 + VT8233 KT266 + VT8233A KT333 + VT8233A KT333 + VT8235
Memória PC1600/2100 DDR SDRAM PC1600/2100 DDR SDRAM PC1600/2100/2700 DDR SDRAM PC1600/2100/2700 DDR SDRAM
Max. modulok 4 4 4 4
Max. memória 4GB 4GB 8GB 8GB
AGP 1x/2x/4x 1x/2x/4x 1x/2x/4x/8x 1x/2x/4x/8x
V-Link 266MB/sec 266MB/sec 266MB/sec 533MB/sec
ATA ATA/66/100 ATA/66/100/133 ATA/66/100/133 ATA/66/100/133
USB 1.1 1.1 1.1 2.0
Megjelenés Kapható Kapható Február 20 Május
  • Kapcsolódó cégek:
  • VIA

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés